Vannak azok a budapesti látványosságok, amiket mindenki ismer. Aztán vannak a kevésbé népszerűek, és vannak, amikbe az ember - hacsak nem kifejezetten érdeklődik Budapest történelme iránt - inkább csak belebotlik. Az Epreskert neve pedig viszonylag kevés itt élőben ébreszt ismerős érzéseket, hacsak nem sétáltak már végig a Szondi utcán, a Podmaniczkyvel párhuzamosan, ami az emberrel azért nem esik meg minden nap.

Pedig aki megteszi, a Bajza és a Munkácsy Mihály utcák között, a kerítésen belesve leesik az álla.

Egy ősparkot pillant meg, ahol a sűrű növényzet a fákkal egyidős épületeket rejt, miközben a fű és levéláradat között növényekkel félig benőtt szobrok, szoborrészletek hevernek összevissza. Jobban megvizsgálva látjuk, hogy a kertet azért gondozzák, és a szobortemető kinézet része a helynek, ezek az alkotások ide tartoznak. Itt készültek.

Ez az Epreskert.

Érdekes ez a név: utoljára 1882-ben volt itt elvadult eperfaliget, ennek ellenére máig így nevezik a területet. Az eperfákat nem elsősorban a gyümölcsért termesztették itt, hanem a levelükért: a selyemhernyó ugyanis az eperfa levelével táplálkozik, itt pedig roskadásig volt a terület velük. Budapesten a selyemkészítésnek számtalan ehhez hasonló emléke van, gondoljunk csak a Filatorigát elnevezésre: a filament a végtelen szálra utal, a filatórium elnevezés pedig a selyemcérnázót jelöli. Én pedig Óbudán egyszer dolgoztam is az egykori filatórium épületében, erről hét éve írtam posztot.

Az Epreskert története azzal kezdődött, hogy Huszár Adolf szobrászművészt megbízták Deák Ferenc szobrának elkészítésével. Igen ám, de Huszár műterme épp elbontásra került - nem fogjátok elhinni - a Városliget rendezési terve miatt. Az épület nélkül maradt művészt egy itteni telekkel kárpótolták, ekkor költözött be először a szobrászat az Epreskertbe. Ezután merült fel az ötlet, hogy az Epreskert teljes területén művésztelepet alakítsanak ki, és nem kisebb név, mint Stróbl Alajos állt neki, hogy rendbehozza az egykori eperfaligetet. Mesteriskola létesült itt: azok a művésznövendékek, akiknek az iskola után külföldi akadémiákon, vagy híres mesterek műtermeiben kellett helyt állniuk, és tanulniuk minél többet, ezentúl ide jöhettek. Az itt tanárként is dolgozó, befutott művészeknek ugyanis nem kellett fizetnie a műtermekért, a főváros ezt biztosította számukra, cserébe tanították a növendékeket.

Ki is alakult egy élénk művészi városrész: a Lendvay utcában a szobrászok, a Bajza utcában a festők kaptak helyet, Benczúr Gyula, Lotz Károly és Stróbl Alajos is itt dolgozott, sőt itt is laktak - mindenki a közelben vásárolt magának lakást. Jelmezes művészestélyeket rendeztek, történelmi darabokat adtak elő, de eléggé impozáns program lehetett maga Stróbl is, aki minden reggel kürtszó kíséretében vágtatott ki egy ló hátán az Epreskertből. És nem csak emberek laktak a kertben: meghívott vendégként majmok, pávák, őz és gólya sétálgattak odabent.

A helynek műemlék-mentő funkciója is volt: ide menekítették például a Kálvária tér rendezése kapcsán lebontásra ítélt, Mayerhoffer András által készített barokk kálváriát is, amit szó szerint kövenként bontottak le, és raktak egybe itt, újra. Itt található a mai napig a Mátyás-templom helyreállításakor eltávolított XIII-XIV. századi délkeleti kapuzat és több eredeti köve.

