Kezdjük azzal, hogy Róma nem járható meg egy nap alatt, de ez nem a város, hanem a légitársaságok hibája: nincsenek reggeli járatok, csak estiek.
A sorozatunkban eddig Párizsról, Münchenről, Amszterdamról, Dublinról, Londonról bizonyítottuk be, hogy oda-vissza teljesíthető…
Folytatódik a városnézős sorozatunk: legutóbb Münchenből jelentkeztünk videós riporttal, most meg Passau, Regensburg és Augsburg kerül sorra. A három bajor település azért tök jó turisztikai célpont, mert kockázatmentesen közelíthetők meg vonattal Salzburgon és Münchenen…
Folytatódik a világváros egy nap alatt sorozatunk. London, Dublin, München, Amszterdam és Lisszabon után most Párizst nézzük meg.Az egyik legjobb város. Amíg nem jártam New Yorkban, el sem tudtam képzelni, hogy lehet valami Párizsnál lenyűgözőbb, vagy szerethetőbb. Azóta persze…
Ebben a sorozatban írtunk már Londonról, Lisszabonról, Dublinról és Amszerdamról, mindegyikben arra adtunk tippet, hogy miként lehet egy világvárost fillérekből, rövid idő alatt megismerni. Ez a rész azonban rendhagyó lesz, a szöveg most ugyanis csak kiegészítő, és inkább…
Ez a sorozat többnyire arról szól, hogy miként lehet egy város nevezetességeit, hangulatát belesűríteni egyetlen napba: írtunk már Lisszabonról, Dublinról, részletes összefoglalónk volt arról, hogyan lehet 25 ezer forintból úgy megnézni London legmenőbb helyeit, hogy reggel…