Alapvetően persze korai lenne december 24-én elköszönni idénre, de elég húzós évet zártunk Ádámmal, akinek ráadásul kislánya is született, nálam két gyerek ugrál körbe-körbe, de leginkább a fejemen, szóval a maradék egy hétre kikapcsoljuk a gépet és nem írunk blogot.

Hiányozni fog.

Remek év volt a 2016-os pár nagyon forró témával és jól olvasott poszttal, de most ezeket nem kezdjük el felsorolni, amúgy is van jobboldalt valahol egy toplista, az első ötből négyet idén írtunk. Mármint 2016-ban, ha esetleg jövőre olvasnátok ezt a cikket. Ami akkor már idén lesz. Úgy értem, hogy 2017 lesz az idén. Jövőre.

Lényeg, hogy nagyon élveztük a munkát és a blogolást és azt a felismerést, hogy ez a város még öt évnyi felfedezés után is mennyi meglepetéssel van tele. Ez a felismerés vezet majd minket 2017-ben is, amikor Ádámmal még több titkot fogunk kinyomozni, nem akarunk nagyon szpoilerezni, de az egész még személyesebb, még mélyebb, még alaposabb lesz, nemsokára kiderül, mire gondoltunk.

De mivel a Városban blog tökre nem egy egyoldalú lap, hanem egy közösség, amit veletek közösen, jelentős részben a ti ajánlásaitok alapján készítünk, ötleteljünk együtt: ha van észrevételetek, elképzelésetek azzal kapcsolatban, hogy miről olvasnátok szívesen többet, ne kerteljetek, írjátok le kommentben. Nagyon is számít!

Amúgy meg ünnepeljetek sokat, nézzetek minél kevesebb kijelzőt így karácsony környékén és jövőre találkozunk!

Vannak azok a helyek, amik a nagy bőrfotelek miatt jók. Valahol a tojás remek, máshol a forró csoki. Megint máshol hasít a wifi, vagy épp nagyon kedvesek a pincérek. Minden törzshelynek van egy olyan előnye, ami számunkra kikerülhetetlenné teszi az adott kávézót, éttermet, kocsmát, mindig egy, vagy néhány tulajdonság, ami kiemelkedő.

Ha a Rojt és Bojt esetében kellene valami ilyet mondanom, nehéz helyzetben lennék. Pedig van neki, valamije. Ott van a nyelvem hegyén, de nem. Hangulat? Atmoszféra? Báj? Az biztos, hogy megmagyarázhatatlanul jó hely, mintha egy másik bolygón lenne.

Ahogy belépsz (akár fél nyolckor, végre egy reggel nyitó reggeliző!), valami megváltozik benned. Mintha levennél egy nehéz kabátot, és helyette magadra öltenél egy köntöst. Odabent halk beszélgetések, a hangfalakból lágy sanzon szól. De nem az a lágy sanzon, amit franciáskodó, pörgő budapestiek raknak be, hogy megteremtsék a pillanat hangulatát meg hasonló marhaságokat. Ezt a sanzont olyan őszintén tette be valaki, ahogyan sanzont egyáltalán őszintén be lehet tenni. 

A hely minden négyzetcentimétere együtt élt ezzel a zenével. A fa burkolatok - DRÁGA fa burkolatok, nem olyan "üssünk lambériát a penészre" típusú -, a tulajdonos-felszolgáló, aki mosolyogva, és komótosan pörgött a konyha és az asztalok között, a fel-alá sétáló kiskutya, meg mindenki, aki bejött. Egy nagy, nyugodt család, a béke szigetén, a nyugalom óceánján ringatózva, a kényelem országában, az ürességgel körbevéve.

Olyan simán eltart itt három órán keresztül a reggeli, hogy észre sem veszed.

A külvilág őrületét csak akkor tapasztalod meg, ha az asztalra dobott színezőket előveszed, a szintén az asztalra kitett színes filcekkel, és beszélgetés közben elkezdesz színezni. Itt felsejlik egy pillanatra, honnan is jöttél, a nagyvárosi mednessz, a saját beteg lelki világod is kap egy csepp teret, de aztán belekortyolsz a kávéba a porceláncsészédbe, és huss. 

A kaja is nagyon jó. A kis szendvicsek állati finomak, a tojással is megfelelően bánnak hátul, jók a croissat-ok, friss minden. Nincs kispórolva alapanyag, itt sem a költségminimalizálás, sem a profitmaximalizálás nincs jelen. Mindenből annyit és olyat, amit jónak gondolnak.

Kérdezhetitek, hogy mindez mennyibe kerül? Erre azt válaszolom, hogy ez jó kérdés, sőt. Az ételek árát nem örökítettem meg - ritkán fordul elő velem, de mentségemre legyen mondva, ez pont az a hely, ahol fogalmad sincs, mennyit fogsz fizetni, mert nem azzal törődsz. Mentségemre lett mondva? Elfogadjátok? Négyen megkajáltunk, kávéztunk, tízezerért. Erre még emlékszem.

Mesi megtiltotta, hogy írjak a helyről, mert az ő kedvence, és nem szeretné, ha nem kapna aszalt legközelebb. Erre van esély, mert így is általában alig van szabad asztal az aprócska helyen, összesen ha húszan elférnek odabent, sokat mondok. Szóval én javaslom az asztalfoglalást mostantól.

Bocs Mesó.

Rojt és Bojt Kávékuckó
Cím: 1012 Budapest Kosciuszkó Tádé utca 4.
Nyitva: H-P 07:30 - 18:00, Szo: 09:00 - 13:00

Hagyományos karácsonyi ajándéktippjeink következnek, a Reflexshop idén is megkért minket, hogy nézzük meg a boltban található újdonságokat. És mivel nincs jobb ajándék egy játéknál, szóljon az akár gyerekeknek, akár felnőtteknek, mi minden évben kiengedjük magunkból a tízéves énünket, és tátott szájjal nézünk körül odabent.

A "felnőtt játék" ugyanis egyáltalán nem egy rétegműfaj, és nem is korlátozódik a nyári Activity-partikra (bár kétségtelenül sokat köszönhettünk annak a játéknak abban, hogy felismertük a felnőtt játék szépségét). Ma már az Activity típusú közösségi felnőtt játékokból sok van, és a társasjátékok is egyre inkább felemelkednek a dobókockával szerencsét próbáló, sőt, a "ki nyeri a játékot?" típusú szintről. Ma már kreatív, a játék közepén is nagy élvezetet nyújtó, az agy különleges területeit megmozgató játékokat fejlesztenek, gondoljunk csak az Imagine-re.

És nem csak társasokat. És nem csak csoportos játékra, akár magányos szórakozásra is.

Itt van mindjárt az idei szenzáció, a Ugears. Emlékeztek még a Metal Earth sorozatra, amikor hajszálvékony fémlemezekből kellett kirakni a világ legmenőbb dolgait? Na, a Ugears is erre hasonlít abban, hogy itt is kilyuggatott sablonokból kell kinyomogatni az alkatrészeket, majd ezeket összeilleszteni. Ami a fura, hogy itt

• minden fából van. Minden.
• a kész mű mozog. Vagy pneumatika, vagy szél, vagy lendkerék hajtja, de mozog.

A két állítás ritkán igaz egyszerre a való életben, de a Ugearsben az az elképesztő, hogy nála totálisan, teljesen, kizárólagosan, abszolút mértékben.

Az összeszerelés egy bonyolultabb modellnél, mondjuk a mozdonynál 2-3 óra is lehet. Nagy előnye, hogy nem kell olyan ujjügyesség és óvatosság, mint a Metal Earth esetében. Egy a fentinél picit hosszabb videó:

És ha már ügyesség: egy rakás új, színes és ötletes ördöglakat érkezett a boltba, így tutira tudunk olyat venni, amit még az ördöglakat-specialista rokonunk sem látott. Nagyon kedvelt ajándék ez karácsonyra, mert nemcsak nehézségben, de akár tematikában is lehet találni pont a személyhez illő példányt, a Reflexshopban rengetegféle található. 

És ha társasjátékot keresünk, abból is van egy rakás újdonság. Az iKnow magyar változata annyira újdonság, hogy alig 2-3 hete jelent meg. 

A sorozat korábbi darabjai finn, lengyel, német, amerikai közönségre specializálódtak, és nem csak a társasjáték nyelvével: a játék egy spéci kvíz, ahol 1600 kérdésre kell tudni a válasz, négyféle témakörben. Minden feladványhoz három segítséget olvasnak fel, és a harmadiknál már viszonylag könnyű válaszolni, az első után viszont nagyon nehéz. A játék a következőképpen zajlik.

A kártyáról felolvassa a játékot épp vezető személy: "melyik híres ember?" Ezután a játékosok vállalást tesznek arra, hogy hányadik segítség után tudnak majd helyesen válaszolni, de tehetnek vállalást olyanra is, hogy egy másik játékos jól vagy rosszul válaszol-e majd. Jön az első segítség:

"A magyar származású férfi a polgárháború idején vándorolt ki az USA-ba, és az északiak oldalán harcolt."