Az Epreskert ma is hasonló funkcióval bír, és odabent érezni lehet a kézzel fogható múltat. Feszty és Lotz nevét olvasva egy-egy műterem falán azt érezzük, hogy a mai napig odabent dolgozik a 161, illetve 184 éves művész. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász és festő műtermeinek ad otthont. Az Epreskert épületeiben a Festő, Szobrász és Látványtervező Tanszékek műtermein kívül, fém-, bronzöntő, kőfaragó, gipsz- valamint üvegműhelyek állnak a hallgatók rendelkezésére.

A képek nyáron készültek, de ősszel talán még szebb a kert, nézzétek meg, a portással talán lehet egyezkedni a bejutásról is (nekünk sikerült). Vezetett túrák is akadnak itt időnként.

Amikor Laura nevű olvasónk írt nekünk (köszönjük), hogy ajánl egy helyet a Király utcában, ami szerinte a Király utcában élőknek készült, felkaptam a fejem. A város utcáinak 99(,9) százalékára igaz, hogy az ott nyílt helyek főleg az ott élőknek épültek, de a Király utca biztosan nem tartozik ebbe a többségbe. A turizmus olyannyira meghatározza a környék kínálatát, mint a Váci utca esetében, és mostanra odáig jutottunk, hogy

nem is tudom elképzelni, hogyan tudna valaki a helyi lakosságra célozni ezen a helyen.

Végül ellátogattam a Fat Fairy-be, ami alapvetően egy cukrászda, meg vannak paninik is, húsos, halas és vega változatban. A neve alapján a hely nem tűnt egy tipikus helyi üzletnek, bár igaz, hogy hogy a Kövér Tündér név sokkal kevésbé bájos, mint a Fat Fairy, úgyhogy itt még nem gyanakodtam.

Belépve az üzletbe balra a pultot, jobbra könyöklőket találunk, az igazi kaland azonban a hátsó teremnél indul. Ott ugyanis, a legutolsó asztal felett egy sejtelmes installációt találunk:

Amit látunk, az egy növényekkel keretezett tapéta, amit ha megpillantasz, beszippant a hangulata: ha a sarokban ott szürcsölné a smoothie-ját Zsákos Frodó, egyáltalán nem csodálkoznál. Aztán ahogy közeledünk a terem végéhez, ehhez a beszippantós tapétához, jobbra pillantva leesik az állunk. Ezt látjuk a falba ütött átjárón keresztül:

Egy szálloda recepciója. 

Nagyon ritkán teszünk ki szmájlikat a blogra, de ennél a pontnál gondoltuk azt, hogy ha ez a Király utcai hely a Király utcaiaknak, akkor :))))))

Egyébként mindez nem számít, amikor megkóstolod a sütiket, a répatortát, a háromcsokis csodát, vagy a pisztáciás-málnás rudat, mert mindegyik isteni finom, de főleg a répatorta üt, amihez szerintem - ha jót akartok - kértek egy ananász-bébispenót-uborka smoothie-t. Én úgy érkeztem, hogy semmi kedvem nem volt a cukorhoz, de ez a kombináció alattomosan rácsavart rendesen az édességekre. A répatorta azt mondogatta, hogy én nem is vagyok igazán édes, a smoothie pedig rábólintott. A pisztácia mellett a málna is arról győzködött, hogy ez itt tulajdonképpen savanyú étel, az italomban az uborka pedig újra helyeselt. Mire a csokoládéhoz értem, már el voltam veszve.

Szóval na, a hely tök jó, mert finomak a sütik, kedvesek az eladók, de hogy a betérő vendégek 80 százaléka idegen nyelven szólal meg, az egészen biztos.

A Király utca első fele nem az a hely, ahol a helyieknek nyitnak helyeket, de azért ők is találhatnak maguknak kedvenceket.

Fat Fairy
Cím: 1061 Budapest, Király u. 6.
Nyitva: H-Cs 08:00 - 20:00, P-Szo 08:00 - 22:00, V 09:00 - 18:00

Egyre több jó étterem nyílik az országban, Budapesten kívül. Na jó, nem nevezhetjük ezt robbanásnak, inkább arra hasonlít, mint amikor mézet öntünk az asztallapra, és nézzük, ahogy szétterül, mégis, egyértelmű a javulás. Most már a legtöbb nagyobb városban van legalább egy étterem, ahová érdemes elmenni, ha ott járunk, mert izgalmakat, de legalább jó kaját ígér. Itt tartunk most.

