Ahol a legkevésbé számítanál rá, épp ott futsz bele: túl a belvároson, túl a Kerepesi úton, túl az Örs vezér terén, a lakótelepeken, a kertvároson, túl a síneken és az autókereskedéseken, a város legszélén megtalálod Magyarország legjobb fagyizóját, a Vári cukrászdát.
A környezet majdhogynem lehangoló, széles út nagy forgalommal, drót mögé kényszerített zöldségkereskedés a szomszédban, bár a gyrosos már reményt keltő: a hely külső jegyeiben, hangulatában és szagában olyan tökéletesen idézi meg autentikus török társait, amilyet egyetlen másik hazai étteremben sem tapasztaltam.
Aztán ha jobban körülnézünk, a lugassal futtatott terasz mögött megtaláljuk a Vári cukrászdát. A terasz hétköznap délután is tele van, és bár nem hittem, hogy van ilyen, de mégis: fagylaltillat van a környéken.
Ha belépsz a cukrászdába, mindennek vége: fagylaltok elképesztő mennyiségben, egyik világbajnok gombóc a másik után, ezüstérem aranyérem hátán, és olyan speciális ízek, mint a cékla, vagy a szilvapálinka.
Az egyik gombócnak a csokit választom, aztán elképesztő párbeszéd veszi kezdetét:
Normál, Extra, chillis, meggyes vagy cukormentes?
Extra.
Tölcsérben vagy kehelyben?
…tölcsérben...
Normál, édes, csokis vagy…
Normál.
Tompa vagy hegyes végű?
…
Profi csapat, a nagy tömeg ellenére egy pillanat alatt kiszolgál, és ami a tölcsérembe kerül, az maga a csoda. A csokoládé erőteljes, de az aszús mazsola a fagylaltevés olyan magasságával ismertet meg, amire korábban nem volt példa. Tökéletes ízvilág, jól adagolt gyümölcs, átgondolt koncepció, hibátlan alkotás.
A sorozat lezáró darabjában végre megtaláltam azt a helyet Magyarországon, ami képes lemosni az olasz mezőny nagy részét, méghozzá itt: