Azt látjuk, hogy mekkora változáson vagyunk túl: néhány éve még igazi kihívás volt rendes gyorskaját enni Budapesten, de akkora, hogy ma már minősíthetetlen éttermek voltak a sztárok az éjszakai életben. Emlékeztek még, hogy mekkora kultusza volt a fagyasztott hússal dolgozó csalamádés hamburgerezőknek és a körúti katasztrófákat áruló gyrososoknak?
Amikor az első toplistáinkat írtuk, még nekünk is meg kellett küzdenünk ezzel a közeggel, a 2010-es hamburgertesztünk alatt például elég komoly nyomás alá helyeztek minket a kommentekben azzal, hogy demiértnemkerültfelaványamamahamburgeremikorolyanaranyos?
Mert szar, azért.
Az elmúlt években aztán fénysebességgel kilőtt a budapesti streetfoodműfaj és ma már a legjobb ötven-száz étterem bármelyikében olyan minőséget kapsz, hogy az a 2010-es Budapesten belefért volna a legjobb ötbe.
És ez fantasztikus. Meg a változatosság is, hogy hányféle hamburger, jó gyros, pulled pork kapható.
De elég ez? Mármint oké, hogy önmagunkhoz képest sokat fejlődtünk, de állapítsuk meg újra, hogy ez az önmagunk néhány éve még őszintén tudott örülni a fagyasztott húsból, konzerv csalamádéból és túlfújt buciból készített hamburgernek.
Mit tud ehhez képest a világ és hol helyezkedünk el benne?
Erre a kérdésre tök egyszerűen megkapjuk a választ, ha megnézzük, hogy mi a menő tőlünk nyugatra és keletre.
A nyugati helyzetet az elmúlt egy évben elég alaposan sikerült felmérni: ettünk Párizs, London és New York legjobb vagy épp legelismertebb hamburgerezőiben, amik azért referenciapontnak meglehetősen jók.
A párizsi hamburgeres élményt itt tudjátok megnézni 9:17-től:
A londonit meg itt 12:33-tól:
A New York-iról meg egy fotó készült:
Párizsban egyebek közt a Cantine Californiában, Londonban a Honest Burgerben, New Yorkban meg a Shake Shackben ettünk, ezek mind kiemelt helyek, olyanok, amiket elismernek, amikről beszélnek.
És hát az a helyzet, hogy mindegyik jobb volt, mint a magyar csúcsmezőny. A párizsiban minden közhelynek megfelelve olyan sajtok voltak, hogy azok egészen új dimenzióba helyezték a műfajt, a londoni éttermekben a hús minőségével sikerült kiváltani a, vigyázz, kemény szó, áhítatot, a New York-i meg egyszerűen nagyon egyben volt, tökéletes egyensúlyban volt a cucc.
Csakhogy: a külföldi verziók jóval drágábbak, mint a magyarok. A londoni hamburger csak a font jó ideje tartó gyengülésének köszönhetően hozható el már 3500 forintért, nem is olyan rég még 4000 fölött volt az ára, a párizsi hamburger még most is 4,5 ezerbe kerül, egyedül a New York-i van a magyar árak közelében, a Shake Shackben már egy duplát is megkapsz valamivel kétezer fölött, de azt is tegyük hozzá, hogy ez tényleg nem sokkal mellbevágóbb, mint a magyar, csak valamivel jobb. A másik két esetben viszont a hazai ár duplájáért adnak jobb minőséget, és persze vannak is extra költségeik a bérleti díjakat és a béreket tekintve, de a húst, sajtokat, péksüteményeket itthon sem lehet olcsóbban beszerezni, ilyen árakat viszont nyilvánvalóan nem lehet nálunk elkérni.
És mindezek mellett is az a helyzet, hogy bár a párizsi, londoni hamburger egyértelműen jobb, mint a budapesti, ezek már egyáltalán nem elérhetetlen vagy vagy innen nézve valószerűtlenül magas csúcsok.
Ha a kiindulási pont a tíz éve még általánosan elérhető fagyasztott húsos konzervborzalom, az elérhető csúcs meg a londoni, párizsi csoda, akkor nagyjából úgy lehetne felvázolni a fejlődést, hogy az abszolút nulla és a maximális száz pont közti út hetven százalékát megtettük. Az, amit mi eszünk, aminek örülni tudunk, bármelyik nyugati világvárosban elmenne és ez hatalmas fejlődés ahhoz képest, ahonnan indultunk, vagy ami tőlünk keletebbre tapasztalható. Én sok mindent nem próbáltam arra, Attila viszont, a Vízum blog szerzője Moszkvában és Bukaresben is megpróbálkozott a helyi streetfoodkultúra megismerésével és nyilván nem próbált ki minden helyet, de azért szerzett némi tapasztalatot arról, hogy a helyiek szerint mi ott most a menő. A román fővárosról írt is nekünk röviden:
Bukarest belvárosában a városnéző séta végén épp vacsora után kutattunk, amikor a szemem megakadt egy érdekes foghíjtelken. Persze láttam már egy rakás Street Food udvart efféle környezetben, de a Kelet-európai régióban Budapesten kívül hasonló placcokkal nemigen találkoztam még. A hely maga nem nagy, de a térkép szerint van itt minden, román, olasz, török, sőt magyar is, no meg persze a kötelező burger. Körbejárva több ígéretes helyet is láttam, és bár a Kürtőseria lángosára is kíváncsi lettem volna (egy sima 620), mégis inkább a a steakes szendvicses felé vettem az irányt, amiből egy adag sültkrumplival 1800 forintért csak tudhat valamit.
Na szóval: steakből nyilván nem a legjobb angol bélszínt vártam, de azért legalább valami színhúst, nem pedig daráltat. A sajt a legkommerszebb trappista volt, ráadásul túl vastagon és kb. majdnem olyan állagban ahogyan azt a hűtőből kivették. A saláta a gyorséttermekből ismert aprólék, némi majonéz, a kenyér pedig egy pita és pászka között valahol félúton lévő, már nem olyan kellemesen túlégetett valami volt. A krumpli különösebb említést nem érdemel, nem volt rossz, de boldogságérzet sem fogott el miatta.
Egyszóval nem volt egy nagy élmény, legalábbis gasztronómiai értelemben, sőt, mondhatni csalódás. Mert amúgy tényleg drukkoltam annak, hogy Európa keletebbi tájain is találjak egy jó és ígéretes streetfood éttermet. Persze kár egyetlen próbából messzemenő következtetéseket levonni, de a bukaresti ismerőseim szerint ez egy olyan helyszín, ami új, izgalmas és érdemes kipróbálni.
Szóval ha kicsit keletre nézünk, látjuk, hogy honnan indultunk, nyugatra meg ott lebeg előttünk a cél, de végignézve ezt a távolságot az látszik, hogy az út nagyobb és problémásabb részét már megtettük, lehet pezsgőt bontani!
És ha neked is van tapasztalatod, akármelyik irányból, írd le kommentben!