Fordulatokban gazdag történet ez. Ott vannak a kockafák a Kiskörúton. Sokak szerint szerencsétlen félszerzetek ezek, nemcsak rondák, de még kínokat is kell kiállniuk a formára igazítás miatt. Ha beszélni tudnának, azt mondanák: ööööölj meeeeghrkhkh!

Én valahol félúton vagyok: esztétikailag semmi kivetnivalót nem találok a kockafákban, sőt, szerintem kimondottan jól néznek ki, és ha meg tudják oldani, hogy jól érezzék magukat, tőlem akár még deltoidok is lehetnek (vö: Bonszai, ahhoz képest a kockásodás két hetes all inclusive nyaralás Törökországban).

Tavaly nyár végén úgy tűnt, hogy Természetanya meghallgatta gyermekei segélykiáltásait, és elhatározta, hogy kinyírja a kockafákat: elkezdtek száradni, pusztulni, tökéletesen reménytelennek tűnt a helyzetük, és őszintén szólva nem volt jó látni, ahogy haldokolnak a megerőszakolt növények. Állítólag nem a kockásítással volt a baj, inkább a nyári ültetéssel, meg azzal, hogy ültetés előtt túl sokáig várakoztak oldalra döntve a forró díszburkolaton.

Ősszel egy tábla került a fák mellé, miszerint amint az időjárás engedi, cserélik őket, nem adják fel a projektet.

A munka észrevétlenül zajlott, én legalábbis nem láttam a nagy facserélő hadműveletet, de tény, hogy tavaszra _többnyire_ már egészséges, szép egyedek sorakoztak a Kiskörúton. Sőt, ahogy Jeff Goldblum mondta a Jurassic Parkban, az élet utat tört: szerdán még tisztán láttam, ahogy az ágak kiszabadultak a kocka-alakú rácsból, lényegében megbokrosodtak és elkezdtek minden irányba növekedni. 

Le akartam fotózni, de a kertészek gyorsabban voltak, mert mire visszatértem a tett helyszínére, újra kockafák fogadtak, viszont legalább egészségesnek tűnt a többségük (volt azért két gyanús alak).

Maradjon is így, szépüljenek, növekedjenek csak a belváros közepén.