English

Egy nap a városban

Útvonaljavaslatok a Múzeumok Éjszakájára

szucsadam 2011 június 24.

Eljött a nyári Múzeumok Éjszakájának napja, amikor a budapesti éjszakai életet újradefiniálják az itt élők, a képtárak reflektorai a szokásosnál is élesebben világítanak a kinti sötéttel szemben, a teremőröknek pedig elnézzük, hogy egy óvatlan pillanatban lefordulnak a székről éjjel kettő körül. Munka után indulhat a budapesti múzeumok látogatása, éjszakába nyúlóan.

Egy kis gyorstalpaló: egy 1400 forintos karszalaggal minden résztvevő intézmény látogatható, és ez nemcsak az állandó és időszakos kiállításokra vonatkozik, a helyszíneken csak erre a napra megrendezett műsorokkal, tárlatvezetéssel, koncerttel és hasonlókkal találkozhatunk. Öt buszkörjárat indul néhány percenként, a Dél-pesti, az Észak-pesti, a Budai, Óbudai és Ludwig körjárat.

Azt fontos tudni, hogy minden programot nem lehet meglátogatni, érdemes a weboldalon kutakodni, mi érdekel minket. Most felvázolom azt az útvonalat, amit én járok be, és ahonnan este majd be is jelentkezem. Lesz tehát ma egy második Múzeumok éjszakája-poszt is, személyes élményekkel, benyomásokkal, érdemes majd azt a bejegyzést frissítgetni.

17:00 - 19:00, Nyugati Pályaudvar

A szép lépcsőházak megszállottjaként az első utam a Nyugati Pályaudvarhoz visz, ahol az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény épületéből indulunk egy újlipótvárosi sétára. A Bauhaus-e a Bauhaus Újlipótvárosban? című gyalogló előadás során zárt belső tereket és lépcsőházakat látogatunk.

A Nyugatitól több irányba indulhatunk, a Budai körjárattal elindulhatunk a Deák Ferenc tér felé, ahonnan a következő körrel a Várnegyedbe utazunk, itt többek között a Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum és Orvostörténeti múzeum vár, vagy a Hősök tere - Bajza utca - Vörösmarty utca - Oktogon vonalra lépünk, erre olyan nevek várnak, mint a Szépművészeti, Műcsarnok, Terror Háza, Ernst Múzeum.

19:15 - 20:00, Hősök tere

Én maradok Pesten, tegyük fel, hogy pont odaérek a Szépművészeti Tárlatvezetés a Művészet a tavon című időszaki kiállításon című előadására, amin a Városligeti Csónakázótó különös szobrait mutatják be. Esetleg még becsatlakozom a Halotti áldozatok az ókori Itáliában című tárlatvezetésre.

21:00 - 22:00, Hősök tere

A Műcsarnokban kilenckor kezdődik a Tárlatvezetés szaxofonra Tóth Viktorral című program, ami a címéből sejthetően két érzékszervünkre hat majd egyszerre, kultúrkulináris élményt ígérve.

23:00 - 24:00, Bajza utca

Itt választhatunk, hogy az idő hátralévő részében inkább emberekkel vagy állatokkal szeretnénk közelebbről megismerkedni, ettől függően választhatjuk a Bajza utcában a Magyar Írószövetség tagjainak felolvasóestjét 23:00 - 24:00-ig, miközben kortárs magyar írók saját borait kóstolhatjuk meg, de választhatjuk az Állatorvos-történeti Gyűjteményt is, ahol 22:30 - 23:00-ig lesz egy tárlatvezetés az anatómiai preparátumok között. Gyorslábúaknak mindkettő belefér.

Sajnos A ló szájának anatómiája és a szájtevékenység fontossága a lovaglásnál című előadásnak 17 órakor már vége van, szóval ezt semmiképp nem tudom elcsípni. Pedig akartam.

23:30 - 00:10, Vörösmarty utca

Az is egy opció - ne feledjük, itt minden hangulatfüggő, előfordul, hogy besétálunk valahová, és meggondoljuk magunkat -, hogy elröppenünk egy megállót a Terror Házához, ahol egész este mennek a Rendhagyó történelemórák. A fenti időpontban Müller Gabriella adja elő Mansfeld Péter történetét.

00:00 - 01:00, Kálvin tér

Az Észak-pesti körjárattal eljuthatunk a Kálvin térig, ahol a Magyar Nemzeti Múzeumban egy igazi herceggel találkozhatunk, Zsazsi Chaillet kurátor mutatja be a nagyközönségnek a Ghitta Carell kiállítást, majd Hubertus von Hohenlohe herceg fogadja a vendégeket a Pop City Trash című kiállításán. Aztán itt is koncert.

Érdemes felmenni a Várba is, de ne feledjük, hogy ott éjfélig-egyig lesznek csak programok.

A zenekedvelőknek persze nem ez az ideális útvonal, nekik felskiccelek egy másikat. Ők induljanak mondjuk Dél-Pestről.

17:20 - 17:40, Nagyvárad tér

Balinéz gamelán duó a Magyar Természettudományi Múzeumban. utána indonéz táncok.

17:15 - 18:15, Rendőrség-történeti Múzeum

Baleseti szimuláció, képzett imitátorok szimulálnak egy lehetséges baleset miatt bekövetkezett testi és lelki változást. Lehet velük együtt üvölteni, egy kis modern metálzene-gyakorlás senkinek sem árt, a végére még pont odaérünk.

19:00 - 20:00, Ferenc körút, Iparművészeti Múzeum

Arasinda koncert. Idézek: a zenekar feldolgozásainak kiindulópontja és hangszerelésbeli alapja a török népzene, mely részint eredeti hangszereken, és a baglamán, oudon, cümbüsön, kavalon, zurnán, derbukán, és természetesen török nyelven előadott énekhangon jelenik meg, részint pedig az Európában elterjedtebb hangszerek oboa, szaxofon és basszusgitár hangszínévvel keveredve adják az Arasinda sajátos hangzásvilágát.

21:30 - 24:00, Opera, Ernst Múzeum

Hisatoshi Sato, kortárs japán zeneszerző elektronikus koncertje. Útközben benézhetünk az Astorián a FUGA-ba, ott is egész este megy a muzsika. Ha a japán elektronika mégsem jönne be, az Észak-pesti járattal elmehetünk a Néprajzi Múzeumba, ahol Liszt és a "czigány zene" című tárlatvezetés kezdődik. Vagy irány a Vár, ahol szintén egy rakás zenés program közül lehet választani.

Egyébként ha a Deák térre tévedünk (miért ne tévednénk, a legtöbb járat megáll itt), akkor nézzünk be a Földalatti Vasúti Múzeumba, ahol a Talált Tárgyak Tárháza tekinthető meg, és csekkoljuk le, a 10 éve elhagyott mobilunk, sálunk, esernyőnk nem lett-e időközben kiállítási tárgy.

Még egy tipp: az okostelefonokra fejlesztett Smartcity nevű ingyenes program frissült, így a Múzeumok éjszakáján részt vevő intézményeket külön jelzi.

Este jelentkezem még néhány erős benyomással és tapasztalattal, sorjelentéssel és hasonlókkal, valamint ott leszek minden tömegverekedés mellett a kamerával. Most pedig rajtatok a sor: egészítsétek ki a posztot, szerintetek hová érdemes még menni, nézzetek át a budai oldalra, és kommentben javasoljátok a többieknek, mit érdemes megnézni.

süti beállítások módosítása