English

Egy nap a városban

Gyönyörű termékek, a magyar nyomor széléről

szucsadam 2018 március 09.

Van egy dizájnerbolt Budapesten, ahol egészen különösek a kiállított tárgyak. Első blikkre nem látunk semmi furát, bögrék, képek, pénztárcák, táskák, párnák, befőttek, sőt még egy KIWI nevű társasjáték is.

Én rögtön beleszerettem például a kasírozható képekbe. Ezeket pormentes falfelületre lehet felvinni úgy, mint egy sima tapétát. Benedvezzük a hátulját, és nedves szivaccsal felsimítjuk. A képek gyönyörűek, a Youtube-on látott csodaszép Cigánymesék jutottak róla eszembe. Mintha Orsós Teréz rajzainak gyerekváltozatai lennének, élénk színekkel. És hogy mennyire tartósak? A boltban fel van téve egy a falra már két éve, semmi baja.

Hogy mégis mi a közös a tárgyakban? Az, hogy hátrányos helyzetű emberek készítették ezeket. Ha megvásárolsz egy terméket, segíted a messze, sokszor nagy nélkülözésben dolgozó embereket, és akiknek az Igazgyöngy Alapítvány, a Lámpás 92' Alapítvány, a Down Alapítvány és a Szigony Alapítvány segített elkészíteni a tárgyakat. Munka- és pénzkeresti lehetőség olyan helykre, ahol ebből a kettőből nagy hiány van. A tárgyakról egyenként tudják, ki készítette őket, és a pénz az alkotóhoz folyik vissza - mondják.

Zseniális. Még sok ilyen boltot!

A helyiség egyébként átvevőpontként is funkcionál, az Igazgyöngy Alapítványnak lehet innen küldeni mindenféle hasznos dolgot. Én két bőröndnyi ruhával és gyerekjátékkal érkeztem, amit innen eljuttatnak a "nyomor szélére", ahogy az alapítvány oldalán olvasható.

Nézzetek el, ha tetszik valami, érdemes innen ellátni magunkat színes, szép cuccokkal. Előfordul, hogy ezek az alapítványok a hazai mellett külföldi támogatásokkal küzdenek a gyerekszegénység vagy más sajnálatos állapot ellen, így a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény alapján külföldről támogatott szervezetnek minősülhetnek (ahogy a honlap nyitóképernyőjén olvasható az új törvény értelmében).

Ezt csak azért írom le, mert esetleg fontos valakinek a tény, hogy külföldről kell támogatást szerezni a magyar nyomor megsegítésére, saját hatáskörben nem vagyunk képesek ezt kezelni. Én szégyellem a pofám érte, és nagy tapsot szavazok meg a galériának.

Kabinet Galéria
Cím: 1085 Budapest Kőfaragó u. 15.

A bolt, ahová nem vásárolni járnak az emberek

szucsadam 2018 március 08.
Címkék: bolt wekerle

Nagyjából három éve írtam először a Másik Bolt nevű helyről. Egy különös üzletet mutattam be, ahol minőségi cuccokat lehet venni, olyan környezetben, ahol ez nem feltétlenül indokolt. Az egyébként imádnivaló Wekerle-telepen.

Azóta párszor megfordultam itt, és minden alkalommal úgy jöttem ki, mintha a szórakoztatásért fizettem volna. Fábi, a tulajdonos mindig finom öniróniával keverve mutatta be nekem a boltja kínálatát, múltját és jelenét, és az akadozó, halk, szinte suttogó beszédéről időközben kiderült, hogy okkal ilyen, így ugyanis hatásosabbak a poénok. Vagy nézhetjük a másik oldalról is, miszerint a temperamentumához igazította a humorát.

dsc07842.JPG

Szóval kijövök a boltból, és mindig megfogadom, hogy megírom ezeket a történeteket, a poénokat, megpróbálom leírni ezt az egész szórakoztató jelenséget. Csakhogy Fábi valahogy úgy csinálja (nem is értem), hogy az ajtón kilépve mindent elfelejts abból, ami odabent elhangzott. Ezért aztán megint vissza kell menned, hogy újra meghallgasd. És így tovább.

Rafinált.

