Lesz ebből poszt? - fordul felém Csaba. A feje mögött a Bazilikát látom, keze alatt egy hosszú, hideg pult húzódik végig. Ha még öt percig nem néz ránk senki, akkor feltétlenül - válaszolom. Akkor már öt perce támasztottuk a pultot úgy, hogy a néhány vendég körül tüsténkedő felszolgálókkal még egy leheletnyi szemkontaktust sem sikerült elérni. A Bazilikával szembeni Borbárban voltunk, bort szerettünk volna kóstolni.

A kérdésre és a válaszra egy gyors magyarázat azoknak, akik nem ismerik az Egy nap a városban tartalmi szelekcióját: általában azokról a dolgokról írunk, amit szeretünk Budapesten, amire felkapjuk a fejünket, ami egy kifejezetten jó élmény. Közepes átlagokról nem. Van néhány eset azonban, amikor olyan kellemetlen az élmény, hogy arról is írni kell, mint rossz példáról. Nem sűrűn, de megesik. Ezt fontolgattam.

A hatodik percben mégis odafordult hozzánk, hatalmas mosollyal az arcán Nóra, akitől kértünk két Konyári Chardonnay-t, kezdésnek. "Francba, pedig már megvoltak az első mondatok". Ekkor úgy tűnt, mégsem lesz poszt Csaba ismerősének ajánlásából, a néhány napja megnyílt DiVino borbárról, ahol olcsón poharazzák a magyar borokat, nem keveset és nem akármilyen minőségűeket. Kortyolgattunk. Aztán leraktak elénk csirkeszíveket. Tányéron. Csokoládéval. Csak úgy, a séf küldi.

Persze nincsenek illúzióim, a nyitási felpörgetés állapotában vagyunk, abban az időszakban, amikor lehet nagyon jól, meg nagyon rosszul csinálni. Egyre erősebb lett a gyanúm, hogy itt ügyesek, ráadásul Nóra felkészülten, jókedvvel röppent a vendégekhez.

Na, de akkor nézzünk is körül. A borbár hangulata különös, amit a legkevésbé lehet rá mondani, hogy meleg és családias. Minimalista, néhány alacsony asztal társaságoknak, néhány bárasztal pároknak, és a hosszú pultok, ahol azonban nem idült alkeszok vizsgálják homlokukkal az asztallap merevségét, hanem értő vagy értésre vágyó, ottlétünkkor jelentős arányban külföldi borbarátok próbálgatják a magyar borokat. Az új nemzedék borait.

Velünk szemben hatalmas táblára krétával felírva a válaszék: 26 fiatal magyar borász, egyenként legalább négy borral, amiket másfél decijével poharazhatjuk, vagy egy palackkal kérhetünk belőle (1500 forintos pohárár felett csak úgy nyitnak palackot, ha el is fogy öt pohár). Kérhetünk egy Gerét, de nem Attilát (Zsoltit és Andit), Jeklt, de nem Bélát (Flórát), híres borászcsaládok új generációinak borait. Dúzsi Tamás és Szepsy István is feltűnik a táblán, nagy nevek, de ők valójában már a nagy nevek fiai, akik önálló palackokkal jelenhettek meg a piacon.

És hogy miért jó fiatal borászok borait inni? Egyrészt mert izgalmas felfedezőút olyan borok között, amiket nem nagyon ihattunk még, másrészt a fiatalok sokszor rugalmasabban simulnak a kor ízléséhez (hiszen ebben nőttek fel), és az ízlelőbimbók mai elvárásaihoz igazítva próbálnak meg izgalmat csempészni a borba.

Mögöttem szélvészként suhan el Miklós Csabi móri borász, aki a hely vezetője egyébként, egyben a hét borásza a DiVinóban. A hét borászai kéthetente cserélődnek, két hétig esténként a borbárban lesznek, lehet velük beszélgetni a boraikról, a harmadik pohár után az élet nagy dolgairól, a hatodik után meg a csuhajja.

Közben megjött a 2007-es Figula Szilénuszom, amit már régóta meg akartam kóstolni, de egy palackkal még nem akaródzott venni (4000+), most viszont 1200 forintért kértem a poharamba másfél decit. Jó üzletnek tűnik, így megtudom, érdemes-e. Hát érdemes. Közben kiraknak elénk (a pultnál ülők elé) csokoládéba mártott töpörtyűt. Megint csak ingyen.

Az itteni palackárak a bolti polcár másfélszeresei, a pohárár ennek ötöde, szép igazságosan (egy palackot öt pohárba ürítenek). Ennél nagyobb árréseket lehet néha tapasztalni éttermekben, ahol ugye az ételeken is van egy elég nagy haszon. Vannak ételek itt is, a sült kolbásztól a fokhagymás rákig mindenféle, de nem sűrűn rendelnek, pedig az elénk rakott bónuszfalatok alapján érdemes.

Miközben kihozták elém a zárásként rendelt Demeter Endre 2007-es Szamorodnit 750 forintért, felvetettem a felszolgálóknak, hogy legyen valahol a teremben, vagy akár a pult felett olyan lámpa, aminél meg lehet vizsgálni a bor színét, mert az nekem nem sikerült az egyébként kellemes félhomályban. Nóra láthatóan nem csak udvariasságból megköszönte, elgondolkozott ezen, és máris elkezdte vizsgálni, hogyan lehetne másik lámpákat szerelni a fejem feletti hangulatvilágítás helyére.

Szóval egészen átalakult bennem a hely megítélése, az első benyomásból második lett, én örülök, hogy megnyílt egy ilyen hely Budapesten, egyáltalán nem vészes árakkal, pohárban és a helyszínen tálalt fiatal magyar borászokkal, Nórával, és a kifogástalan hőmérsékleten szervírozott nedűkkel. Megyünk jövő héten is.

Ha tudni akarod, hogy mit érdemes felkeresni, milyen programra érdemes elmenni a városban ahhoz, hogy jobban szeresd Budapestet, csatlakozz a facebookos csoporthoz, ahonnan minden új írásról értesülsz!