English

Egy nap a városban

Menő lesz a Moszkva (Széll Kálmán) tér

Magyarósi Csaba 2011 augusztus 29.

A Budapesti Közlekedési Központ tette ki honlapjára azt a tervet, ami szerint várhatóan majd átalakítják a környéket. Engem nem dob fel különösebben, hogy a Finta Stúdió is részt vett a munkálatokban, és a renderelt képeket elnézve sem áll még össze egységes koncepció a Széll Kálmán térről, de abban szerintem megegyezhetünk, hogy a jelenlegi állapothoz képest csak jó irányba lehet elmozdulni. Akár egy kisebb termonukleáris bomba felrobbantásával is.

Persze vagy ezerszer hallottuk már, hogy felújítják a környéket, volt ez már választási program része is, most viszont egy regnáló és nem egy wannabe főpolgármester áll a tervek mögött, ráadásul a kormány is támogatja a projektet, hiszen az idei költségvetésbe elkülönítettek rá 3 milliárd forintot. Ha ezt nem zabálja fel a válság, akkor elvileg van akarat, pénz, erő is a végrehajtáshoz, szóval akár még neki is állhatnak a munkának.

Már döntés is született, a Fővárosi Közgyűlés a BKK-nak adta a projekt levezénylését, ami megkezdte az előkészületeket és berendelte a részletes terveket, és létrehozott egy alapos pdf-et, ebből láthatjátok a fotókat a posztban (bocs a minőségért, ezek ilyenek). Lesznek új burkolati elemek, elbontják a régi zombiépületeket, akadálymentesítik a környéket, a teret alapvetően a gyalogosok, bringások és tömegközlekedők szempontjait figyelembe véve alakítják át. Kivégzik a szörnyű metróépületet, bár az még nem tiszta, hogy mi kerül a helyére, de állítólag esztétikus, látványos lesz.

Átalakítják a tér vár felőli részét is, oda parkokat, zöldterületeket varázsolnak, hogy az emberek elinduljanak abba az irányba, aztán meg se álljanak a Mátyás templom előtt karikás ostort ajánló árusokig.

A koncepciótervet augusztus 31-én, tehát holnap után tárgyalják, és ha rábólintanak, indul a tendereztetés, majd 3-5 milliárd forintból két-három év alatt befejezik az első ütemet.

süti beállítások módosítása