English

Egy nap a városban

Park lesz a Móriczon

Magyarósi Csaba 2011 június 10.
Címkék: díszburkolat

Egyszerűen nem vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy egy ellenzékben lévő párt előterjeszt valamit, amit aztán ellenszavazat nélkül elfogadnak, pedig most pont ezt történt: az LMP rájött, hogy a metróépítés miatt a forgalom elől elzárt Móricz jó úgy, ahogy van, nem nőtt meg a dugók száma a környéken a térség feltúrása miatt, éppen ezért ha elkészül a 4-es metró, akkor már vissza sem kéne adni azt az autósoknak. Inkább legyen ott park, ahová kiülhetnek az emberek egy kávéra, vagy csak úgy, hogy lefelé lógjon a lábuk.

Polákovics Balázs, az LMP XXII. kerületi képviselője át is küldte nekünk a terveket levélben, aztán azt a linket , ami a következő megdöbbentő hírhez vezetett el: a Fővárosi Közgyűlés egyhangúan megszavazta a kezdeményezést.

A hírről azóta beszámolt az Urbanista is, és hát mi se maradjunk már ki a jóból, bedobjuk a látványterveket, hogy legyen valami fogalmunk arról, milyen lesz a felújítás után a Móricz.

Egyelőre még látok némi ellentmondást a két látványterv között, de az mindenképp jó, ha a budai oldal sétálós övezeteiből is egyre több lesz, mert a Móricz az Allé körüli parkkal együtt már egész kis városrészt hoz létre kizárólag a gyalogosoknak.

süti beállítások módosítása