Az ideális természeti társadalomban, vagy akár nem is olyan régen falun az ember a körülötte élő földből táplálkozott. Az oda érkező napfényt zárták magukba a növények, amik az ott található földből építették fel magukat, és az állatok ezeket a növényeket alakították át zsírrá és izommá, így egy önellátó gazdaság lakói gyakorlatilag azokból az anyagokból álltak, amik maguk körül is megtalálhatóak voltak.
Ez persze alapvetően kizárt a városi életet élők előtt. Budapestre a legkülönfélébb helyekről érkezik a táplálék, egy összetett, minden szempontot figyelembe vévő ábrán ezt így jelölhetjük:
Ez igaz szinte minden termékre és szolgáltatásra, a tömeg felszív szinte mindent, ami megvásárolható, sajnos sokszor tekintet nélkül arra, hogy az adott cucc milyen körülmények között jött létre. Ha mégis érdekel valakit, az általa elfogyasztott dolog honnan való, el kell menni a keletkezés helyére. Hívjuk életre a fent megismert módszertant, és ábrázoljuk az így lértrejött reklációt is, csak helyettesítsük be a képletekbe az érdeklődést, ezt fogjuk látni:
A bor esetében ez az érdeklődés pedig még szórakoztató is. A bor fogyasztása előtt ugyanis elolvashatunk akármennyi kritikát, nemzetközi kritériumrendszer alapján felállított százalékos értékelést, akár interjút a borásszal, semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor a kedvenc boraink készítőit személyesen keressük meg. Természetesen bortúráról beszélek, amivel kapcsolatban maga a természetjárás és a pincehűvös, "frissen csapolt" borok szeretete is nagy szerepet játszik, és van is elég komoly kultúrája. Főleg a híresebb borvidékeken, Villányban, Tokajban, Egerben.
Én tegnapelőtt egy egynapos túrát abszolváltam a Badacsonyban, ahol ez a fajta turizmus most kezd csak jobban kibontakozni, és noha a Laposa, Szeremley név ismerősen csenghet mindenkinek, számtalan kisebb, kézműves borász bizonyította be az utóbbi években, évtizedben, hogy a borvidék rossz megítélése már a múlté. Persze ehhez kell a tudatos fogyasztó is, aki ismeri a különbséget a nagy tételben gyártott, olcsó szutyok és a minőségi, kézműves bor között. Hatalmas a szakadék, mégis sokan beleesnek. Ennek megítélésére, és az ízek közül a számunkra leginkább tetsző kiválasztására jó alkalom egy ilyen túra.
A Badacsonyi borvidék ráadásul Magyarország Provence-a, nagyon jó adottságokkal. A déli fekvésű dűlők, az északi szelektől védett völgy, a vulkanikus talaj hőraktározása, és a nagy kiterjedésű víztükőr fényvisszaverése különleges szőlőt nevel. És ha egy pillanatra elfeledkezünk a borról, maga a táj szépsége is olyan kincs, amivel nem sok helyen találkozhatunk.
Nagyon szívesen leírnám az egész utat, de félek, hogy senki sem olvasna el egy regényhosszúságú posztot, így aztán csak kiemelem, mik győztek meg, miket fogok beszerezni a közeljövőben, hátha ezzel nektek is segítek a választásban - persze a minőséggel sehol sem volt baj, így többnyire ízlésről lesz szó.
Gyors egymásutánban a Sipos borházat, a Váli családi pincészetet, a Borbély borászatot, a Szeremley birtokot, a Léránt, Németh és Szabó pincészetet látogattam meg, mindenhol három tételt kóstolva, ami egyrészt a nap végére beállt véralkohol-szintemet predesztinálta, másrészt viszont a borászok faggatásával egy remek rálátást kaptam a borvidékre is. Meg persze olyan különleges borokra, amiket csak itt kóstolhatok meg.
Már korábban írtam róla, hogy a magyar szőlőfajták visszatelepítése az országba új lendületet kapott, ennek megfelelően az én érdeklődésem is főleg erre irányul. Mivel a Pannonhalmi borvidék mellett nőttem fel, a rizlingeket ugyan nagyon szeretem, de nem nagyon hoznak már lázba, és őszintén szólva a francia vörösöknél is nagyot kell dobni ahhoz, hogy izgalomba hozzanak. Éppen ezért Badacsonyt - én sem hittem volna - szinte nekem találták ki.
Itt van mindjárt a kéknyelű, ami tipikusan badacsonyi fajta, és szinte minden borászat foglalkozik ezzel (összesen 40 hektáron). A termesztése azonban nem túl könnyű, mivel a kéknyelűből csak nős példány létezik, ezért másik fajtával (például B36, szebbik nevén Rózsakő) kell porozni, hogy termés is legyen belőle. A kéknyelű legjobban a Sipos pincészetnél és a Szabó testvéreknél ízlett, ezeken a helyeken domborodott ki leginkább a fajta különlegessége. A kéknyelűben a borászok szerint is nagy lehetőségek vannak, a szőlő jellege is alátámasztja ezt az érzést, mivel magas extrakttartalmú, nagy bor készíthető belőle.