Mi történt vele az első poszt óta? Kibérelte a bolt mellett akkoriban mindenféle elválasztás nélkül működő társasház-kezelő irodahelyiségét is, így egy kávézót is be tudott tuszkolni az ajtón belülre. És mivel nagyon jó kávékat készít, nemújhullámos, jól megpörkölt, olaszos, mégis jó minőségű alapanyagokból - vannak savak meg test meg minden - ezért ez a néhány asztal a Wekerle közösségi terévé lépett elő. Ide be lehet csak úgy támolyogni, ha épp nincs semmi dolgunk, Fábi barátként üdvözöl (még nem láttam nála olyan vendéget, akit ne a nevén szólított volna), elbeszélget velünk.

Csakhogy valahol elszámította magát. Ugyanis a forgalom a kasszában nem annyira látszik meg. Lehet ez attól is, hogy a betérőknek gyakran ad valami ajándékot (“adj valami bort kétezerért” “ezt próbáld ki, ajándék, csak majd mondd el a véleményed”), vagy olcsóbban számít meg valami terméket. Saját magán mulatva újságolja, mennyire jól szórakozik az egészen. Szerintem imádja, hogy ő a béna boltos.

Pedig nem is. Ez inkább egyfajta szándék nélküli imidzs.

Hogy miért mondom ezt? Ezt hallgassátok: a Balatonon is nyitott egy helyet tavaly. Ott például patikamérlegen mérte ki a fröccsöt, hogy mindenki grammra pontosan annyi bort és szódát kapjon, ami jár. Az emberek nem hitték el, hogy ilyen pali van, ezért odamentek megnézni.

Fábi imádja magát nagyon elszámolni, például annak ellenére, hogy szerintem két-háromezer forintos borokat ajánl a legtöbbször, kitett a pultra egy 100 ezer forintos, hatpalackos Demeter borválogatást.

“Hát igen, ez a Tokaj annyira nem jött át itt”

- mondja szinte suttogva.

Máskor meg bejön neki. Például 2015-ben ő már kínált a boltban rovarokat fogyasztásra. Lisztkukacot, tücsköt, mikor hogy. Természetesen nem volt nagy a kereslet a falatokra, meg a Nébih is csesztette (nem volt a bogaraknak besorolási száma, ezért nem lehetett árulni), így abbamaradt a kínálgatás. Erre tessék, most kiderült, hogy egy globális élelmiszerkrach esetén, a jelenlegi fenntarthatatlan állapotok következményeként a rovarok élelmiszerláncba építése egy csomó fejfájástól megmentene minket - állítják kutatások. Nem muszáj ropogtatni, lisztté kell örölni, és máris megvan a tápanyag. Persze a mostanában megszokott narratíva szerint ez támadás lenne a kultúránk ellen, így Fábi rögtön egy témában szakértő rebellis lett, pedig csak három éve mellényúlt.

dsc07857.JPG

Van aktuális mellényúlása is, “meg nem értett zöldségek és gyümölcsök” jeligére tart például finger lime-ot, aminek 48 EZER forint kilója, és senki nem veszi. Hosszúkás gyümölcs, félbevágva és megnyomva kaviárszerű gömbök tódulnak ki az egyik felén, és isteni finom. Hal mellé például különleges kísérő. 2021-ben talán elkapják majd ezért is.

dsc07861.JPG

dsc07867.JPG

Teveteje is van. Csak mondom.

Odakint, a bolt előtt áll egy különleges furgon. Belefér egy vegyesbolt, hűtőkkel, mindennel együtt. Fábi ugyanis szeretne egy új, mozgó boltot, amivel leverheti a sátorcölöpöt itt-ott. Sokat gondolkozott a néven, végül egy barátja segítette ki.

Ez lesz a A Mászik Bolt.

Mászik Bolt.

dsc07876.JPG

Fábi remek humorú, önironikus boltos, aki önmaga elviszi a show-t, miatta is érdemes bemenni, nem is muszáj vásárolni semmit. Jó érzékkel téved úgy, hogy valamit azért mégiscsak fogjon. Nemrég szülinapot rendezett a boltban Joe Pesci olasz színésznek, volt olasz bor, olasz kávé, olasz kaják, volt fogyasztás is.

Meghívták Joe Pescit is, természetesen.