Aki vállalta, hogy az első után kitalálja, itt kell tippelnie. Sok sikert. "Egy konkurensével vívott harca vezetett a sárga sajtó, a szenzációhajhász zsurnalisztika modelljének kialakulásához." A második segítség után már közelebb vagyunk, de még mindig nehéz. "Ő az amerikai újságírás legrangosabb díjának alapítója". A válasz Pulitzer József.

Látható, hogy itt tényleg a hagyományos, lexikális kvízjátékról van szó, legalábbis ami a kérdéseket illeti, tehát az egyre szűkülő magyar értelmiségnek adható ez a játék elsősorban. De az a jó benne, hogy nem alázza meg azokat sem, akik akár egy kérdésre sem tudják a választ: a játék lehetőséget ad számukra is, hogy a licitrendszerrel pontokat gyűjtsenek.

A magyar verziót a nemzetköziből fordították, onnan kidobtak 400 feladványt, a helyükre pedig magyar kötődésűeket tettek. Ráadásul a Reflexshop egyik dolgozója, Ádám készítette a fordítást, akinél szenvedélyesebben még senkit nem hallottam mesélni a társasjátékokról. Ha azt terveztek venni, mindenképp hallgassátok meg, ahogyan ő mesél ezekről.

A The Boss egy blöffölésen, információszerzésen és -eltitkoláson alapuló társasjáték. A játékkal elsajátítható az "elegáns blöff", amikor egyáltalán nem nyilvánvalóan ejtem át a többieket, hanem a rendelkezésemre álló információt úgy játszom ki, hogy nekem legyen a legjobb.

A játék, annak ellenére, hogy majdnem csak kártyákkal játsszák, nagyon hangulatos, egyben laza, a stílusa könnyed, és mégis feszültségekkel teli. Tinik már jókat játszhatnak vele, de a felnőttek is erős szívdobogással teszik le a lapokat. Aki szereti a pókert, annak a Boss is bejön.

És ha már lazaság, következzen néhány partijáték, ahol a nagy röhögések dominálnak, és szokatlan viselkedésre kényszerítik a játékosokat. A Cocktail Games kicsi, kompakt játékairól van szó, ami távolabbi rokonoknak is ideális ajándékba: ugyanis az előzőeknél olcsóbbak.

Az Uga Buga játékban ősemberek vagyunk, akik különös szavakkal és kifejezésekkel mutatják be a többieknek, hogy igenis ők a főnökök. Egyre hosszabb szavakat és jeleket kell megjegyezni, de itt ne gondoljunk összetett barokk körmondatokra. A játék címe hűen bemutatja, mennyi értelem lesz egy nagyon hosszú szóláncban, a játékszabály első kitétele pedig a komolyságot is megmutatja:

A játék menete 3 körből áll és a legszőrösebb ősember kezdi!

Ennek ellenére az egyik legjobb memóriafejlesztő játékról van szó, és épp a komolytalansága miatt nem is gondolnánk róla ezt egy percig sem. Mókának tűnik, és az is.

A Csapasd a ritmust játékot az Uga Buga után érdemes elővenni a házibuliban. Itt a társaság leül egymással szemben, és a Queen We Will Rock You ritmusát kezdi el dobolni. A ritmusra, meghatározott helyeken egy sor jelet kell elmutogatniuk a játékosoknak, ha valaki elrontja, a többiek tovább csapják a ritmust, mert The Show Must Go On. 

A Miaubirintus hasonló dobozban van, mint a fenti kettő, de egész más tészta: labirintust kell építeni, hogy a cuki kiscicák eljussanak egyik pontból a másikba. A játék könnyűnek tűnhet, és kisebbek is szívesen játszanak vele, ha azonban magasabb szinten játsszuk, tehát minél kevesebb lépésből juttatjuk ki a macskát, igen nehézzé válik a megoldás. 

Egyébként a Reflexshopban az ünnepi pörgés ellenére is érdemes elnézni. Az eladók maguk is szenvedélyes felnőttjátékosok, akik úgy beszélnek nekünk a termékekről, hogy azonnal kedvet kapunk hozzájuk. És valahogy az ünnepek előtti türelmetlenség itt nem érezteti hatását: mind az eladók, mind a vevők mosolygósak, csak a szem alatti ráncok mutatják meg, mennyi volt az alvás mostanában. Akármilyen korosztálynak vennénk játékot, akármilyen érdeklődési körrel, biztosan lesz ott hat-nyolc tipp, mindenféle árfekvésben.

És akkor zárásként következzen a reflexshoposok kedvenc idézete:

"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”  - George Bernard Shaw