English

Egy nap a városban

Budapest egy turista szemével

Magyarósi Csaba 2011 március 09.
Címkék: budapest külföld

Az Egy nap a városban blog küldetése, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk található szerethető dolgokra, ezért is örültem a legutóbbi idegenforgalmi világnapnak: egy rakás ingyenes turistajáratot szerveztek városszerte (akik nem is hallottak róla, azoknak itt egy újabb remek érv arra, hogy miért érdemes csatlakozni a facebookos csoportunkhoz, ahol erről is beszámoltunk). Részt lehetett venni gyalogos, hajós, biciklis és buszos városnézésen is, én ez utóbbira váltottam, pontosabban kértem jegyet: fizetni nem kellett, csak időben a helyszínen kellett lenni, mert nagy volt az érdeklődés, délután fél egy körül már csak az utolsó, 16 órás csoportba fértünk be.

Elég izgatott voltam, mert hát még sosem voltam Budapesten turista: itt élek, napról napra jobban ismerem a várost, a felújításokat, az új helyeket, de nyilván tompán hajtok el hetente tucatszor is ugyanazok a látványosságok mellett, fogalom nélkül. A mindennapos útvonalak egyszerűen kiölik az emberből az érdeklődést, és hát komolyan tudni szerettem volna, milyennek látja egy turista a várost. Felültem tehát a buszra, és másfél órán át fotóztam, méghozzá autentikus módon: arra voltam kíváncsi, milyen képekkel tér haza egy külföldi egy buszos városnézés után, milyennek látják az ismerősei, rokonai Budapestet az ablakon megcsillanó utastársakkal, a rossz expozíciós idővel megörökített képeken.Szóval dőljetek hátra és ismerjétek meg a várost 27 képen egy átlagos budapesti turista szemével. 


Ez itt az a tér, amit a magyarok annak örömére építettek, hogy ezer éves lett az államuk:

Ez egy nagyon híres étterem, nagyon jót ettünk itt Jens Kurttal:

Ez itt az állatkert, nagyon régi, mellette egy vidámpark, aminek a fő látványossága állítólag egy fából készült hullámvasút, ebből viszont nem látszott semmi:

Nagyon jókat fürödtünk Hansjürgen Wursttal ebben a fürdőben. A víz a földből jön és olyan meleg, hogy az épület előtt gőzölög, állítólag hetven fokos és le kell hűteni:

Ez a vár a fürdő mellett van, ezt is az ezredik évfordulóra építették a magyarok. Sokféle épület van odabent, mert a Magyarországon ezer év alatt épült szebb épületek kicsinyített mását építették itt fel újra:

Ez a híres múzeumuk:

A tér megint:

Ez már a sugárút, ez is az ezeréves évfordulóra épült. Nagy szerencse, hogy már elmúlt ezer éves Magyarország, különben sokkal kevesebb látnivaló lenne:

Ez itt a budai vár, amiben soha nem lakott egy király sem:

Ez a Parlament, nagyon szép, nagy épület:

Ez is a Parlament, csak közben átmentünk a Dunán:

Ez a Halászbástya közelről, itt korábban halpiac volt:

Ez Budapest:

Ez a vár hátulról, kicsit belelóg kezem a képbe:

Megint a vár:

Felmentünk egy hegyre, amit a magyarok egy olyan püspökről neveztek el, akit meghívtak az országba, aztán megölték. Onnan megnéztük a várost:

Utána meg egy szobrot, nehezen fotóztam a buszból:

Ez az egyetlen olyan híd, amit a második világháború után máshogy építettek újra, mint ahogy előtte kinézett:

Ez meg itt a Duna. Egyáltalán nem kék:

Itt vásárolnak a magyarok:

Vannak új épületek is:

A Keleti pályaudvar nagyon szép épület, csak van előtte egy nagy luk:

Nagyon szép volt Budapest, szerintem még biztos ellátogatunk Helgával a magyar fővárosba! Danke!

süti beállítások módosítása