English

Egy nap a városban

Egy kávét a volt MSZP székházban? - Café Six

szucsadam 2018 április 28.

Sosem volt egy barátságos épület a Jókai utca 6. Sokan mutogatnak a panelházakra azzal a felkiáltással, hogy “szocreál”, pedig valójában a francia eredetű, házgyárban készül monstrumok egyáltalán nem, viszont ez az 1954-ben elkészült épület nagyon is mutatja a szocreál jellegzetességeket. Vagy épp a jellegzetességek hiányát.

dsc06855.JPG

Az épület az ötvenes években a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének székháza volt, a földszinten található nagyteremben “egymást érték a színi előadások és kultúrestek” - írják az épület múltját bemutató írásokban. És noha nekem MSZP székházként égett be, valójában a párt csak 2009-től 2016-ig birtokolta az épületet, becummantott devizahitelből, így aztán el kellett adniuk nemrég. Az új vevő pedig - a Geoholding és a Móra könyvkiadó által létrehozott Corner Six Kft. - egy irodákkal és kulturális térrel egybeöntött valamit álmodott meg ide.

Meg egy kávézót. Ami nem egy nagy eresztés gasztronómiai értelemben, a kávé rendben, de semmi extra, vannak szendvicsek meg gyümölcspoharak, meg teák, amihez talán itt adják a világon a legkevesebb vizet, szerintem két deci alatt:

dsc06841.JPG

Viszont halál nyugis a hely, simán ide lehet tervezni egy fontos megbeszélést, ahol lényeges, hogy tényleg senki és semmi ne zavarjon. A Nemzetközi Űrállomás után ez a második legnyugisabb, embereknek szánt hely a világon.

Időnként a technikust láthatjuk kijönni, kékre festett szakállal, ahogy egy Star Wars robottal játszik, irányítja az asztalok között az okostelefonjáról. Itt lehet nyugodtan dolgozni, ha épp nincs színházi előadás, delifrance-os péksütik és "Francziska csodás süteményei" is várnak - ami talán Schweiger Franziska sütiszerzőt jelöli a facebookos posztjuk leírásában, nem tudom.

Amiért viszont még megírtam ezt a posztot, az az itt működő színház, a Hatszín Teátrum (amit egy kedves ismerősöm nagylelkűen Hátszín Teátrumnak nevez, aminek kétségkívül több értelme van, mint a hatszínnek). A név talán a sok hatosra utal, már hogy 1066 Jókai utca 6.

A Kőszívű ember fiai is hatkötetes.

A lényeg, hogy itt bőven vannak gyerekelőadások, akár 1-3 éveseknek is találunk darabokat, ami csodálatos ígéret, és szavukon is fogjuk őket. Ha Rozi lányom figyelmét képesek lesznek tényleg lekötni akár húsz percre, a nézőtérre jövünk aludni.

Szóval aki szeretne meglátogatni egy igazi szocreál épületet, ahol óriási a nyugi, és amiben ma már az irodalom és a színház vert tanyát, annak érdemes a Jókai utcán sétálni egyet.

Café Six
Cím: Budapest 1066 Jókai utca 6.

Titkos helyek Budapesten: Nyugati Pályaudvar királyi váró

szucsadam 2018 április 25.

Ha a Nyugati Pályaudvaron sétálunk, és mondjuk a 10-es vágány mellé tévedünk, a sok hasonló, zárt, üzemi ajtó között megláthatjuk ezt:

dsc08498.JPG

Ez az ajtó sem tűnik ki túlságosan a többi közül, olyan, mint Budapesten olyan sok minden: egy régi fénykor kopott lenyomata, amit az utókor csak hellyel-közzel képes karbantartani. “Atyaég, micsoda szegénység lehet ott” - mondaná Sissi, ha meglátná ezt a fotót, és persze nem lenne 120 éve halott.

Jaj. Előreszaladtam. Felejtsétek el gyorsan ezt a Sissi vonalat, nem hallottatok semmit, szóval ott vagyunk az ajtó előtt, nem tudjátok, mi ez. Olyan, mint a többi, leszámítva, ha hátrébb lépünk, és megpillantjuk az oszlopfőket, valamint az ajtó fölé vésett VIRIBUS UNITIS feliratot.

dsc08496.JPG

Aki járatos a történelemben, tudja, hogy a szó jelentése Egyesült Erővel, és ez volt a neve egy osztrák-magyar hadihajónak, valamint ugyanez a mottót verette Ferenc József a pénzekre. És ez a szópár áll itt is, ma, a Nyugati érkezési oldalán, a zöld ajtó felett.

