English

Egy nap a városban

A zsidó, akinek nem lehetünk elég hálásak

Magyarósi Csaba 2012 január 09.

Próbálok visszaemlékezni, de nem nagyon történt még olyan, hogy valakinek hibátlanul sikerült volna eltalálni az ízlésemet. Kaptam jó karácsonyi ajándékokat, ettem remek házi és éttermi menüket, láttam jó filmeket, a kirakatokban láttam ügyesen összeállított ruhadarabokat. Viszont még sosem éltem át azt az élményt, hogy valaki úgy kavarta volna a lapokat, hogy a végén az elvárásaimnak tökéletesen megfelelő sor álljon össze. Egy royal flös!

A Szépművészetinek viszont most sikerült. Pontosabban Nemes Marcellnek jó száz évvel ezelőtt. Az iparos-műgyűjtő magánygyűjteményéből rendezett kiállításon ugyanis szinte csak olyan festményekkel találkoztam, amik legnagyobb kedvenceim a Szépművészeti képei közül.

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kiállítás zseniális, hiszen azzal a saját ízlésemet dicsérném, egyszerűen csak annyit állítok, hogy rég éreztem kiállításon ilyen jól magam.

Nemes Marcellről annyit kell tudni, hogy egy végtelenül izgalmas életű, elképesztően szórakoztató figura volt. Klein Mózes néven született Jánoshalmán egy szegény családban, majd Budapestre érkezett, ügyes kereskedő lett és hatalmas sikereket ért el a szén-, és faáru-bizniszben. Idővel felvette a Nemes Marcell nevet, és ahogy nőtt a vagyona, úgy vetette bele magát egyre nagyobb lelkesedéssel a műkincsgyűjtésbe. Olyan képeket vásárolt, amikről más még csak álmodni sem mert akkoriban, Tintoretto, Botticelli, Rembrandt, El Greco, Picasso, Manet, Monet, Renoir és Cézanne festményei lógtak egyre nagyobb palotái falain.

Fényűző otthonokat rendezett be a Deák téren és Münchenben, miközben az akkori magyarországi zsidóság számos más tagjához hasonlóan mindent megtett az asszimilációért. Nemcsak nevét változtatta meg, nemcsak hatalmas gyűjteményt halmozott fel, hogy kifelé is mutassa, sikeres, értékes ember, de hihetetlen adományokkal támogatta a hazai kultúrát és az országot. Rendszeresen meglepte a Szépművészetit képekkel, olyan festők munkáival, akik megfizethetetlenek voltak a múzeumnak.

Közben meg elképesztően szórakoztató figura volt. Dőlt a pénz, de ő ennél még sokkal többet költött. Teljesen eladósodott, így például gyűjteménye legjobb darabjait, amiket szintén felajánlott a Szépművészetinek, kénytelen volt elárverezni. Közben újabb palotákat, képeket vásárolt, így amikor meghalt, hiába hagyott minden állami intézményre és közeli rokonra hatalmas vagyont, végül szinte senki sem kapott semmit, mert a hitelezőket kellett először kielégíteni.

Ami mégis a Szépművészetire maradt, az még így is hihetetlenül jó érzékkel összeválogatott, kivételes gyűjtemény. Csak most, hogy Nemes Marcell képeit egy kiállításba rendezték, tudtam meg, hogy a múzeumban elszórtan sorakozó kedvenceim mind egyetlen személytől származnak.

És itt aztán van minden: például egy rakás El Greco, aki olyan zseniális festő volt a 16-17. században, hogy a huszadik század elején az expresszionisták őt tartották egyik legfontosabb előfutáruknak. Nem vagyok egy képzőművészeti professzor, El Greco manierizmusa, bátor színválasztása, újító, őszinte, belülről fakadó stílusa mégis hosszú percekig ott tud tartani egyetlen képe előtt, és a kiállítások elég sok ilyen kép van.

Vagy ott van a többi szupersztár: Cézanne, Courbet, Szinyei Merse Pál, és a németalföldi művészek a legjobb korból: akkor, amikor mindenféle döglött halakat meg asztalra kirakott gyümölcsöket festettek meg olyan életszerűen, hogy legszívesebben megkóstolnánk a képeket.

De ott van például Mányoki Ádám Gdanskban festett képe is Rákócziról, az a festmény, amit szintén Nemes Marcellnek köszönhetően nézhetünk meg, és ami a legismertebb kép a fejedelemről.

De volt számtalan Rippl-Rónaija, Munkácsija és néhány Dósa Gézája is, akiről a kiállításon hallottam először: a fiatal művész 24 évesen megölte magát, pedig a most is bemutatott Nővérek című képe alapján sokra vihette volna.

Ezeknek a művészeknek a támogatásával nemcsak egyszerű képgyűjtő volt Nemes Marcell, de a hazai festészet motorja és előrelendítője is egyben. Szóval nem lehet neki elég hálás az utókor.

Szerencsére a Szépművészeti tudja a dolgát: ízléses, könnyen emészthető kiállítást hozott össze, ami nemcsak áttekintés nyújt közel ötszáz év művészettörténeti fejlődéséből, de remekül be is mutatja azt az izgalmas korszakot, amiben Nemes Marcell élt.

Mindenkinek érdemes megnéznie február 19-ig, amíg a kiállítás tart.

süti beállítások módosítása