Nem jött el.

A Másik Bolt
Cím: 1192 Budapest Kós Károly tér 13.

Ritka fajt fedeztünk fel, a nagy adagos fine dining kiütött - Borimami

szucsadam 2018 március 07.
Címkék: gasztro vidék

Nemrég azt állítottam, hogy lassan minden nagyobb magyar városban van legalább egy jó hely, amit érdemes kipróbálni, vagy legalábbis jó szívvel ajánlható, ha éhesek vagyunk. Tavaly Egerben és Békéscsabán jártam, ahol találtam ilyen helyeket, sőt nagyon jó helyeket, és a vonat nem áll meg: a folyamat a szemünk előtt zajlik, és tényleg egy többfelé futhatunk bele akár kiváló helybe,

itt van mindjárt Gyöngyös.

Ahol a Gault Millau étteremkalauz semmi érdemlegeset nem emelt ki az utolsó (brühühü), 2017-es kiadványban, a Dining Guide pedig a poszt témáját adó Borimamiról azt írja, a gyakori séfváltások után reméli, most már stabilizálódik a konyha. Most viszont, 2017 végén bisztró beújította a konyháját - tették hozzá -, és séfnek meghívták Nagy Attilát, aki a Bonne Chance hotelben dolgozott és bizonyított korábban. Én mondjuk nem voltam ott, de állítólag jó kaját készített.

img_3802.jpg

A Borimami eléggé eklektikus berendezésű hely. A belépéskor két hatalmas, rézből kalapált fa között pillantjuk meg a pultot, de hálistennek nem tolják túl az áldzsungel fílinget. A falakon azonban vagy hatféle tapéta és még több különböző kőborítás, ezek együtt már túl soknak bizonyulnak. Az egész egyveleg a dísznek vásárolt kollázsok hatását kelti, ahol az alkotó letisztult szervezőelv nélkül tobzódik a jó tapintású felületek egymásra applikálásában. A kevesebb pont az ilyen esetekben több.

És akármilyen különös, ugyanezt éreztem a paprikás csirkénél is. De erről később.

Pedig az alapötlet, az egyik tulajdonos mamájának óriásira nagyított fotója egész más hangulatot kívánna:

img_20180224_122221.jpg

Épp olyat, amit az étlapot olvasva viszont megtalálunk. Összesen három levest kínálnak, egy menő krémlevest, egy klasszikus húslevest és egy mátrai specialitást - ez a hármas pedig a későbbiekben is végigkísér. Vannak itt klasszikus fogások, mint a krumplis tészta, rántott hús, pacalpörkölt vagy épp paprikás csirke, jellemzően jellegzetes, helyi beütésekkel (mint a palóc bárány esetében). Néhol egy-egy poénnal is találkozunk, mint ahogy a galuska carbonara esetében.

Aztán amikor kihozzák az ételeket, rájössz, hogy játékosságot nem csak az étlapon, elvétve találunk.

Lássuk. A húsleves kristálytisztára szűrt, és nagyon ízletes, a zöldségeket roppanósra főzték csak. A krémleves szinte harapható, annak is bátran érdemes kipróbálnia, akik egyébként nem szeretik a krémleveseket.

img_20180224_123120.jpg

img_20180224_123116.jpg

Főételből az ajánlatok közül a lazacot próbáltuk ki rizottóval, isteni cucc, a hal friss, a rizottó tökéletes, a krémes mellé az omlós halból és a roppanós zöldségből is jut, élmény minden falat. És jó sok falatról beszélünk, egy jó 25 dekás halszeletről, a köret pedig önmagában is megállná a helyét.

img_20180224_125010.jpg

A paprikás csirke nagyon különleges. A csirkét fogták, és összedolgozták egy tömbbe, amire utólag még egyszer sütöttek egy kis kérget. Ha emlékeztek még a Vendéglő a Kisbíróhoz étteremről szóló videómra, ott bemutattam, hogyan néz ki ez a hagyományos magyar étel újragondolva, Széll Tamás tekerccsel, a csont helyére paszternákot gyömöszölő húsokkal. Na, itt még inkább a tekercs irányába mentek, állati testrészre hasonlító összetevők már egyáltalán nincsenek.

img_20180224_125005.jpg

img_20180224_125122.jpg

Egyébként a galuska remek, a szósz intenzív és kellemes, ugyanígy a hús. A fogásra sátorszerűen halmozták rá a salátát, így nekünk kell kiszabadítanunk a kajánkat a torony alól.

