Nemrég azt állítottam, hogy lassan minden nagyobb magyar városban van legalább egy jó hely, amit érdemes kipróbálni, vagy legalábbis jó szívvel ajánlható, ha éhesek vagyunk. Tavaly Egerben és Békéscsabán jártam, ahol találtam ilyen helyeket, sőt nagyon jó helyeket, és a vonat nem áll meg: a folyamat a szemünk előtt zajlik, és tényleg egy többfelé futhatunk bele akár kiváló helybe,
itt van mindjárt Gyöngyös.
Ahol a Gault Millau étteremkalauz semmi érdemlegeset nem emelt ki az utolsó (brühühü), 2017-es kiadványban, a Dining Guide pedig a poszt témáját adó Borimamiról azt írja, a gyakori séfváltások után reméli, most már stabilizálódik a konyha. Most viszont, 2017 végén bisztró beújította a konyháját - tették hozzá -, és séfnek meghívták Nagy Attilát, aki a Bonne Chance hotelben dolgozott és bizonyított korábban. Én mondjuk nem voltam ott, de állítólag jó kaját készített.
A Borimami eléggé eklektikus berendezésű hely. A belépéskor két hatalmas, rézből kalapált fa között pillantjuk meg a pultot, de hálistennek nem tolják túl az áldzsungel fílinget. A falakon azonban vagy hatféle tapéta és még több különböző kőborítás, ezek együtt már túl soknak bizonyulnak. Az egész egyveleg a dísznek vásárolt kollázsok hatását kelti, ahol az alkotó letisztult szervezőelv nélkül tobzódik a jó tapintású felületek egymásra applikálásában. A kevesebb pont az ilyen esetekben több.
És akármilyen különös, ugyanezt éreztem a paprikás csirkénél is. De erről később.
Pedig az alapötlet, az egyik tulajdonos mamájának óriásira nagyított fotója egész más hangulatot kívánna:
Épp olyat, amit az étlapot olvasva viszont megtalálunk. Összesen három levest kínálnak, egy menő krémlevest, egy klasszikus húslevest és egy mátrai specialitást - ez a hármas pedig a későbbiekben is végigkísér. Vannak itt klasszikus fogások, mint a krumplis tészta, rántott hús, pacalpörkölt vagy épp paprikás csirke, jellemzően jellegzetes, helyi beütésekkel (mint a palóc bárány esetében). Néhol egy-egy poénnal is találkozunk, mint ahogy a galuska carbonara esetében.
Aztán amikor kihozzák az ételeket, rájössz, hogy játékosságot nem csak az étlapon, elvétve találunk.
Lássuk. A húsleves kristálytisztára szűrt, és nagyon ízletes, a zöldségeket roppanósra főzték csak. A krémleves szinte harapható, annak is bátran érdemes kipróbálnia, akik egyébként nem szeretik a krémleveseket.
Főételből az ajánlatok közül a lazacot próbáltuk ki rizottóval, isteni cucc, a hal friss, a rizottó tökéletes, a krémes mellé az omlós halból és a roppanós zöldségből is jut, élmény minden falat. És jó sok falatról beszélünk, egy jó 25 dekás halszeletről, a köret pedig önmagában is megállná a helyét.
A paprikás csirke nagyon különleges. A csirkét fogták, és összedolgozták egy tömbbe, amire utólag még egyszer sütöttek egy kis kérget. Ha emlékeztek még a Vendéglő a Kisbíróhoz étteremről szóló videómra, ott bemutattam, hogyan néz ki ez a hagyományos magyar étel újragondolva, Széll Tamás tekerccsel, a csont helyére paszternákot gyömöszölő húsokkal. Na, itt még inkább a tekercs irányába mentek, állati testrészre hasonlító összetevők már egyáltalán nincsenek.
Egyébként a galuska remek, a szósz intenzív és kellemes, ugyanígy a hús. A fogásra sátorszerűen halmozták rá a salátát, így nekünk kell kiszabadítanunk a kajánkat a torony alól.
Ez az étel viszont jól mutatja, milyen az, amikor túl sokat akarunk megmutatni egyetlen ételben. Mert kétségtelen, hogy jó minőségű alapanyagokból rakták össze, és tele van ügyes ötletekkel. Csak kicsit sokkal: a sok virtuozitás között eltűnt az étel eredeti jellege, és a koncepció pedig egy ponton szétaprózódott. Ilyen, amikor a kevesebb tud több lenni - így van ez az ízekkel is.
Egyébként ennél a fogásnál is kiemelném az adag méretét, a két főétel után egyértelmű lett, hogy egy nagyon ritka étteremfajtával állunk szemben. Ez egy olyan hely ugyanis, ahol a fine diningot hatalmas adagokkal párosították, vagyis ez minden fine dinding gyűlölő rémálma: itt már nem tudnak belekötni semmibe (legfeljebb, hogy túl szép a tálalás).
Én azonban, aki szereti az ilyen éttermeket, ugyanezért kötnék mégis bele. Az adagok ugyanis túl nagyok voltak.
“Hát ez hülye” - gondolhatjátok most magatokban, pedig tényleg leírtam. Nagyon ritka, hogy egy intenzív ízű, masszív ételből sokat eszünk, ehhez jön hozzá, hogy a jó minőségű dolgok sokkal jobban laktatnak. Grammra kevesebb is elég. Viszont ha egy étel túlkínálja magát, az első tíz falat izgalmai után különös állapot lép fel: szeretnél még enni, a gyomrodban is van szabad térfogat (bár már régóta nem küldi az “éhes vagyok” jeleket az agynak), mégsem bírsz többet. A szád nem bírja már a stimulálást. De megértem azt is, hogy a helyi elvárásokat figyelembe véve egy étterem nem tehet másként.
A Borimami tehát egy jó minőségű vidéki étterem, ahová egyszerre viheted el a klasszikus étteremélményt szerető és a más izgalmakra vágyó családtagokat, amit egyrészt az étlap klasszikus irányból induló, de sok csavarral megspékelt koncepciója, másrészt a nagy adagok segítenek.
Desszertre nem volt hely a hasunkban, de a kávék is rohadt jók (nem újhullámos, de jó savakkal, és szép cremával), tejmentes karamelles lattét is érdemes kérni tejérzékenyeknek, nagy élmény lesz.
Borimami
Cím: 3200 Gyöngyös, Belváros tér 7.