English

Egy nap a városban

Budapest legszebb lépcsőházai: Ybl-palota

szucsadam 2011 május 20.
Címkék: lépcsőház

Tudom, a Budapest legszebb lépcsőházai sorozatban szereplésnek egyik fontos kritériuma, hogy lakóházról legyen szó, de az Ybl-palota egyszerűen megkerülhetetlen, ha a budapesti, felújított emlékművek kerülnek szóba. Így aztán versenyen kívül nevezem a Lindner tulajdonában álló, korhűen felújított, neoreneszánsz lépcsőházat.

Csaba ugyan már járt az épületben, a Pesti Lámpásban tesztelte az ebédmenüt, de a lépcsőházakig nem jutott el.

Pesti Hazai Első Takarékpénztár - ez a felirat olvasható a homlokzaton, ami rögtön el is árulja, kinek épült 1869-ben a "palota". Ybl Miklós tervei alapján, neoreneszánsz stílusban készült el a pénztár székhelye, arannyal futtatott főlépcsővel, márványburkolatú oszlopos előcsarnokával lenyűgöző látványt nyújtott. És nyújt ma is.

1915-ben már inkább lebontották volna, végül 1948-ig, az államosításig a takarékpénztár tulajdonában állt, később a Vízművek székháza lett. Az 1980-as évek elejétől a helyreállítás megkezdéséig lakatlanul, romokban állt.

A hivatali lépcsőház bejáratáról visszapattantunk (üvegezett ajtaján azért belestünk), a biztonsági őr szerint kifejezetten utasításba adták nekik, hogy senkit ne engedjenek be, hiába vettem elő a legjobb modoromat. Szerencsére Laura belülről is küldött nekünk egy fotót korábban, köszönjük.

A másik lépcsőházhoz szabad bejárásunk volt.

Ismét egy történet, ami azt igazolja, hogy a műemlékek megmentését, rendbetételét jelenleg sajnos inkább gazdasági érdekhez lehet kötni, de ennek ellenére örüljünk, hogy az Ybl-palota nem egy gigantikus galambfészek, hanem egy látogatható, megcsodálható műemlék.

süti beállítások módosítása