Jaczina Ferenc, az állomás telephelyvezetője nyitja ki előttünk az ajtót. Láthatóan rendszerető ember, aki semmi esetre sem reagál a pályaudvar állapotára vonatkozó véleményünkre, legfeljebb elmondja, mit mikor újítottak fel utoljára, mihez nem nyúltak hozzá, mióta itt van, a lényéből a végtelen türelem sugárzik, annak az embernek a sajátja, aki beletörődött, hogy akár száz évig is várnia kell arra, hogy végre beálljon a rend a dolgokban. Hogy a Nyugati pályaudvar ne ázzon száz helyen, például.

Az ajtó mögött is, ahol a pályaudvar királyi várótermét találjuk.

Na végre. Csak kimondtam.

Odabent eredeti bútorokkal, asztalokkal és székekkel, gazdagon díszítve láthatjuk azokat a termeket, ahol Ferenc József Erzsébet királyné, Sissi múlatta az időt, amíg befutott a gödöllői vonat.

Több helyiségből áll a váró, ami nagyobb, mint sokunk egész lakása. A fogadó helyiségen kívül, hátul az Erzsébet termet találjuk - ez a királyné saját szobája volt, egy eredeti velencei tükörrel -, balra a királyi tárgyalót és a nyári kertet, ahonnan most a Westend és a pályaudvar utcaszinti bejáratára látunk rá, elvileg onnan is van egy bejárat, gyakorlatilag az nagyon zárva van.

dsc08491.JPG

dsc08555.JPG

A királyi tárgyaló raktárként funkcionál. “Nincs szegényeknek pénzük raktárra sem?” - sápad el Sissi a fejemben újra, látva, hogy egy pompás helyszínt kénytelen az utókor ilyen alantas célra használni. “Nincs ezeknek királyuk, akinek odaadják a várót, cserébe felhúzna egy vityillót az ásóknak?” Király az még akad, de nem jár már vonattal, válaszolom. Ebben maradunk.

Az oszlopokon láthatóak a festékrétegek, amik az évek alatt egymásra rakódtak. Ennek a mostani színnek semmi köze az eredeti árnyalathoz, ami inkább egy kőhatású, különleges felhordású réteg volt, ha egyszer végre nekiállnak a pályaudvar felújításának, ezt állítják helyre. Ha találnak mestert, aki tudja, hogyan kell ezt felvinni.

dsc08548.JPG

dsc08546.JPG

Ja, a beázás sajnos ezt az épületrészt is érinti.

dsc08521.JPG

A királyi váróba csoportosan lehet csak bejutni, vagy az olyan különleges alkalmakkor, mint a Nosztalgiavonat (május 10-én jön az Orient Expressz, akkor is látogatható), vagy az ide szervezett önkéntes véradások. Meg persze az Egy nap a városban túráin: ha elhozod a munkatársaidat velünk túrázni Budapesten, és szeretnéd, érintjük ezt a helyszínt is több tucat másik mellett, és a legjobb falatokat kóstolva, a legérdekesebb helyszíneket meglesve építhetitek a csapatot.

Mit szeretek most Budapestben?

szucsadam 2018 április 23.

Nyolc éve indult az Egy nap a városban blog, ami Budapest szerethető arcát hivatott bemutatni. Sok minden történt azóta, folyamatosan alakult, változott a város, trendek jöttek és mentek, a kulturális élet lazább és sokszínűbb lett, megszaporodtak a jó kajás helyek mindenfelé, még a külvárosi részeken is. Ezzel együtt a régi, alacsony minőséget tartó, lelketlenül csak a profitot számoló cégek eltünedeztek. Nem szűntek meg, csak megcsappant a számuk.

Ezzel együtt mi is változtunk, illetve változott a kapcsolatunk is a várossal.

Most visszatekintve egész más dolgokért rajongtam akkor Budapest kapcsán, mint ma.

Ünnep volt egy-egy új, jó étterem születése. A magas minőségű tányérok önmagukban kuriózumnak hatottak, és volt ugyan a séfeknek önálló egyénisége, de ez szinte észrevehetetlen hatással volt a kínálatra - főleg a maihoz képest. Ma a mindenhol, még az utcai árusoknál is fellelhető igényességnek örülök, a külvárosokba rejtőző és a vidékre költöző tehetségek konyháinak, és ilyenekből egyre több van. Ahogy a gasztrobumm első generációja öregszik, fárad, egyre inkább kivonul a pörgésből, hogy lassan, komótosan játszhasson mindazzal, amit korábban tanult. És ez jó.

