Amióta az Egy nap a városban ennyire ismert lett, rendszeresen kapunk meghívásokat különféle éttermekből, kávézókból, hogy próbáljuk ki őket. Mi csak ritkán fogadjuk el ezeket, hiszen a blogot pont azért szeretjük, mert spontán. Járjuk a várost, nem bennfentesként, úgy, ahogy…
Érdekes levelet kaptam augusztus végén, először nem is tudtam, hova tegyem. Zeibig Márton, az A38 éttermének új vezetője írt azért, hogy meghívjon engem meg Ádámot egy castingra: egy séfcastingra. Marci feltett szándéka volt, hogy átalakítja, felfrissíti a helyet, amihez…
Annak idején szinte naponta megfordultam a környéken, akkor határoztam el, hogy egyszer beugrok a Budai Gesztenyésbe, és eszem náluk valamit. Mivel rendszeresen arra jártam, természetesen sosem próbáltam ki az éttermet, a próbával meg kellett várni, hogy szinte sose legyek a…
A közönséges makréla (Scomber scombrus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a sügéralakúak (Perciformes) rendjéhez, ezen belül a makrélafélék (Scombridae) családjához tartozó faja. (Wikipedia) Gyerekkoromban a szüleimmel minden nyáron elutaztunk Horvátországba…
Úgy alakult, hogy az utóbbi időkben pofátlanul sokat vendégeskedtünk a barátainknál, de egyszer sem hívtuk vissza őket organizációs problémák miatt. Éreztük, hogy egy sima otthoni vacsorával már nem lehet elintézni az ügyet, valami súlyosabb tétet kell betolnunk az asztalra,…