English

Egy nap a városban

Budapest legszebb lépcsőházai: Gutenberg-otthon

szucsadam 2012 február 01.

A facebookos oldalunkra írtam ki múlt héten, hogy a Kossuth Rádióba hívtak a Közelről magazinműsor budapesti lépcsőházakkal foglalkozó részébe, hogy beszéljek a Budapest legszebb lépcsőházai sorozatról (itt lehet meghallgatni a műsort). Volt egy kis időm kezdés előtt, így a Magyar Rádió székházát elhagyva továbbmentem a Bródy Sándor utcában. Tudtam, hogy az egyik sarkon egy lélegzetelállító élményben lesz részem. Amikor ugyanis az utca végére érünk, egy monumentális ház állja az utunkat, ami a szűk utcácskák és a falatnyi Gutenberg-tér méreteihez képest lélegzetelállító látványt nyújt. Ha kitennénk a Duna partjára, fel sem tűnne, itt viszont nem értjük, hogy fért el ezen a kis helyen.

A Gutenberg-otthon lépcsőházát már rég meg akartam látogatni, most meg is tettem. Odaálltam az óriás alá, a Gutenberg téri bejárathoz, és vártam, hogy a nemsokára érkező postás mögött besurranjak a dupla védelemmel ellátott kapukon. Megint mázlim volt, három percet kellett ácsorognom.

A fantasztikus bejárati faajtón belépve egy nem pazarlóan fényűző, de szép lépcsőházba jutottam. Szemben a lift, balra a lépcső díszes kovácsoltvas korláttal, alig észrevehető, kék tulipándíszekkel. Arra vettem az irányt. Már az első fordulóban tudtam, hogy jó helyen járok. Csupa színes üvegablak állta az utamat, amerre csak néztem, megérte végig felgyalogolni, aztán vissza.

És akkor néhány szó a ház történetéről: a szecessziós palota a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egylete Székházának épült 1907-ben. 1906. május 3-án kezdték meg a régi épület lebontását, a következő októberben már átadták a kulcsokat. A megnyitásról így ír az 1907. október 15-i Népszava:

Vágó József és Vágó László műépítészek alkotása. Feladatuk mindenképpen nehéz volt, mert egyrészt bérlakások építésével az egyesület befektetett tőkéjének kellő biztosítását kellett elérni, másrészt a nyomdászmunkásság hivatali és egyleti helyiségeit kellett elhelyezni, sőt ezenkívül óriási díszterem is van az épületben, mely színielőadások tartására alkalmas. A Főherceg Sándor téren van a lakók bejárata, akik az épület négy emeletsorát foglalják el.

A 38 elegánsan kialakított lakást két tágas lépcsőház, személy- és teherfelvonó szolgálja. Teljesen elkülönítve ettől, a Kölcsey és Bérkocsis utcákban vannak az egyleti helyiségek bejárói, mindkét oldalon egy-egy külön lépcsővel, mely csak a félemeletre vezet. Itt vannak a különböző irodák, előadó-, olvasó-, játszó- s gyűléstermek, könyvtár, melyek együttesen 125 méter utcai homlokzatot és mintegy 1200 m2 területet foglalnak el. A két 4 méter széles egyleti bejáratot egy 30 méter hosszú csarnok köti össze, mely csarnok a díszterem előcsarnoka, ruhatára és buffet-je.

Maga a díszterem az udvar területét foglalja el és színpaddal, öltözőkkel felszerelve színielőadások tartására is alkalmas, míg a tulajdonképpeni udvar csak két emeletsorral e felett van. Az udvar tágas, napos, üde. Simára meszelt falain semmi építészkedés, semmi gipsz, e téren talán a legmerészebb eddig Budapesten. Egyetlen dísze a vaskorlát és a falakat díszítő majolika burkolat.

A földszintnek az utcára néző területét üzletek foglalják el. Az építkezés 850 000 koronába került s így a telekkel együtt 1 250 000 korona értéket képvisel. A homlokzaton alkalmazott s a nyom- tatást ábrázoló képeket Kernstock Károly festőművész tervezte. E képek kivitele, monumentális jellege és olcsósága folytán figyelemre méltó. Az alakok egyszerűen csak körvonalazva vannak a vakolatalapban, a háttér pedig zöld és arany, magyaros mintájú szőnyeg. Maga a körvonal jó hüvelykujj vastagságú bemélyítés. Ugyancsak művészeti alkotás a homlokzat középen levő két munkásszobor – Szamolovszky – Gách és Bethlen szobrászok művei – is.

Az épületet 1944-ben, 1970-ben, majd 2001-ben is felújították. 1948-ban a Gutenberg-otthont államosították, a tágas bérlakásokat kettéválasztották, a lakók száma megduplázódott. A Nyomdászszakszervezet bérlőként maradt a saját házában. A rendszerváltás után, 2001-ben a ház harmadát visszakapták, de nemsokára ezt el kellett adniuk anyagi gondok miatt. Így aztán újra bérlők lettek a Gutenberg-otthonban.

Amikor a lépcsőház-látogatásom után egy órával a rádióban a gondozás nélkül maradt lépcsőházakról beszéltünk, pont szóba került ez a példány - ellenpéldaként. Itt a lakók ugyanis összefogtak, és pályázati pénzekből hozták rendbe a lakókörnyezetüket. De sok helyen nem megy az összefogás, nem hajlandóak költeni arra, ami minden lakóé. Még akkor sem, ha gyönyörű terekről van szó. Sőt, talán főleg akkor nem. Ugyanis drága.

A fényűző lépcsőházak ugyanis mindig fényűző lakásokba vezettek. Az Andrássy úton nem ritka, hogy egy-egy emelet egyetlen, több száz négyzetméteres lakást rejtett. A gigantikus tereket aztán falakkal felszabdalták, ahogy például tették a Gutenberg-otthon esetében is. Amit pedig megengedhettek maguknak a régi lakók, nem mindig tehetik meg az újak. Hiába vannak az újak kétszer annyian, a lépcsőház felújítását már nem tudják vállalni, főleg nem közösen.

Ez a ház azonban egy üdítő kivétel. Még ha kívülről kicsit omladozik is.

süti beállítások módosítása