Ez az étel viszont jól mutatja, milyen az, amikor túl sokat akarunk megmutatni egyetlen ételben. Mert kétségtelen, hogy jó minőségű alapanyagokból rakták össze, és tele van ügyes ötletekkel. Csak kicsit sokkal: a sok virtuozitás között eltűnt az étel eredeti jellege, és a koncepció pedig egy ponton szétaprózódott. Ilyen, amikor a kevesebb tud több lenni - így van ez az ízekkel is.

Egyébként ennél a fogásnál is kiemelném az adag méretét, a két főétel után egyértelmű lett, hogy egy nagyon ritka étteremfajtával állunk szemben. Ez egy olyan hely ugyanis, ahol a fine diningot hatalmas adagokkal párosították, vagyis ez minden fine dinding gyűlölő rémálma: itt már nem tudnak belekötni semmibe (legfeljebb, hogy túl szép a tálalás).

Én azonban, aki szereti az ilyen éttermeket, ugyanezért kötnék mégis bele. Az adagok ugyanis túl nagyok voltak.

“Hát ez hülye” - gondolhatjátok most magatokban, pedig tényleg leírtam. Nagyon ritka, hogy egy intenzív ízű, masszív ételből sokat eszünk, ehhez jön hozzá, hogy a jó minőségű dolgok sokkal jobban laktatnak. Grammra kevesebb is elég. Viszont ha egy étel túlkínálja magát, az első tíz falat izgalmai után különös állapot lép fel: szeretnél még enni, a gyomrodban is van szabad térfogat (bár már régóta nem küldi az “éhes vagyok” jeleket az agynak), mégsem bírsz többet. A szád nem bírja már a stimulálást. De megértem azt is, hogy a helyi elvárásokat figyelembe véve egy étterem nem tehet másként.

A Borimami tehát egy jó minőségű vidéki étterem, ahová egyszerre viheted el a klasszikus étteremélményt szerető és a más izgalmakra vágyó családtagokat, amit egyrészt az étlap klasszikus irányból induló, de sok csavarral megspékelt koncepciója, másrészt a nagy adagok segítenek.

Desszertre nem volt hely a hasunkban, de a kávék is rohadt jók (nem újhullámos, de jó savakkal, és szép cremával), tejmentes karamelles lattét is érdemes kérni tejérzékenyeknek, nagy élmény lesz.

img_20180224_131230.jpg

img_20180224_131216.jpg

Borimami
Cím: 3200 Gyöngyös, Belváros tér 7.

Mik azok a nyitott szendvicsek? Dear Budapest

Magyarósi Csaba 2018 március 06.
Címkék: gasztro

Szóval hallottam én arról, hogy a belvárosban új őrület terjed egy helyen: a nyitott szendvicsek, de őszintén szólva első hallásra azért nem tűnt ez akkora őrületnek. Sőt, jobban belegondolva, a nyitott szendvics az nekem valami olyasmi, mint a zsemlével zárt hamburger: evidencia.

Nyitott szendvicset eszem reggel, néha este is, még akkor is nyitott szendvicset eszem, amikor napközben esetleg rádobok valamit a grillre, mert a szendvics a magyar háztartásban az nyitott, akkor kell szólni, amikor zárt.

Szóval bíztam abban, hogy a Dear Budapest valamivel többet vállal, minthogy megken egy kenyeret vajjal, rak rá szalámit meg egy szelet pritaminpaprikát és ellenállva a kísértésnek NEM rak az egészre még egy szelet kenyeret.

