A Papírtigrisből rendszeresen rendelünk Dórával, de egészen mostanáig egyszer sem jutott eszembe, hogy írjak a helyről. Pedig szuper a kaja, és nevezettek sávos-csillagos majomnak, de azt is imádom, ahogy a tévé elé pálcikákkal beülve piszkálom ki a kajákat a dobozból, pont, mint gyerekkorom amerikai filmjeiben tették a főszereplők. Hogy ez normális áron normális minőségben is elérhető már itthon, az szerintem áttörés.

Viszont kevés volt a személyes élmény, szóval el kellett menni fizikailag a helyre, hogy tudjak írni róla. Igazság szerint rá lettem kényszerítve. Vettem a Bónusz Brigádnál egy bónuszt, egy kétezer forintos csomagot, amiért négyezer forint értékben lehet kajálni a Papírtigrisben, viszont csak helyben lehet levásárolni. Szóval hétvégén, a csokifesztivál után beugrottunk a Veres Pálné utcába és elkezdtük a mértéktelen zabálást.

A Papírtigris helyileg teljesen rendben van. Hangulatos az utca, amiből nyílik, telitalálat az újságpapíros dizájn, a terület világos, kellően ázsiai és európai egyszerre ahhoz, hogy egzotikusnak érezzük és mégis nagyon ismerősnek.

A kiszolgálás erre rátesz még egy lapáttal. Ketten voltak aznap szolgálatban, mindketten olyan lelkiismeretesen, kedvesen, remek aránnyal eltalált közvetlenséggel láttak minket vendégül, hogy Dóra a vacsora kétharmadától egyre határozottabban követelte a vaskos borravalót - ő, aki minden alkalmat megragad, hogy ne költsön feleslegesen. De szívesen adtam, főleg, hogy a pincérnőknek hála áttörést értünk el a fotózásban is: mivel Dóra izomból nyomja az exponálógombot, az elmúlt években csak ilyen képek készültek rólam szürkület után:

Csodás érzés volt, hogy a pincérünk egy ilyen tűéles fotót készített a gépemmel:

amikor látta, hogy mit összebénázunk, és Dórának is elmondta a fényképezés szörnyű titkát. Hogy elég a gombot, nem kell a gépet is (a nők egymás közt jobban meg tudják beszélni az ilyesmit, én hiába jártattam éveken át a számat, SEMMI eredménye nem volt).

De a lényeg persze a kaja, azon áll vagy bukik egy étterem minősége. A tésztaételekből már betegre rendeltük magunkat, a helyszínen ezért más kértünk. Kezdetnek egy csípős koreai marhahúslevest:

El tudjátok képzelni, hogy ez alig 450 forint volt? Várjatok: remek, gazdag ízvilágú, igazi ázsiai leves teljesen jó hozzávalókból. El tudjátok képzelni?

Dóra rendelt egy kis sushi-t is, ami remekül hozta a korábbi posztomban már meghatározott jó minőséget, nem fetrengtem tőle örömömben a földön, de rendben volt a fogás.

Hasonló volt a helyzet a ropogós rákkal, hat darab 890-ért teljesen oké, ettől sem sírtam el magam, de nagyon jól esett.

Viszont a csirke teriyaki. Na az olyan, mint Ázsiában. Olyan, amilyennek lennie kell, fűszeres, jellegzetes, ízletes, könnyű és nehéz, egyetlen remek ellentmondásba kavarodik össze mindenféle gasztronómiai klisé a tányéron.

Kértünk vizet és kólát is, meg desszertet (remek brownie-t) és így is csak 5300 forintig sikerült jutni a számlával. Ráadásul a Bónusz Brigádnak hála csak 1300 forintot kellett fizetnünk a helyszínen, kétezret, amikor vettük a bónuszt, szóval a rosszullétig jóllakós este kijött 3300 forintból. De teljes áron is hibátlan és olcsó lett volna a vacsora, remek légkörben.

Mindenkinek kötelező!