Hétvégén egy remek programot találtunk ki Ancsával, fogtuk magunkat, és elmentünk libegőzni.

Egyrészt itt az ősz, a legváltozatosabb színekben pompáznak a fák, a medvék már szenderegnek, szóval érdemes kimozdulni akár a János-hegyre, és bár én nem vállalkozom hosszú sétákra a tönkrement talpcsontom miatt, ha a túra alatt végig egy székben ülhetek, rábeszélhető vagyok bármire.

Ideális csajozós program tehát, második randinak is jó (nyolc éve ezen alkalomból én megnézettem Ancsával a Puszta formalitást, ennél mondjuk összehasonlíthatatlanul jobb döntés), de családi programnak is remek, és idős párokat is láthatunk a felvonón mosolyogni.

Én kicsit túlszámítottam magam, a sínadrág és a téli bakancs fölé télikabátot húztam, valamint egy hátizsákban magammal vittem három pokrócot és forró teát. Így aztán elég hülye látványt nyújthatott, amikor egy Michelin-figura akarta magára csukni a biztonsági kapaszkodót, a cuccok miatt végül alig fértünk el a kétszemélyes ülésben. Én csak előre és oldalra láttam, alattam takarók, teás üvegek és sok réteg ruha zárta el a kilátást, de még így is láthattam a mellettünk és alattunk elhaladó házakat, a magánszemélyek saját bukszusait és a kutyaólat a lábam alatt alig néhány méterre elúszni.

Ez a különlegesség, mármint hogy az utazók lába alatt ilyen vegyes birtokviszonnyal rendelkező területek vannak az erdős rész előtt, oda vezetett, hogy a Libegőt szinte lehetetlen volt privatizálni. A mai napig a BKV üzemelteti a felvonót (ahogy 1977-től mindig, bár 2000-ben tíz évre bérbe adták hasznosításra), így aztán az elhanyagoltság és a retro feeling körbelengi az egész jelenséget, és noha idén tavasszal felújították a Libegőt, ennek nehezen vehetjük észre nyomait (hacsak nem drótkötelet cseréltek).

Bár szerintem kifejezetten bájos ez a kemencének támasztott információs tábla.

Vagy a valóban újszerű, műanyag nyílászáró mögött elhelyezkedő hangulati elemek.

A 12 perces utat követően, kiszállva a János-hegyen már látszanak a változás nyomai, de valami még mindig nem egészen stimmel.

Innen egy laza másfél óra alatt megtettük azt a 250 méteres távot, amivel feljutottunk az Erzsébet-kilátóba, amit Schulek Frigyes vezetésével 1908-tól 1910-ig építettek, "hogy minden idők viszontagságaiban örökre megjelölje a megszentelt helyet, ahonnan Magyarország drága nagyasszonya oly szívesen és oly gyakorta gyönyörködött a csudás természet szemei elé táruló fönséges látványában."

Ha tehát beszélgetős-egymásrafigyelős programot akarsz a pároddal, és már unod az éttermeket, akkor a Libegőzés-kilátózás ideális lehetőség. Ki ne szeretne itt romantikázni:

Akinek 1970 óta még nem volt alkalma kipróbálni a drótkötélpályás felvonót, mindenképpen pótolnia kell a hiányosságot. Szerintem ősszel a legszebb, esetleg egy vastag hóréteggel fedett táj is izgalmas lehet, bár ott már erősen ajánlott a befagyott segg esetére felkészülni. Most azonban még nincs szó ilyenről. A retúrjegy két főnek 2600 forint volt.