English

Egy nap a városban

Rég elfelejtett magyar borok a Budai Várban

simon mondja 2010 szeptember 10.
Címkék: fesztivál bor

Egy eseményt sokféle minőségben meg lehet rendezni, de ritka, hogy olyan maradéktalanul elégedettek legyünk, mint az idei Borfesztiválon. A szervezők ugyanis annyi ötletet, munkát tettek bele ebbe a szerdától vasárnapig nyitva tartó fesztiválba, hogy szerettünk volna, de nem tudtunk semmibe belekötni.

A helyszínválasztás remek, kevés exkluzívabb díszlettel lehetett volna körbevenni a borokat, mint a budai vár. A kínálat szintén egyedülálló, a legtöbb fontos magyar, számos határon túli magyar és jónéhány külföldi borászat megtalálható a 19. Borfesztiválon.

Az árak magasak, de nem irreálisak: a 2300 forintos belépőt ugyan ki kell fizetnünk, amiért csak egy poharat, illetve egy bortartó szütyőt kapunk, odabent viszont 100-400 forintért kóstolhatjuk meg a jobbnál jobb tételeket, ritka az ilyen alkalom.

És akkor beszéljünk a kiegészítő szolgáltatásokról: a zenekarok két színpadon adnak elő folyamatosan magas színvonalon, a kihelyezett mosdók rendezettek, tiszták, odabent olyan séfek főznek, mint Kerekes Sándor a Gold Bisztróból, Litauszki Zsolt a 21 Magyar vendéglőből, vagy Takács Lajos, az Olimpiából, de vannak kisebb éttermek is, szintén izgalmas kínálattal.

Ráadásul mindezt megfejelték még egy iPhone-os alkalmazással is, amibe elég beleírnunk a keresett borász nevét, a program már jelzi is térképen, hogy milyen úton tudjuk megközelíteni őt.

Egyszóval a körítés remek, nemkülönben a borok. Az idei fesztivál fő különlegessége a határon túli magyar pincék kínálata. 14 olyan borászat mutatkozik be idén, akikkel a boltok polcain egyáltalán nem találkozhatunk: kézműves mesterek ezek, akik néhány éve kezdték el a jelentősebb mennyiségű termelést, és a palackjaikat csak Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában vagy Szerbiában kínálják kisebb tételben, éttermeknek vagy szaküzletekben.

Azért mondom, hogy különleges, mert sok esetben szinte teljesen elfeledett szőlőfajtákkal dolgoznak, amik egyébként igazi hungarikumok lehetnének: bakator, szerémi zöld, régi kadarka. Ráadásul a művelés és a feldolgozás módja szerint is azt vallják, hogy nem szabad beavatkozni a bor természetes érési folyamataiba, mindenféle vegyszert és erőltetést elvetnek. Igen, van ilyen Magyarországon is, de egyrészt a fajták, másrészt a terroir egyedisége miatt különlegesnek számítanak az említett a tételek. Demeter Endre borász a kihalófélben lévő pandamacikhoz hasonlítja ezeket a fajtákat, amik már csak kisméretű, eldugott borászatokban találhatóak meg, és csak elhivatottsággal lehet megmenteni őket.

Az utunk rögtön Maurer Oszkár pincészetéhez vezetett, aki többek között a fenti, csaknem kihalt szőlőfajták küvéjét kínálja. Sajnos azt kell mondanunk, hogy nem voltunk elragadtatva a Csücsülős dűlőtől (amiben a bakator, a mézes fehér és a szerémi zöld találkozik), de védelmére hoztuk fel, hogy a felsorolt fajtáknak nem volt idejük nemesedni, kialakulni, tökéletesedni, szemben az unalomig ismert, mindenhol termelt társaikkal. Gondozni, nevelni kell őket, és akkor pár év-évtized múlva lehetnek szépre csiszolt igazán magyar borok is.

Maurer után a Kasnyik pincészet és Balla Géza borait kóstoltuk, csupa remek tételt, de igazán a Mátyás pincészet rajnai rizlingje aratott kiütéses győzelmet. Tökéletesen harmonikus, élvezhető bort kaptunk a poharunkba, ami a szájba érkezve szinte szénsavasan telíti meg az orrunk és a torkunk alatti részt, majd az utóízek két-három hulláma következett, és ugyan egyáltalán nem vagyunk szakértők, a zamatok egész szimfóniáját fedeztük fel a borban.

Mátyás András szinte megkönnyezte az áradozásunkat, majd elmesélte, hogy 2005-től kezdték komolyabban venni a borászkodást, de szlovákaiai körülmények mindig is nehezebbé tették a dolgukat. 12-13 hektáron termesztenek, ebből 11 hektár teljesen új, három éve ültetett szőlő. Egyébként 11 fajtát találhatunk meg a területen, szóval mindenfélével kísérleteznek.

Noha csütörtökön, tehát korántsem a csúcsnapok egyikén voltunk a várban, nyolc óra körül már tekintélyes tömegen kellett átvergődnünk, ha sajttálhoz vagy egy ismertebb magyar pincészet boraihoz akartunk jutni. Mivel nem éreztünk magunkban elég erőt a vörösre váltáshoz, megmaradtunk a fehér vonalon, kóstoltunk egy kis Szőke Mátyást. Sőt, még le is fotóztuk a termelőt, nagyon kedves bácsi, nézzétek csak:

Közben a vár előtt felcsendült a Ghymes (róluk korábban már írtam), és elégedetten nyugtáztam, hogy minden évben pont azon a napon jövök fel a borfesziválra, amikor ők játszanak. A korábbi posztomban leírt állításokat ugyan fenntartom, de örömmel vettem észre, hogy a Kétszaxist óriási hévvel, nagy örömmel adták elő.

A Budavári Borfesztivál tehát nagyon jó kikapcsolódás, megéri kiállni a sorokat, rendkívül szép környezetben ihatunk kitűnő tételeket. Én személy szerint remélem, hogy a rendezvényen ismertséget szereznek maguknak a határon túli borászatok, mert noha tegnap az ő standjaiknál találkoztunk a legkevesebb emberrel, különleges borokat árulnak. Én például - ha lehetne kapni - egy rakás Mátyás rizlinget vásárolnék fel. Nem kimondottan befektetési célzattal.

És akkor az egyenleg: 4100 forint kóstolójegyet ittunk el ketten, ebben benne volt kábé hat-nyolc borászat kipróbálása (fontos: lehet fél decit kérni mindenhol, az pedig féláron, sokszor 100 forintból megússzuk, és a borász is jobban örül), valamint két sajttál.

És a végére hagytuk a legfontosabb dolgot: a Facebookos követőink között ma délután öt órakor két darab ötnapos belépőt sorsolunk ki. Érdemes tehát csatlakozni ezerrel, ha meg szeretnétek spórolni a kétszer 6300 forintos belépőt. Annyi a dolgotok, hogy itt csatlakoztok, mi meg ötkor sorsolunk, aztán eredményt hirdetünk.

süti beállítások módosítása