Ádámmal egészen véletlenül tévedtünk a Wesselényi utcába, még tavaly novemberben. Korábban sosem gondoltuk, hogy a széles, nagy forgalmú út izgalmas helyszín lehet. Vagy bármilyen. Inkább csak úgy gondoltunk rá, mint valami ütőérre a testben, vagy csatornahálózatra az út alatt, praktikus, de nem különösebben izgalmas használati eszközként.

Aztán váratlanul felfedeztünk egy kis családi vállalkozást. Majd egy másikat. Egy nyolcvanéves műhelyt. Egy mestert. Egy modern divattervezőt. Elkezdtünk nyitott szemmel mászkálni az utcában, és rájöttünk, hogy Budapest egyik legizgalmasabb környékéről van szó, ami sokkal több figyelmet érdemelne, úgyhogy új posztsorozatot indítunk, ami a Wesselényi eldugott titkaival foglalkozik.

Az első szereplő nem is annyira ismeretlen: a Noé cukrászda évtizedek óta várja a vendégeket. Eredetileg még Raj Ráhel édesanyja üzemeltette a Veres Pálné utcai Bulldog cukrászdával együtt, aztán a divattervezőnek tanuló lány szépen-lassan átvette a családi bizniszt és elég szép hírnevet szerzett a flódnijának.

Én a vásárcsarnokban találkoztam először a zsidó sütivel, azt is Ráhelék készítették, de a pult azóta bezárt, a két cukrászdában viszont továbbra is betérhet bárki flódnit falni.

A Wesselényi utcai Noé a környék hangulatába remekül illeszkedő kis apróság: nagyon kicsi, lent a pulton kívül talán ha hat-hét ember fér el kényelmesen, az emeleten kétszer ennyien. Nem vitték túlzásba a dizájnt, egyszerű polgári hangulatot alakítottak ki a cukrászdába, ami megint csak passzol a Wesselényihez, és a klasszikus sütihez, amiért végül is betértem hozzájuk.

Mert a flódni, akármennyire is nem 21. századi, vagy szénhidrátszegényen trendi, zseniális sütemény. Benne van ugyanis minden, amitől azzá válik.

Az egész a rétegekről szól. Van benne egy emelet mák, aztán egy alma, majd egy dió, végül a házi szilvalekvár, zserbószerű tésztalapokkal elválasztva egymástól. Mindegyik természetes alapanyag, a maga módján még egészséges is a flódni, ha eltekintünk attól a kalóriamennyiségtől, amit a szervezetünkbe juttatunk vele.

Tekintsünk el tőle, mert a süti tényleg zseniális. Elsőre megriadtam a mérettől, féladagot kértem, mert a Vásárcsarnokban ilyet is adtak, de kiderült, hogy a Noéban csak teljes méretben tudnak gondolkozni, viszont azt állítják, ez nem probléma: el fog fogyni. És tényleg elfogyott, pár perccel később már az utolsó morzsa is eltűnt a tányérról, annyira finom ez a flódni. Legjobban talán a süteményt lezáró házi szilvalekvárt szerettem, de tényleg remek mindegyik falat.

Persze meg is kérik az árát: 580 forintba kerül egy szelet, ami egyrészt brutálisan drága, másrészt a minőséget, meg azt figyelembe véve, hogy igazi házi minőséget kapunk, méghozzá óriási adagban, már nem is tűnik olyan soknak. És aki inkább kevesebbet költene, annak ott az almás-diós macesz torta 450-ért, amit sajnos nem kóstoltam, de akinek van vele tapasztalata, írja le kommentben.

Egy biztos: a Wesselényi utcába már csak a Noé miatt is érdemes ellátogatni, pedig annyi titkos kincs van még itt, hogy az bőven meg fogja tölteni a következő hónapokat az Egy nap a városban blogon.