Amióta megnyílt az Art on lake, azóta tervezem, hogy csónakba pattanok a Városligeti-tavon és átevezek a műtárgyak között. Sőt, még csak beton és gaz volt a tó helyén, amikor én már petíciókat írtam magamban a városhoz, hogy újra öntsék el vízzel a területet, hiszen potenciálisan ez lehetne Budapest egyik legszórakoztatóbb része. Aztán elkezdték felújítani a télen a jég, nyáron a tó mellett található Műjégpálya épületét, látszott már, hogy valami nagyon menő fog kisülni belőle, a partra remek kávézókat építettek székekkel, babzsákokkal, koktélokkal, a betonteknőt elöntötték vízzel, csónakbérlőt hoztak létre, a tó közepére meg a Szépművészeti Múzeum kortárs művészek bevonásával kiállítást szervezett.

Komolyan mondom, ennél menőbbet jelenleg el sem tudok képzelni.

Vagy talán mégis: azt, hogy mindez még olcsó is. A csónak bérlése fél órára ezer, egy órára 1500 forint, ami tekintettel arra, hogy akár négyen-öten is be tudnak zsúfolódni, tényleg a legolcsóbb szórakozások közé tartozik a fővárosban.

Mi Dórával csak ketten béreltük ki a csónakot, persze csak fél órára, hiszen annyi nyilván elég, aztán amikor 40 perccel később még épp hogy csak elértük a tó másik felét, ahová már behallatszott az állatkert madarainak násztánca, pontosabban az azt kísérő rikácsolás, tudtuk, hogy rá kell majd fizetnünk az ezresre partraszálláskor. (TUDOM, hogy rosszul fogom az evezőt!)

De nem nagyon izgatott minket a dolog, mert annyira jól éreztük magunkat. A belváros közepén csónakázni önmagában is nagyon szórakoztató, a hőség elől a vízbe menekülni minden körülmények közt elfogadható indok. Ráadásul nem is nagyon tudok elképzelni ennél pihentetőbb helyszínt: egy túlzsúfolt nap után mentünk csónakázni, rengeteg munka és néhány feszült tárgyalás volt mögöttem, de tíz perccel a vízre bocsátás után már eszembe se jutott ez a sok marhaság.

És akkor jön a lényeg: hogy itt végül is kortárs kiállítási tárgyak közt szlalomozunk. Fitz Péter, a Fővárosi Képtár igazgatója, Jerger Krisztina művészettörténész és kiállításrendező, valamint dr. Alexander Tolnay, független kurátor remek érzékkel válogatták ki azokat a műtárgyakat, amik nemcsak művészeti értékkel bírnak, de tökéletesen belepasszolnak ebbe a környezetbe, amik szórakoztatóvá teszik a csónakázást. Vagyis pontosítsunk: a művészeket válogatták ki, akik 2009. óta rendszeresen ellátogattak Budapestre, hogy kitalálják, milyen alkotásokat varázsolnak majd a két évvel később feltöltődő tóra.

Ott van például Josef Bernhardt Madarakra várva című műve:

Nagy kedvenc Erik Bindertől a Várakozás:

Kelemen Zénótól a Gömbölyített hurok:

Kicsiny Balázstól a Késleltetett útra kelés, siettetett hazatérés, amiről egy elképesztően fasza képet csináltam:

Laurens Kolks csónakok közé gyanúsan és viccesen beékelődő műtárgya, a Magánnyomozások:

Brigitte Kowanz Light is What we see című műve, amiről nem tudtuk eldönteni, hogy kiállítási tárgy-e, vagy csak néhány elszabadult bója:

Tea Mäkipää Atlantisa egyszerűen kihagyhatatlan:

Anne és Patrick Poirieről a Kis (be)rendezés a vízen:

És a Lehorgonyozva Mimmo Rossellitól, amiről először azt gondoltuk, hogy kitámasztás az éppen ledőlni készülő Vajdahunyad várának.

Számtalan remek darab van még a tavon, azért ezeket válogattam be, mert ezekről készült elfogadható minőségű fotó, de a többi is legalább ennyire szórakoztató, vagy vidám. Arról nem is beszélve, ahogy felfedezzük őket.

Arra bíztatok tehát mindenkit, hogy látogasson ki csajával, barátjával, családjával, rokonaival a tóra, béreljen egy csónakot és szippantson be kicsit a kockázatmentes, nem túlkomolykodó művészetből. Állítólag délelőttönként kevesebben vannak, ami hétvégére is igaz, de ha van is egy kis sor a kölcsönző előtt, az 10-15 perc alatt lemegy, nem kell megijedni.