A rendszerváltás óta eltelt húsz év. A nagyobb városok buborékjaiban ücsörögve azt hihetnénk, minden megváltozott, az ország lakosságának jelentős részét kitevő vidéki emberek számára azonban az átalakulás közel sem olyan kézzelfogható. A diktatúrát felváltotta a demokrácia, a kommunizmust a kapitalizmus, mégis milliók élnek pont ugyanúgy, vagy kilátástalanabbul, mint a változások előtt.
Művészileg megfogni egy gazdasági folyamatot az embereken keresztül lehet, és a Műcsarnok Pult mögött című kiállítása pontosan erre törekszik. Pontosabban valami hasonlóra, nagy kohéziós erő ugyanis nincs az egyes művek között, és a szokás szerint (úgy értem száz éve egyfolytában szokás szerint) olvashatatlanra írt bemutatószövegből is csak annyi derül ki, hogy rendszerváltás, gazdasági világválság. Csak egy mondat:
A „Pult mögött (Over the Counter)” című kiállítás inspirálói Közép-Európa közelmúltbeli gazdaságtörténetének illúziói, utópiái, kreativitása és reményvesztettsége, aktualitását a 2008-ban kezdődő globális gazdasági válság adja, amely a kapitalizálódás folyamatának negatív visszajelzéseként is értelmezhető a régióban.
Ezek alapján valószínűleg kevesen látogatnának el a Műcsarnokba, pedig érdemes, mert a Pult mögött tartogat néhány igazán jó pillanatot. Egyrészt mert nemzetközi: a kelet-európai lakosság ugyan nagyjából ugyanazon a sokkon esett át, egészen másként látja azt egy magyar, egy román, egy jugoszláv vagy épp egy német.
A tér nagyvonalúan lett berendezve, ami jót tesz a kiállításnak, hiszen a művek többsége egy-egy óriási teremben van elhelyezve, nincs az az élménysokk, a műtárgyaknak az a zsúfolt, már-már átélhetetlen masszája, amivel a képtárakban szoktunk találkozni.
A kiálítátott művek színvonala vegyes, akadnak túlgondolt elemek, de bőven találunk egyszerű ötletből egyszerűen megvalósított remek darabokat is. Dan Perjovschi Krízis 15-című sorozata például csak egy rakás firka a falon, ezek mégis beszédes, tiszta, igaz, néha már-már didaktikus képek arról, hogy mivé lett Kelet-Európa az elmúlt két évtizedben:
Önmagában kiállítási tárgy lett az a jogi szöveg is, ami az isztriai Tupljak szénbányában dolgozók nyugdíjával foglalkozik. Mint írják, a juttatás annak jár, aki "legalább 20 év munkaviszonyából legalább 15 évet olyan szénbányában töltött, ahol minden munkával töltött 12 hónap 18 hónapnak felel meg". Semmi sem mutatja be jobban a rendszerváltás körüli bizonytalanságot, kényszeralkukat, a gyorsan terjedő munkanélküliségre adott felemás válaszokat, mint ez a szöveg.
Sok videó is akad a Műcsarnokban, van olyan, amelyik a kettősséggel operál: az egyik felvételen egyszerű, élettel teli vidéki emberek beszélgetnek, míg mellé a 21. század kihalt, nagyvárosi jelenetét vetítik, emberek nélkül: egy tökéletes padlót, egy squashpálya belterét:
Van, hogy a művész csak annyit tesz hozzá a mások által készített fotókhoz, hogy piros filccel bekarikáz rajtuk egy-egy területet: ezzel olyan apró, egyébként jelentéktelen részletekre hívja fel a figyelmünket, amiket különben észre sem vennénk. Tévedés ne essék, ezek valóban jelentéktelen részletek, egy cipő, egy karba tett kéz, két ölelkező munkásnő, a kiemeléssel azonban fontossá válnak, elragadók lesznek, elgondolkodtatnak.
Az egyik legszórakoztatóbb mégis Lucia Nimcova 2007-es Gimnasztika című videója volt. Az 1977-es születésű szlovák lány olyan helyszíneket keresett fel, amik az elmúlt évtizedekben lakóikkal együtt semmit sem változtak. Panellakás, gyártelep, garázssor, mező, műmárvánnyal burkolt épület. Összegyűjtött pár idős embert, akik évtizedes ruháikban élik múltból itt maradt életüket, és arra kérte őket, hogy mozogjanak. Van, aki táncolni kezd, más tornagyakorlatokat végez, akad, aki lazít, más ugrál, de akármelyik jelenetet nézzük, mindegyik tele van ellentmondással: a fiatalos mozgások pont ugyanúgy nem illenek bele az idősek életébe, mint ahogy ők maguk sem találják helyüket a megváltozott világban. Esetlenül mozognak, ahogy a szocializmusban évtizedeket leélt ember sem igazodik el a kapitalista piacgazdaságban. Nimcova ügyesen, rengeteg szeretettel és humorral képes bemutatni azt a változást, amit a legtöbben nem is értünk, hiszen nem kívülről, hanem belülről éltük át a folyamatot.
Akad még sok érdekes darab, például a spórolás jegyében gyártott kétfejű gyufa...
…vagy az a panellakásbelső, amiben a falak már ledőltek, de az úr, a tévé, és az elé rakott kanapé még áll...
...esetleg az a fotógyűjtemény, ami annyiban foglalja össze az elmúlt húsz év lényegét, hogy az ugyanolyan ABC-kből még ugyanolyanabb CBA-k lettek:
Egy órát tehát még az is el tud tölteni a Pult mögött című kiállításon, akit egyébként nem különösebben érdekel az ilyesmi. Élettel teli, néha lapos, de sokszor nagyon ötletes tárlat ez, amit szeptember 19-éig lehet megnézni. A belépőjegy 1400 forint, és összességében:
AJÁNLOTT