De említhetném a zöld veltelínit, vagy a kéknyelű porzásához használt rózsakő önálló borszőlőként való használatát, esetleg az ürmöst, a növényi anyagok kivonatával ízesített likőrbort, ami régen gyógyszerként funkcionált. Az ősök viszont a hozzávalók felsorolása mellett elfelejtették lejegyezni az arányokat, így ennek a kesernyés, feketeürmös italnak a reprodukálása sok fejtörést okozott. Most több pincészetnél is kóstolhattam belőle. A két hektáros Németh pincészet is okozott meglepetéseket csokoládéban felszolgált aszújával és juhfarkkal, ami kevésbé volt intenzív, mint a somlói társa, de mindenképpen különlegességnek számít.
Nemcsak a fehérek ízlettek, a Válibor Pinot Noirja is remek volt, ezt burgundi eljárással készítették: nyitott csömöszöléssel, egy kis kocsány bennhagyásával. Ráadásul Váli Péter háza a főúttól kellően nagy távolságban, a domboldalon, egy idilli környezetben helyezkedik el, ahol nyáron a fűben fekve, télen a házon belül kóstolhatunk, a szertartás a házigazda szerint általában 15 bor és jó néhány pálinkafajta végigpróbálásával zajlik, és ha reggel érkezünk, estig nemigen érünk haza innen.
A Szabó pincészet 2009-es cabernet sauvignonja is meggyőzött, egészen különbözött a máshol kóstoltaktól, jól kijött a badacsonyi jelleg. A fiúk édesapja, Szabó István szőlész az egész borvidék egyik legfontosabb eleme, ha a borászoknak a szőlővel támad kérdésük, vagy telepíteni akarnak egy új fajtát új dűlőre, az ő tanácsát kérik ki.
És ha már a borvidék lelke került szóba, Szeremley Hubát nem hagyhatjuk ki. Ha a Váli pincészet a tudatos, fiatal kézműves borászat mintapéldája, ahová az izgalmas borok miatt érdemes jönni, akkor a Szeremley-birtokra miatta érdemes ellátogatni. Noha a borászatban már nem vesz részt, azt a fiaira bízta, viszont két mondattal lerendezi, hogy sírj a röhögéstől. Keserűen nyilatkozik a Badacsonyba folyó beruházásokról a 71 éves borász, aki a rendszerváltás után elsőként indult el a kompromisszum nélküli minőség irányába (ezzel sokáig nem talált sok követőre), de a keserűségét olyan humorra adja elő, amivel nem lehet betelni. A 2010-es évvel állítólag nagyon meg volt elégedve, mint mondta, idén legalább nem kell aggódni az eladással, a kereskedőkkel, a kintlévőségek sem aggasztják a családot. Elismerést azzal is kiváltott a társaságból, hogy az egyik szaladgáló gyerekre érkező bókot így javított ki: "az nem az unokám, hanem a lányom".
Meg persze a borokért is érdemes jönni, többek között egy 1997-es rajnai rizling óbort kóstoltattak velünk, ami amellett, hogy igen szokatlan tartaléknak tűnt, izgalmas gasztronómiai kaland volt. Hasonlóan a Sipos borház jégborához, amihez sült banánt szolgáltak fel egy csepp mézzel és citrommal, ezáltal a pohárban igen hasonló ízkombinációkat találtunk, mint a tányéron.
A sokszínűség tehát egy fontos jellemzője a borvidéknek, a fiatal borászok szeretnek kísérletezni, az egyik pincében csak tartályokat, a másikban pedig csak tölgyfahordókat találunk, megint máshol vegyesen használják a reduktív és fahordós technológiákat. A száraztól a jégborokon át az aszúig mindent megtalálhatunk (persze itt hivatalosan nem lehet aszúnak hívni, erre utalva a Németh pincészetben viccesen zsiradékkal megkent pékárúnak nevezték a zsíros kenyeret).
A túra összesített hatását egy utolsó fotón mutatnám be, ami a nap vége felé készült egy pincében, és amatőr fotós barátom, valamint a saját állapotomat is jól bemutatja, vagy ahogy épp beszívom a penész illatát, vagy ahogy alszom, nem tudom pontosan.
A borvidék nagyszabású szervezésbe kezdett, hogy a látogatók megismerhessék az itteni borászatokat, mivel itt nincsen hosszú pincesor, ahol 20-30 borászatot végig lehet kóstolni, bizony túrázni kell a Badacsony felsőbb dűlúin működő borászatok végigkóstolásáért. Az összefogás eredménye az eligazító táblák mellett egy borbusz-járat lett, ami a szezonban kétóránként jár. Én remélem, hogy Badacsony is bekapcsolódik a bortúrázók fontos célpontjai közé, mert a borokkal nekem most a kis pincészetek is bebizonyították, hogy jobbnál jobb helyekre tévedhetünk be, ha nem állunk meg az út melletti éttermeknél és borozóknál, hanem igenis felbaktatunk a domboldalba.