Egerben ez az étterem feltétlenül a Macok.

Ráadásul az étterem nem az az “eldugott, titkos tipp” kategória, gyakorlatilag az egri vár bejárata mellett található, pont olyan turisztikai csomópont mellett, ahol egyébként ritkán mennénk étterembe. És mégis.

Az étlap ideális, szezonális, nem túl bő, de azért lehet választani, két minőségi húsmentes, és egy rakás húsos étel. És ezek nagyon választékosak, nincs két egyforma alapanyag: a fogas, pisztráng, csülök, marhapofa, szűz, kacsacomb, kacsamell mellett nyúl és muflon is kérhető, a húsokat szuperül készítik el, és ha szükséges, a köret (ez a szűk keresztmetszet) mellé relish-t vagy mártást készítenek, hogy kiegészítsék az ízkép hiányos vagy laposabb részeit. A levesek pedig hátborzongatóan jók.

A főételek 3000 környékéről indulnak, lehet egész jó áron degusztációs menüt kérni, de van ebédmenü is, ami 1800 forintért három fogást kínál, és egyáltalán nem degradálja le a minőséget holmi tojásos nokedlire (amit egyébként imádok, na de értitek). Legfeljebb kisebb adagokat hoznak, a jóllakásnak a “hosszú élet titka” típusú, lájtosabb verzióját valósítja meg, de az ízek és a tömény állagok miatt így is eltelünk. Egy budapesti mezőnyben is best buy gyanús lenne.

A helyen egyébként nemcsak a belső dizájn, a külső, hangulatos terasz, meg a kaják dobnak, hanem láthatóan nagyon megdolgozott vele egy marketinges. A borokat például sajátmárkás dobozokban tárolják egy üvegfalú szobában, mindegyikre ráírva: Hello Bikavér, Hello Csillag. A szódavízre azt írták: Hello Szódavíz. A “Hello valami” szókapcsolat mindenhol visszaköszön, saját betűtípussal, szóval a brandet elég komolyan veszik.

Aki azonban erre jár, és nem szeretne egy gyors vacsiért kiadni 10 ezer körüli összeget, annak a szomszédban idén nyitott meg a 

Brumbrum.

A bohókás nevéből és a belső dizájnból sejthető, hogy a Macok testvéréről van szó, ugyanazon tulajdonosi körrel, medvés szimbólumokkal mindenfelé, csak itt még kötetlenebb a bisztróhangulat, sőt, a Brumbrum odáig megy, hogy magát büfének nevezi. Pontosabban

lényegében, lényegében, lényegében büfének.

A konyha ugyanaz, amit a Macokban is megszoktunk, csak ahelyett, hogy megszerkesztett ételpoétika kapna teret, itt egyszerűbb a koncepció, egyszerűbbek az ételek. Csirkepaprikás, borjúláb, toszkán pacal volt többek között a főételkínálatban ottjártamkor, de kérhetőek egri katonák is. Ezek kis falatok, amik bor mellé csúsznak nagyon kellemesen, szóval ide italozni-falatozni is be lehet térni. Sőt, kifejezetten annak szánták, amolyan egri DiVinónak.

A Macokban kétszer ettem, a Brumbrumban egyszer, szóval azt hiszem bátran kijelenthetem: nem bánjátok meg, ha itt rendeltek. Nem hibátlan a konyha, de ügyesek, fantáziadúsak. Külön ezért ideautózni még éppen nem érdemes, de azért van programlehetőség Egerben bőven.

Macok és Brumbrum
Cím: Eger, Tinódi Sebestyén tér 4.

