Tegnap Zürichbe utaztam, reggel mentem, este jöttem, szóval egy laptopon, néhány hitelkártyán és egy fényképezőgépen kívül nem volt velem semmi. Ilyenkor többnyire zökkenőmentes a becsekkolás: legrosszabb esetben kapcsolatot kell teremtenem egy élő emberrel, aki pult mögül méricskéli a kézipoggyászom, aztán körülbelül öt perc után utamra enged.
Jobban szeretem, ha van jegyautomata a reptéren: ilyenkor nem kell kivárnom a kezelőig tartó nem ritkán 20-25 perces sort, könnyed mozdulattal eltáncolok a várakozó tömeg előtt, betolom a gépbe az útlevelem, kiválasztom, hogy melyik helyre akarok ülni, és már szaladok is tovább.
Tegnap azonban másként alakult. Még hétfő este felhívott az egyik kollégám, aki annyit repült már, hogy a távolságokat egymás mögé rakva akár a Napot is megjárhatta volna oda-vissza, következésképp platinafokozatú tag minden légitársaságnál, és azt javasolta, hogy hagyjam ki a reptéri sasszézást, és jelentkezzek be inkább online.
Eddig is tudtam, hogy van egy ilyen opció, de sosem éltem vele, például mert nincs otthon nyomtatóm, de G. megnyugtatott, hogy ilyesmire nincs is szükség. "Használd a mobil becsekkolást" - mondta, én meg úgy éreztem magam, mint Marty McFly, miután doki azt mondja neki, hogy "Utak? Ahová mi megyünk, ott nincs szükség utakra!"
A folyamat pofonegyszerű volt, a lakásomban, a laptopom előtt ücsörögve beírtam a járatszámomat, a nevemet, kiválasztottam, hogy hova akarok ülni, beírtam a mobilszámomat, aztán három perccel később már meg is jött az sms a Swisstől. Ebben volt egy link, amire kattintva betöltődött az oldal az adataimat tartalmazó QR-kóddal. Ezzel ni:
Ahogy a képen látható környezetből is kiderülhet, bejutottam a mobillal, pedig voltak kétségeim, fogalmam sem volt például, hogy az utóbbi hónapokban egyre balkánibb Ferihegyen hogyan fognak reagálni, ha repülőjegy helyett a mobilomat mutatom, de tegnap három pozitív csalódásom is volt.
Az egyik, hogy olyan könnyedén csúsztam át a jegyellenőrzésen, mint szűzlány a hárem felvételijén. A második a sor mérete volt: a testüregmotozással egybekötött csomagellenőrzés az utóbbi időkben megszokott 20 perc helyett talán ha öt-hat percig tartott sorbanállással együtt.
És a harmadik meglepetés, ami talán a legfontosabb: a biztonságiak elképesztően kedvesek, udvariasak és előzékenyek voltak. Rengeteg kritika érte mostanában Ferihegyet a bunkó alkalmazottak miatt, talán ennek köszönhető, hogy tegnap már nem egy aljas célból elkövetett anal fistingre, inkább az angol királynő nőgyógyászati kivizsgálására emlékeztetett a beléptetés.
Szépen kértek arra, hogy szedjem ki a laptopot a táskából, kedvesen vettél el az övemet, a némán maradt fémdetektor után a biztonsági ellenőr elismerően biccentett és jó utat kínált, a kijáratnál ácsorgó egyenruhás lány meg tiszta szívből mosolygott. Az egész olyan volt, mint egy ötvenes években felvett amerikai családi sorozat, de mi másra vágyhatnánk némi giccses kedvességen kívül alig egy órával azelőtt, hogy egy 43 ezer kilogrammos vasrúddal a magasba emelkednénk?