Tavasz végén, nyár elején történt talán, hogy végre elkészült a kiskörút Kálvintól Astoriáig tartó szakasza, de az öröm nem tartott sokáig, mert amint elhárult volna az akadály a közlekedés elől, újabbat emeltek: szétbontották az utat az Astoria és a Deák között, ezzel a fél belváros közlekedését ellehetetlenítették. Mivel az új főutca kialakításával a legközelebbi párhuzamos útszakasz áteresztőképessége is csökkent, jelentősen megnőtt a forgalom a rakparton és a nagykörúton, utóbbi a délutáni órákban többnyire járhatatlan.

Jelenleg így néz ki a kiskörút:

Sokan nem értik, hogy mire megy ki ez az egész, milyen lesz a városrész átalakítás után, és hogy mikortól lehet újra normálisan közlekedni a környéken. Utóbbira elég könnyen tudok válaszolni: soha többé.

A teremben valahol elrejtettünk egy orgonát - mondta Varnus Xavér a Bartók Béla Hangversenyterem hatalmas sípjai alatt. Balra sandítottam, a tőlem egy méterre álló hangszerre. Rájöttem, hogy ennél jobb helyre nem is foglalhattam volna széket.

A titkos orgona mögött egy ideges fiatalember ül. Xavérral készül együtt játszani, a Művészetek Palotájának híres termében, naná, én is ideges lennék. Ahogy a főorgonából megérkezik a jelzést adó motívum, az előttem álló, bedobozolt, kisméretű sípok is megszólalnak. A teremben máshol ülőknek úgy hangzik, mintha ez a hang fentről, távolról érkezne, mintha a mennyországgal felelgetne a művész, én viszont ez esetben a mennyből kukucskáltam le. Ez a gondolat megerősítette bennem az egész este lebegő hangulatát.

Vidáman sétáltam a múlt héten a belvárosban, amikor váratlanul megállított a Greenpeace egyik aktivistája. Fogalmam sincs, hogy kell ilyenkor viselkedni, mert ugyan lelkes környezetvédő vagyok, de maximálisan mérsékelt, és szerintem a szélsőséges, "csinálunk mindenből káposztát, és éljünk egy nagy káposztafarmon, ahol káposztameghajtású autókkal közlekedünk Káposztaszeretet és Szentkáposzta között"-szerű hozzáállás legalább annyit árt az ügynek, mint amennyit használ. Be kell látni, hogy szükség van a változásra, de nem dobhatunk el hirtelen mindent, amit néhány ezer évnyi civilizációs evolúció hozott magával, mert a dolgok egyszerűen nem így működnek.

Éppen ezért amikor megállított a lány, egyrészt el akartam neki mondani, hogy tisztelem a munkát, amit végeznek, másrészt meg be akartam húzni egyet a lány mögött álló vak eszmének, de szerencsére egyikre sem került sor. Meglepő módon ugyanis nem arra kért, hogy üljek egy csónakba, és evezzek ki a Csendes óceánra bálnainszeminátornak, vagy hogy ugorjak egy kiégett fűtőkazettákat szállító vonat elé, egyszerűen csak kíváncsi volt a véleményemre.

Beszélgettünk néhány percet, és röviden vázoltam neki azt, amit már a bevezetőben is: hogy persze, számoljunk le a szénerőművekkel, de nem lehet egy nap alatt teleszórni minden napelemekkel, és az átmeneti időszakban például nem kéne mindent megtenni az atomerőművek ellen, amik jelenleg a legkevesebb szén-dioxid-kibocsátással járnak. A greenpeaces aktivista ellenérvelt, szerinte fontos, hogy minden fronton küzdjenek, hogy elmondják az embereknek, hogy azok a vesztükbe rohannak, hogy sokkoló képekkel hívják fel a figyelmünket a lassan elkerülhetetlen végzetre, de ebben sem értettünk egyet. Szerintem ha túl sokszor rémítenek halálra ijesztő képekkel, akkor harmadikra-negyedikre már csak legyintek. Beszélni kell a problémákról, néha sokkolni is kell az embereket, de oda kell figyelni az arányokra.