Nyitva

MACOK BISZTRÓ ÉS BORBÁR
HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK: 12-22
PÉNTEK-SZOMBAT: 12-23
VASÁRNAP: 12-18

BRUMBRUM LÉNYEGÉBEN BÜFÉ
HÉTFŐ-KEDD: ZÁRVA
SZERDA-PÉNTEK: 12-23
SZOMBAT: 8-23
VASÁRNAP: 8-22

Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt kerestünk egy képregényrajzolót, akivel háromkockás képregények gyártásába foghatunk. Sorra kilincseltem a grafikusoknál, akik egymás után adták le a vázlatokat, de néhány reményteli pillanatot leszámítva nem sikerült megtalálni, amit kerestünk. Az utolsó grafikus, akivel ez ügyben tárgyaltam, azt mondta,

akkor keresd meg Cserkuti Dávidot.

Na neee. Ez volt az első reakcióm. Dávid nagyjából a magyar képregénykultúra császára, én pedig egy kis költségvetésű hobbiprojekthez akartam valakit, így aztán úgy gondoltam, mégse trombitás zenekart kérjünk fel úszógumit felfújni.

Aztán némrég Dávid maga keresett meg. Egy ötlete volt, azt szerette volna megbeszélni velem, és mint kiderült, évekkel korábban is ismerősként üdvözölt volna, hiszen követte a blogokat, így még az is lehet, hogy lett volna belőle valami. A tanulságokat ebből mindenki vonja le maga, igen, jó nagy hülye voltam.

Cserkuti Dávid munkáival mindenki találkozott, Piszkos Fred karaktereinek Korcsmáros Pál által eredetileg 1964-ben rajzolt fekete-fehér rajzait ő elevenítette fel, és az Unicum (és egyéb) reklámokon, de még az olyan világhírű videojátékokban is felbukkannak a munkái, mint például az Assasin’s Creed vagy a Skylanders. Most pedig kiállította (ez az első kiállítása, picit megváratott vele minket) jó néhány munkáját, grafikákat, storyboardokat, karakterrajzokat, plakátokat, könyveket, társasjátékot, el lehet merülni kicsit az univerzumában. Bár nagyon nem kell erőlködni, két másodperc alatt elfoglalja az agyad minden szegletét egy-egy munka.

Cserkuti Dávid rajzai, hiába tartoznak teljes egészében a popkultúra zászlaja alá, mégis olyan elevenek, annyira ízük, szaguk van, hogy egy-egy grafika mellett el lehet időzni negyed órát is, amíg teljesen átadjuk magunkat az ottani világba.

Dávid nem emeli magát piedesztálra. Nem alkot úgy és olyan helyeken, ahol csak a szakma és néhány érdeklődő láthatja a munkáit, ő a tömegekre szeretne hatással lenni, a tömegkultúra keretein belül. Mert ő tudja, hogy ha a közepes vagy gyenge tehetségű művészeknek hagyják meg az emberek 99 százalékának elérhető vizuális élményeket, akkor bizony az emberek 99 százaléka joggal hiheti, hogy a mai vizuális művészet szar.

A kiállítás október 27-ig megtekinthető a kArton galériában, az Alkotmány utca elején (18-as szám) hétköznapokon, be kell csengetni. Siessetek, hogy elérjétek még. Egyébként hamarosan a mozikban is találkozhatunk Dávid (és Garisa Zsolt) munkáival, eléggé menő lesz, nézzétek a lenti előzetest. Akik érdekelnek Dávid munkái, a blogján követheti ezek születését.

A Király utcának azon a felén, ahol éjszakánként kevesebb részeg turista őrjöng - vagyis az Erzsébet körúton kívül -, a saroktól nem messze, egy köpésre a betérő vendéget véresre verő KFC-től, nyílt egy hely. Nem sok jót nézünk ki belőle, egyrészt ugye a lokáció is arra utal, mintha részt szeretne ugyan venni a sör mellé kínált olcsó szénhidrátgombóc gyakorlatában, de már nincs pénze arra, hogy beljebb merészkedjen. Az üzlet bejárata feletti cégér is olcsónak hat, odabent ugyan hatalmas a tér egy az utca felé pizzaszeleteket áruló helyhez képest, de inkább a kínai gyorskajáldák bútorai és burkolatai köszönnek vissza.