Ahogy a hamburger, úgy a szendvics vagy a leves fogalma is felfrissült itthon, önálló entitásként léteznek. lehetőséget adva, hogy az alkotóik megmutassanak néhány olyan kunsztot, ami a magas konyhatechnológia nélkül - vagy azzal előkészítve, a helyszínen csak előrántva - megvalósítható, és hétköznap is élvezhető.

A “jó-e” helyett a “jó, de milyen” kérdésekkel foglalkozunk, megjelentek és virágoznak az alternatív alapanyagokat használó konyhák, a vegán helyek pedig épp most vannak egy óriási robbanás kellős közepén. Nagyon szaporodik a számuk, és egyre jobb minőséget tudnak előállítani, hús, tej és tojás nélkül.

dsc08053_1.JPG

Míg nyolc éve a rendszerváltás előttről ránk maradt éttermek szörnyű konyhái jelentették a kontrasztot az újonnan megjelenő jó helyek mellett, addig mára befurakodott a rossz minőség egy újfajta változata. Olyan helyek, amik első ránézésre pont úgy néznek ki, mint a szuper célpontok, hiszen költöttek a dizájnra, a marketingre, és a konyhatechnológiára is. De az első séf elment, meg a második is, aztán a harmadik, nincs jó munkaerő a konyhában, a tulaj pedig inkább spórolna az alapanyagokon. A pincérek kedvetlenek, azon gondolkoznak, ők miért nem költöztek még külföldre. A bulinegyedtől megcsömörlöttek, a turistákra panaszkodnak (igen, leginkább a bulinegyedben foglalnak helyet).

Ráadásul ezeknek a fiatal éttermeknek nincs meg az, amit a régi öregek tudtak: ez pedig a kényelem és a vendéglátás tányéron kívüli összetevői. Hogy jó-e az elszívás. Hogy télen találunk-e elég fogast. Le tudunk-e ülni kényelmesen többen, milyenek a székek, asztalok, a mosdó.

Szép lassan kialakul az új Váci utca, szétszórva a városban, egykor nagy reményű helyekből kirakva. Az egyetlen ok, ami mégis ellehetetleníti a váciutcásodást, hogy ezek a helyek lassan mind bezárnak, nincs ami fenntartsa őket. Nincs állandóság, jön, aki átveszi a helyüket, és a városnak van már annyi ön- és gasztronómiai értékelése, hogy még egy olyat ne hagyjon kialakulni.

De nem csak az evés-ivás változott meg. Míg 2008-ban a turizmus fellendülése büszkeséggel töltött el minket, és az ide érkezőkkel együtt fedeztük fel a belvárosban nyíló különös helyeket és romkocsmákat, addig mára inkább elkerüljük az idegen nyelvű nyüzsgést, és olyan helyet választunk, ami kiesik a fősodorból. Sokunknak van már egy-egy kellemetlen sztorija az ide látogatókkal, egyszerűen azért, mert nyolc év alatt több millióan fordultak meg itt, és az újonnan Budapestet felfedező romkocsma-érdeklődők általában nem józanul múlatták az időt. Ez normális folyamat, arról van csak szó, hogy most látjuk a hátulütőit az elsőre előnyös folyamatoknak. Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy az itt élők célpontválasztásába bekerült mondjuk Ferencváros középső része, a körút és a Haller utca között, a Rákóczi tér, és a Józsefváros bizonyos foltjai.

p1270911_1.JPG

Ha a következő egy hónapban szeretnénk színházba menni, szinte képtelenség jegyet kapni az előadások 70 százalékára. Mindegy, milyen színház, mindegy, mennyire felkapott a darab (a felkapottakra nyolc éve, és most is elkapkodják a jegyeket a műsor kifüggesztés pillanatában). A kiállítások között mindig találunk valami izgalmasat, de ez így volt korábban is, az olyan események, mint most a Budapest Art Week vagy a PLACCC viszont annyira besűríti ezeket, hogy képtelenség mindenre elmenni, ami érdekel.

Feltettem tehát magamnak a kérdést: mit szeretek én most Budapestben? Ebben a megváltozott városban mi az, ami magához köt, miért szeretek sétálni nagyokat? Rövid gondolkozás után azt válaszoltam magamnak, hogy az emberek miatt.

