English

Egy nap a városban

Obszcén módon barátságos lett a Vígszínház melletti sétálóutca

Magyarósi Csaba 2010 december 18.
Címkék: díszburkolat

Az előző színházi évadban sokat voltam a Vígszínházban, mégsem tűnt fel, hogy elkezdték szétbontani mellette a Ditrói Mór utcán. Szét kellett, mert szép szóval nem lehet csökkentett forgalmú területet kialakítani a szükre aszfaltból. A megújult utcát elvileg októberben adtak át a gyalogosoknak, nekem viszont csak a napokban tűnt fel, hogy minden megváltozott. Először csak a meleg színű díszburkolatot vettem észre, ami már önmagában nagyon sokat dob a Ditrói Mór hangulatán.

Aztán feltűntek az új padok is, amik, talán magentaszínűek, nem tudom, hogy a T-Mobile szponzorálta-e a felújítást, de örülök, hogy sikerült elszakadni a megszokott szürke-zöld vonaltól.

Eleinte kicsit méltatlankodtam, mert távolról úgy tűnt, már végig is nyomták tagekkel a padokat. Aztán váratlanul bekapcsoltak az éjszakai fények, és kiderült, hogy nem graffiti volt a padokon, hanem 

1: luk

2: ezek mögött is van néhány lámpa, így este népies motívumok világítják be a Ditrói Mór utcácskát.

Szerintem tök jól sikerült, 72 millió forintot ennél csak rosszabbul lehetett volna elkölteni felújításra. Taps!

süti beállítások módosítása