Akkor sem rohansz ide feltétlenül, ha épp most dobtak ki a KFC-ből.

Ha belépsz, és egy pillantást vetsz az árura, szintén nem jön meg az étvágyad. Én már egyszer kifordultam onnan, míg másodszorra arra sétálva meghallottam, ahogy a pult mögül előbukkanó két alak az utcára sietve kiabál egymásnak. Olaszul, hangosan, mediterrán hangulatba hozva. Bementem és kértem egy margherita szeletet.

Gyanússá kezdett válni a dolog, amikor várnom kellett, noha senki sem volt előttem. Az olasz srác ugyanis, aki keveset beszél magyarul, angolul pedig éppen úgy, mint Mario, a híres gombás vízvezetékszerelő (ezért én ettől fogva magamban Mariónak neveztem), betette a szeletemet a sütőbe, majd onnan kivéve egy kis paradicsomszósszal löttyintette meg, majd olyan mozdulattal szórt rá oregánót, mintha a világ legfinomabb dolgára tenné a koronát. Ezt tette elém:

Na, ÍGY már nem is olyan ronda, mint az utcáról nézve. És tényleg, emberek, egész jó a cucc. Nem egy csúcspizza, és nem is az a fajta, amihez a legtöbb helyen szoktunk, a vékony tésztás kerek féle. Inkább a Pizzicásra hasonlít, laziói stílusú, tepsis fajta (bár a tulajdonos állítja, hogy egyedi a stílusa, nem lehet utánozni, és ő sem utánoz semmilyen stílust, de neki nyilván ezt kell mondania ilyen távol Olaszországtól). Utána kértem még egy panserottit is, ami egy üregesre sütött tésztába rejtett mindenféle dolog, az állaga más, belül puha, kívül szíjasabb, ez sem egy gasztrocsoda, de tök jól csúszik. 

A két tulaj, akik ott dolgoznak a pult mögött, padovaiak. Adja magát a kérdés, hogy miért nem otthon sütik a pizzát, amire azt a választ kaptam, hogy de, otthon is sütik. Két éttermük van odahaza, és a visszatérő magyar családok közül többen győzködték őket, hogy nyissanak Budapesten is egy helyet. És nyitottak.

Mario (ahogy elneveztem) egyébként étteremnyitó-szakértőnek nevezte magát: állítólag Kínában is nyitott egy helyet - nem magának, megbízásból -, maga glettel, fest, burkol, készít pizzát, és csinálja a marketinget. Mint elmondta, Kínában ez annyiból állt, hogy egy rendezvényen fakanállal vert egy üres paradicsomos vödröt, és kiabálta, hogy olasz. Ezután követte őt egy tömeg a standhoz, és eladott 400 pizzát két óra alatt. Gyökegyszerű a képlet.

Egyébként a srác nagyszájú, hangos, TÉNYLEG olasz, a szó mindenféle értelmében, de eközben a legkedvesebb vendéglátós, akivel tlaálkoztam. Miután ugyanis elbeszélgettünk, és lazán kisétáltam elköszönve, hogy az utcán is készítsek fotókat, gyorsan utánam futott, zavarba jött, és azt kérdezte angolul:

- Mész, vagy… visszajössz még?

- Megyek, megyek már.

- Éééés… a számlát most rendeznéd, vagy inkább később?

Oké, tévedtem, a srác majdnem mindenben olasz, de udvariasságban egy angol úr. Csak tudni akarta, hogy fizetek-e, neki mindegy, vissza is jöhetek később. Majdnem ő kért elnézést.

A hely picit drágább, mint a megszokott szeletezők és pizzériák, 400 forint a szelet, 800 a hajtott panserotti, a hagyományos, egész pizzák kétezer forint körül vannak, de érdemes beugrani ide, ha errefelé éhezünk meg. Egyszerű kaja, nincs túlbonyolítva, a feltétektől nem ájulsz el, de a tésztán érezni, hogy nem egészen Budapesten járunk.

Pinsa Budapest
Cím: 1077 Budapest, Király u. 69
Nyitva: H-V 11:00 - 23:00