Korábban annyira rá voltunk cuppanva a város fejlődésére, a felpezsdülésre, a tömegekre a füvön fetrengve, a hangulat lazulására, hogy az egyénekre nem maradt idő ebben a zajban. Most, hogy a zsibongásban megjelentek a lelketlen, de lelkesedést imitáló helyek, és elkezdtünk kételkedni a saját szemünkben, egyre fontosabb lett az, hogy ki áll egy-egy kezdeményezés mögött. És ahogy a távlati képből elkezdtem koncentrálni a figyelmet az egyes alakokra, még érdekesebb lett a város, az emberek összessége. Értelmet nyert a sokszínűség, amiről kiderült, hogy maga a fogalom így, egy szóban kiejtve tök értelmetlen. Ahogy a fekete színből nem tudunk következtetni az összetevőire, a pirosra, a kékre, a zöldre, úgy a “sokszínű” szó is badarság, és nem adja vissza azt, amivé lett a város.

_dsc0037_1280.jpg

Meg kell tapasztalni. És imádom azt, hogy Budapesten minden nap megismerkedhetek egy különleges emberrel, történettel, szemlélettel. Csak jó helyen kell keresgélni. Ha rossz helyen keresgélsz, nagyon szomorú leszel, és egy másik várost látsz majd.

Tényleg el lehet hozni Budapestre a balatoni életérzést? - Paletta

szucsadam 2018 április 19.
Címkék: balaton gasztro

A Paletta bisztró, és tulajdonosa, Bezerics Dániel jó nevet szerzett magának a Balatonon, mielőtt a fővárosban is megnyitott egy helyet. A tópart gasztronómiája utóbbi évtizedben óriási fejlődésen ment keresztül, olyannyira, hogy most már Budapest is importál onnan. A Paletta pedig egy fontos import.

Méghozzá a Tompa utca környékén, a főváros egyik legizgalmasabban fejlődő városrészében. Aki olvasta annak idején itteni éhezéseimet - kultúra és sör már volt akkor is errefelé, de kaja nem nagyon -, az tudja, milyen örömmel üdvözöltem a Petrus éttermet, és a többi itt megnyitott kajáldát (Pesti Burger & Bart mondjuk), egy jó halas hely pedig nagyon hiányzott még innen. Hát most van.

Sok balatoni alapanyagot használnak, saját füstölésű pontyot, ottani mangalicát, marhát, amiket végül olyan fantázianevű ételekben dolgoznak fel, mint a Pulled ponty vagy a Mangalaci. Aranyosak, na.

Délben ültem be ebédre, ilyenkor szűkített, spéci napi menüből lehet válogatni, aztán háromkor bezár a konyha, hogy aztán hatkor az a la carte étlap alapján szolgáljanak fel. Három fogás 1950 forint, szóval a jobb - de nem a kiváló - minőségű budapesti bisztró-ebédmenük árazását használják, így nem számítottam ételkölteményekre, csak egy tisztességes, friss ebédre, amiben talán megtalálom a Balatont is. Már hogy az életérzést. Mert azt ígérték, hogy elhozták.

A főétel környékén ütött be.

Nem tudom, hogy csinálták, nem is az ételben volt elrejtve, hisz még csak nem is halat ettem - nem volt már -, hanem Csáky rostélyost, amiben persze a paradicsomos hangsúly miatt jött a tavaszi érzés, a nokedli is ízletes volt és csúszott, érezhetően örömmel készült az étel.

dsc08435.JPG

Az egész hely hangulata amolyan szabadjára engedett, úgynevezett kedves. A pincér például megköszönte, hogy megkérdeztem leülés előtt, négyfőshöz szabad-e, vagy válasszak másikat. Amikor egy másik pincér meghallotta ezt, ő is odajött hálálkodni, hogy milyen ritka ez az előzékenység. Alig mertem leülni, mint a kitűnő tanuló, aki magatartásból és szorgalomból is ötös lett, ezért az évzárón kihívják, hogy kapjon egy igazgatói dicséretet és egy oklevelet is, és a végére már nem tudja, mikor tapsolnak neki újra, mikor kell megint meghajolni.

A “Balaton” szó sokszor elhangzott körülöttem. Egyrészt megjelent egyszercsak a tulajdonos, Dani, aki megbeszélést tartott mögöttem, a kinti asztalok egyikénél. Másrészt az előttem lévő asztalnál is üzleti meetinget tartott egy csapat, mit ad isten, egy balatoni szórakozóhely alapításán törték a fejüket.

Igazi bisztró ez. Kicsi a hely, de mégis befért 11 asztal, nem szardíniásdoboz, de azért nincs felesleges négyzetméter. Ha elkezdek normál hangon beszélni, a pultos, a pincér, de még a mosogató is - ott a pultban is mosogatnak - és mindenki hallhatja, és hallja is, mert a hangulat olyan kötetlen, laza, szerethető, hogy simán beszédbe elegyedünk bárkivel, akár a szomszéd asztaltól.

