English

Egy nap a városban

Budapest legszebb lépcsőházai: Kresz Géza utca 38.

szucsadam 2011 december 23.

Folytatjuk utunkat az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény lépcsőháztúráján, a Bauhaus-e a Bauhaus Újlipótvárosban? című három órás helytörténeti sétán, ezúttal a Kresz Géza utca és a Csanády utca sarkára látogatunk el, egy igen egyedi lépcsőházba.

A ház 1941-ben épült, és a tervező Kellermann László éppen játékos kedvében lehetett, amikor felvázolta a fejében ezt a lépcsőházat. Kívülről az épület már bemutat pár furcsaságot, először is feltűnik a fémvázas sarokkiképzés, ami az egyetlen ilyen Újlipótvárosban - pedig ott akad néhány sarokkiemelés.

Faragott kőből láthatunk növénymintákat is az épület oldalán, a bejárat körül pedig kazettás műkőfaragások fogadnak. Találunk itt mindent, népviseletes alakokat, Csodaszarvast, kolozsvári Mátyás-szobrot, Tihanyt, Fraknói várat, Pozsonyt. Magyaros ízeket.

Ahogy belépünk, egy hosszú lépcsősoron megyünk feljebb, és miután megcsodáltuk a színes üvegekből kirakott ember-mozaikot és domborművet, elérkezünk a lépcsőház legfontosabb, központi részéhez: a liftszekrényhez. Ezen aranyozott hatású tulipánt találunk. Tényleg.

Ha körülnézünk, látjuk, hogy a bejárati ajtókat is "learanyozták", arrébb oda nem illő boltíveket és sarokdíszeket láthatunk, az egész egy kicsit giccses, kicsit szétszórt, mégis különleges, játszótér-hangulatú.

Főleg, hogy itt nem első, második, harmadik emelet található, a szintek is el vannak nevezve. Van Pihenő, Sor, Megálló, Lépcső, Állomás. Mindegyik lépcsőfordulóban egy-egy kerámia táblácskát találunk, amin rikító színű jelenetek hirdetik ezeket a neveket.

A világháború közepén tehát felépült itt egy kis vidámpark, vagy legalábbis egy elvarázsolt kastély felnőtteknek.

süti beállítások módosítása