Múlt héten írtam arról, hogy a Magyarországra érkező turisták beszámolóiban akadtam a tojáskávé intézményére. A gulyásleves és a hortobágyi palacsinta mellett ezt is tipikus magyar fogásként írták le, és több fórumot is találtam, ahol mások is magyar forrásra…
Dóra régóta mondta, hogy ki kéne próbálnunk valamelyik ötcsillagos hotel sunday brunch-át, azaz vasárnapi svédasztalos menüjét, én meg rendszerint gúnyos röhögések kíséretében elmagyaráztam neki, hogy ez miért rossz ötlet:
mert egy ilyen menü méregdrága
mert az igazán…
Továbbra is járjuk a jobb napokat látott Wesselényi utcát, mert a kopottas kirakatok mögött sokkal több érték rejtőzik, mint amire elsőre gondolnánk. Ezúttal egy cukrászdába sétáltunk be, az Igrinyibe, aminek a bejárati ajtaján egy évszám sejteti, hogy nem akármilyen helyről…
Aki azt hitte, hogy a Nordsee majdnem vége, és a Gerlóczy-környékének csődcunamija után nem jöhet rosszabb, az tévedett, ugyanis váratlanul bezárt Magyarország első gyorsétteremlánca, az egyetlen tagból álló Gusto, aminek alig több mint egy éve írtunk a…
Oké, ez nyilvánvaló. Ha összezárunk több száz embert, akik korlátlanul ihatnak remek borokból, az elsöprő és általános józanság a legutolsó, amire számítunk. Ennek ellenére újra és újra megpróbáljuk, nekifutunk, hátha. Eltartott kisujjal kezdünk, metálhörgésekkel…