És hát tényleg, ennél azért jóval többet tudnak. Ez maga az étterem:

p2070583_1.jpg

p2070585_1.jpg

A szendvicseket üvegpultban tartják, nem túl sokat, hogy legyen pörgés.

p2070584_1.jpg

Kábé úgy, mint a városszerte tucatnyi helyen megtalálható szendvicsezőkben, csak itt nem 250, hanem 450 forint egy szendvics, a méret stimmel, a magasabb árért cserébe viszont nemcsak két téli szalámi van a kenyérkén tormahabbal, hanem

  • bazsalikomos vajkrém konfitált paradicsommal, mozzarellával
  • marhahátszín, mustár, csemegeuborka
  • kacsamáj, birsalma, körte, dió
  • céklás kecskesajtkrém, rukkola, pirított magvak

meg hasonlók. Két darab 750, három 1125, négy 1500, öt 1875, ebben az esetben már 375 forint egy darab, persze kettőnél, háromnál és négynél is annyi.

De ötöt kell kikérni, ha nem akarsz éhes maradni, ekkora szendvicsekből az az optimális mennyiség.

És pont annyira jók, amennyire cifrák, még az olyan, kicsit megfáradt és lejáratott műfajokba, mint a sajtkrémes lazac is tudnak újat vinni azzal, hogy a lazacot mindenféle citromos izében trenírozzák, de az összes többi fogásban is megtalálható a csavar. Pro szendók ezek, amiknek az ízviláguk a karakterestől a brutálisig terjed, érdemes előre egyeztetni a pultnál, hogy melyikkel érdemes kezdeni és melyikkel befejezni, mert egy erősebb sajt után nem biztos, hogy érzed majd a következő szendvics ízét.

Dear Budapest
1053 Budapest, Veres Pálné utca 16
H-P: 11:30-21

Inka Grill Bisztró: Milyen az igazi indián étel?

Magyarósi Csaba 2018 március 04.
Címkék: gasztro

Annyiféle étterem van Budapesten, hogy már vakarni kell a fejünket, hogy mi hiányzik innen még, és bár persze egy rakás nemzet konyhája, azért hatalmas volt az előrelépés néhány év alatt. Hiszen tíz éve még kábé semmiből se volt jó, most meg vagy huszonöt ország ételeit lehet kóstolni egész elfogadható minőségben.

Délamerikailag viszont a közelmúltig nemhogy jó, de nagyjából egyáltalán semmilyen nem volt. Mexikóiból persze akad sok a városban, de attól még, hogy ott sok a spanyolul beszélő mesztic és indián,  nem lesz dél-amerikai az ország, mert az mondjuk inkább Peru, és igen, az Inka grill bár a Ráday utcában pont ezért menő.

Meg azért is, mert nem budapesti hipszterek nyitották, hanem igazi peruiak, akik a saját receptjeiket és alapanyagaikat hozták el az étterembe.

img_2849.jpg

Egyébként már évtizedek óta itt élnek, szóval simán lehet beszélgetni velük, ami azért is jó, mert így például rá tudnak venni a chicha moradára, a lila kukoricából készült italra, vagy az anticuchóra, a marhaszívnyársra, pedig máskülönben sok esély nem lenne az ilyesmire.

img_2853.jpg

img_2854.jpg

img_2858.jpg

De kértünk még lomo saltadót, hátszíncsíkokat szójaszósszal lelocsolva, meg valami szószos burgonyás előételt is, aminek állítólag nagy hagyománya van Peruban. Pont, mint az ecetes ízekkel uralt ceviche-nek, amit viszont határozottan nem kértünk a tél közepén, de nyáron, a melegben tök jól tud esni az ilyesmi.

img_2859.jpg

img_2856.jpg

Szóval az Inka grill határozottan jó fogásokat ad, amik érezhetően mások, mint a legtöbb nemzet konyhája, hiszen ez nemcsak simán dél-amerikai, de vannak indián gyökerei, táplálkozik az ázsiai, a spanyol és az afrikai alapokból is, de annyira azért nem drasztikusan más, hogy ne tudja akárki megenni. Aki valami őrült szokatlanra vágyik, az biztosan csalódni is fog, hiszen ez nem egy kínai vagy mondjuk arab értelemben más konyha, mint a mienk, inkább tűnik egy kicsit bátor spanyolnak, de aki úgy akar étterembe menni, hogy kipróbálna valami izgalmasabbat de figyelembe kell vennie a finnyás családtagokat is, annak az Inka grill tök jó választás.

Inka Grill Bisztró
1092, Budapest, Ráday utca 29.
H-Szo: 11-22

süti beállítások módosítása