Körülbelül öt percig beszélgettünk, de nagyon szimpatikus volt, hogy az aktivista egyáltalán nem viselkedett erőszakosan. Szóba kerül az egyéni felelősség, ki-mit tehet kicsiben, majd búcsúzóul megjegyezte a lány, hogy látja, úgysem leszek a pártoló tagjuk, de amit tudok, tegyek meg a saját életemben a világ megmentéséért. Tetszett, hogy megelégedett az üzenet átadásával, és a beszélgetés nem is maradt hatás nélkül: eleve nem pazarlom az áramot vagy a vizet, de ha lehet, azóta még többet tettem azért, hogy minél kevesebb részem legyen a bolygó további pusztításában. 

A Műgyűjtők éjszakáján volt valami jó is abban, hogy nem rendelték ki a parkoló autókat a Falk Miksa utcából, így találkozhattunk egy igazi szörnyeteggel. Egy Rolls-Royce Phantom parkolt, vagyis próbált meg parkolni, lehetőségeihez képest vonalon belül.

Képeken már sokszor, élőben még nem láttam ilyen szörnyeteget, úgyhogy először ijedtem meg álló autótól. A matt fekete Batman-szín, ami még a fényt is elnyeli, a szemből félelmetesen hosszúnak tűnő motorház, a hatalmas kerekek és a kegyetlenséget sugározó felnik láttán csak arra tudtam gondolni, hogy ezt a lényt még a Rolls gyárában is félve rakják össze a szerelők, és mint Frankenstein, maguk is elszörnyednek attól, amit alkotnak.

Az autó maga alapfelszereltséggel két és fél tonna, 5,8 méter hosszú, tengelytávolsága 3,5 méter, ha ez alapján valaki már el tudná képzelni a dögöt. A motorja egy 460 lóerős V12-es, ami 720 Nm-es nyomatékkal passzíroz az ülésbe.

Azon túl, hogy frontális, zebrán történő ütközésnél az autó hűtőrácsának felső pontja átlagos körülmények között nagyjából a szegycsontnál törné be a mellkast, további érdekességei is vannak az autónak. A jobb oldalán egy kis zászló, alighanem a Közép-afrikai Köztársaság színeivel diplomataautónak tünteti fel a kicsikét, holott a rendszámon ez nem látszik. Vajon miért akar valaki diplomatának tűnni?

Utánaolvastunk, több oldalon is szerepelt már az autó korábban, vannak itt mindenféle politikai vetületek, egy rakás olyan dolog, ami nem ennek a blognak a tárgykörébe tartozik. Mondjuk úgy, hogy nem kell magyarázkodni. Ilyen autóból csak ki kell szórni egy marék ötvenest a galamboknak.

A héten megnyílt a Corvin mögötti pláza, számos írás jelent már meg a témában, amikből kiderül, hogy az építészeti megoldások nem túl eredetiek, nincsenek olyan üzletházak, amik korábban ne lettek volna már az országban, de összességében nem gondolom, hogy rosszat tett volna a környéknek, hogy nyílt benne egy bevásárlóközpont.

Nem is erről akarok írni, hanem a pláza mögötti térről, ahol egy újépítésű lakóparkot húztak fel.

Nem, ez sem érdekes, hiszen erről már volt nálunk poszt. Az viszont már inkább, hogy ezekben az épületekben laknak az X-Faktorok, az RTL Klub tehetségkutatójának szereplői, akikre biztonsági őrök vigyáznak, a lépcsőházaknál legalábbis feketébe öltözött nagydarab figurák állnak.

De még ez sem lényeges. Amiről írni akarok, azok a térre kirakott papírmasé figurák: az X-Faktorok élethű másai, akik benépesítik a területet. Jópofa, színes díszítőelemei ők a Corvin pláza mögötti területnek, az ilyen ötletektől lesz szórakoztatóbb a város.