Ez így, együtt, a Balaton? Nem tudom, de elhitették velem.

dsc08437.JPG

Jött a desszert, madártej. A seggem is összeragadt, olyan édes volt, de így volt tökéletes. Örömkönnyek, rég ettem ilyen finom madártejet. Talán soha. Zseniális.

Szóval sikerült, egy órára a Balatonon voltam, bármit is jelentsen ez. Kizökkentem, szabad voltam, ráértem. Megittam a kávémat, szép cremával, vaskos testtel - mármint a kávéra értem, nem magamra -, ráérősen. Nem kell sietni.

Paletta
Cím: 1094 Budapest, Tompa u. 28

Itt van egy fotó, ami sokat mesél a Rákóczi tér mai állapotáról (ha jól olvassuk)

szucsadam 2018 április 18.
Címkék: gasztro városkép

Íme a képrejtvény, ami a Rákóczi téri vásárcsarnok mellett készült:

dsc08487_1.JPG

Elég sok kontrasztot láthatunk a fotón, próbáljuk elemezni a látottakat. Látunk egy “Egyszerűek Büféje” elnevezésű kis étkezdét, több helyen utalást a hot-dogra, hamburgerre, sült krumplira. A dizájnelemek, tehát a kopott lambéria, az ablak körüli fénycsík és a Pepsi feliratú állvány mind arra utal, hogy odabent a bizalomgerjesztőnél többet csilingelt a mikró a büfé élete során.

A kontrasztot a Pulled Pork szendvics felirata adja, amit legfeljebb Londonban adnak egy Diner for the Simple Minded nevezetű helyen. Itthon azért ez nem annyira általános.

És ott van a srác, séfkabátban, övé a hely. Séfkabátban, mondom még egyszer. Fodrásznál nemrég volt, a megjelenése általánosan is rendben van, a tekintete bizakodó, mosolyog. Ha azt gondoljátok, hogy egy Rákóczi téri konyháról, aminek a neve ráadásul az “Egyszerűen Büféje”, egy ilyen alak jön ki cigizni, akkor nem jártatok még a Rákóczi téren.

Mi történhetett itt?

Kevés helyet változtatott meg annyira a négyes metró átadása, mint a Rákóczi teret, talán csak a kelenföldi végállomást tudnám egy lapon említeni vele. A tér, aminek stricikkel és utcalányokkal sem szűkölködő múltjáról dokumentumfilm is készült annak idején, teljesen megváltozott, és noha a környék néhány bizarr figurája még most is megjelenik az itteni padokon ücsörögve, mellettük sétálgató anyukák, diákok, a piacra igyekvő, itt lakó fiatalok is megtöltik a környéket. Nyílt egy nem annyira jó, de legalább igényes Oinos nevű étterem, és itt a Café Csiga is, ami szintén közkedvelt célpont, és magában hordozza mindazt, amiért szeretni lehet a nyolcadik kerületi kávézókat és szórakozóhelyeket.

Először arra gondoltam, hogy egy ellenforradalmárba botlottam. Hogy a tér gasztronómiája annyira felfutott az utóbbi évben, hogy már erőre kapott a “csak azért is igénytelenül eszem“ mozgalom, akiknek korábban a létezése is képtelenség volt, lévén hogy alig volt más alternatíva. De nem, a másik sarkon még mindig ott a Rákóczi étterem és taverna, ahol egyébként egész ehető velős pacalt, szalontüdőt vagy nyúlpaprikást lehet enni, és a sarkon kínaiak vágják a multikulti gyroshúst. Nem, továbbra sem pályázik itt senki a hatodik budapesti Michelin-csillagra, nincs értelme antifenszinek lenni szakács létünkre.

A megoldás (rákérdeztem): a képen szereplő srác így vette át a helyet, ezzel a felirattal, névvel. Vagyis nem egy dzsentrifikáció-ellenes név ez, inkább egy finom iránymutatás, belsős poén volt, ami mára érvényét vesztette, és inkább terhes lett az új generációnak. Rákérdeztem arra is, milyen minőségre lehet számítani, egyelőre a “nem fagyasztott húspogácsa” és a “nem főzött, rossz minőségű virsli” van elsősorban a célkeresztben, szóval ambíció van, de nem nagyívű. Mivel épp nagyon nem voltam éhes, nem tudtam letesztelni a helyet, talán legközelebb. Viszont a fotót meg akartam mutatni nektek, mert ennél megtévesztőbb képet ritkán látni.

süti beállítások módosítása