English

Egy nap a városban

Ha játékot ajándékoznál karácsonykor, itt mindent megtalálsz - Reflexshop

simon mondja 2016 december 15.

Hagyományos karácsonyi ajándéktippjeink következnek, a Reflexshop idén is megkért minket, hogy nézzük meg a boltban található újdonságokat. És mivel nincs jobb ajándék egy játéknál, szóljon az akár gyerekeknek, akár felnőtteknek, mi minden évben kiengedjük magunkból a tízéves énünket, és tátott szájjal nézünk körül odabent.

p1340536.JPG

A "felnőtt játék" ugyanis egyáltalán nem egy rétegműfaj, és nem is korlátozódik a nyári Activity-partikra (bár kétségtelenül sokat köszönhettünk annak a játéknak abban, hogy felismertük a felnőtt játék szépségét). Ma már az Activity típusú közösségi felnőtt játékokból sok van, és a társasjátékok is egyre inkább felemelkednek a dobókockával szerencsét próbáló, sőt, a "ki nyeri a játékot?" típusú szintről. Ma már kreatív, a játék közepén is nagy élvezetet nyújtó, az agy különleges területeit megmozgató játékokat fejlesztenek, gondoljunk csak az Imagine-re.

És nem csak társasokat. És nem csak csoportos játékra, akár magányos szórakozásra is.

Itt van mindjárt az idei szenzáció, a Ugears. Emlékeztek még a Metal Earth sorozatra, amikor hajszálvékony fémlemezekből kellett kirakni a világ legmenőbb dolgait? Na, a Ugears is erre hasonlít abban, hogy itt is kilyuggatott sablonokból kell kinyomogatni az alkatrészeket, majd ezeket összeilleszteni. Ami a fura, hogy itt

  • minden fából van. Minden.
  • a kész mű mozog. Vagy pneumatika, vagy szél, vagy lendkerék hajtja, de mozog.

A két állítás ritkán igaz egyszerre a való életben, de a Ugearsben az az elképesztő, hogy nála totálisan, teljesen, kizárólagosan, abszolút mértékben.

Az összeszerelés egy bonyolultabb modellnél, mondjuk a mozdonynál 2-3 óra is lehet. Nagy előnye, hogy nem kell olyan ujjügyesség és óvatosság, mint a Metal Earth esetében. Egy a fentinél picit hosszabb videó:

És ha már ügyesség: egy rakás új, színes és ötletes ördöglakat érkezett a boltba, így tutira tudunk olyat venni, amit még az ördöglakat-specialista rokonunk sem látott. Nagyon kedvelt ajándék ez karácsonyra, mert nemcsak nehézségben, de akár tematikában is lehet találni pont a személyhez illő példányt, a Reflexshopban rengetegféle található. 

p1340553.JPG

És ha társasjátékot keresünk, abból is van egy rakás újdonság. Az iKnow magyar változata annyira újdonság, hogy alig 2-3 hete jelent meg. 

iknow-hatter.jpg

A sorozat korábbi darabjai finn, lengyel, német, amerikai közönségre specializálódtak, és nem csak a társasjáték nyelvével: a játék egy spéci kvíz, ahol 1600 kérdésre kell tudni a válasz, négyféle témakörben. Minden feladványhoz három segítséget olvasnak fel, és a harmadiknál már viszonylag könnyű válaszolni, az első után viszont nagyon nehéz. A játék a következőképpen zajlik.

A kártyáról felolvassa a játékot épp vezető személy: "melyik híres ember?" Ezután a játékosok vállalást tesznek arra, hogy hányadik segítség után tudnak majd helyesen válaszolni, de tehetnek vállalást olyanra is, hogy egy másik játékos jól vagy rosszul válaszol-e majd. Jön az első segítség:

"A magyar származású férfi a polgárháború idején vándorolt ki az USA-ba, és az északiak oldalán harcolt."

Aki vállalta, hogy az első után kitalálja, itt kell tippelnie. Sok sikert. "Egy konkurensével vívott harca vezetett a sárga sajtó, a szenzációhajhász zsurnalisztika modelljének kialakulásához." A második segítség után már közelebb vagyunk, de még mindig nehéz. "Ő az amerikai újságírás legrangosabb díjának alapítója". A válasz Pulitzer József.

p1340547.JPG

Látható, hogy itt tényleg a hagyományos, lexikális kvízjátékról van szó, legalábbis ami a kérdéseket illeti, tehát az egyre szűkülő magyar értelmiségnek adható ez a játék elsősorban. De az a jó benne, hogy nem alázza meg azokat sem, akik akár egy kérdésre sem tudják a választ: a játék lehetőséget ad számukra is, hogy a licitrendszerrel pontokat gyűjtsenek.

A magyar verziót a nemzetköziből fordították, onnan kidobtak 400 feladványt, a helyükre pedig magyar kötődésűeket tettek. Ráadásul a Reflexshop egyik dolgozója, Ádám készítette a fordítást, akinél szenvedélyesebben még senkit nem hallottam mesélni a társasjátékokról. Ha azt terveztek venni, mindenképp hallgassátok meg, ahogyan ő mesél ezekről.

A The Boss egy blöffölésen, információszerzésen és -eltitkoláson alapuló társasjáték. A játékkal elsajátítható az "elegáns blöff", amikor egyáltalán nem nyilvánvalóan ejtem át a többieket, hanem a rendelkezésemre álló információt úgy játszom ki, hogy nekem legyen a legjobb.

p1340546.JPG

blackrock-games-the-boss.png

A játék, annak ellenére, hogy majdnem csak kártyákkal játsszák, nagyon hangulatos, egyben laza, a stílusa könnyed, és mégis feszültségekkel teli. Tinik már jókat játszhatnak vele, de a felnőttek is erős szívdobogással teszik le a lapokat. Aki szereti a pókert, annak a Boss is bejön.

És ha már lazaság, következzen néhány partijáték, ahol a nagy röhögések dominálnak, és szokatlan viselkedésre kényszerítik a játékosokat. A Cocktail Games kicsi, kompakt játékairól van szó, ami távolabbi rokonoknak is ideális ajándékba: ugyanis az előzőeknél olcsóbbak.

p1340543.JPG

Az Uga Buga játékban ősemberek vagyunk, akik különös szavakkal és kifejezésekkel mutatják be a többieknek, hogy igenis ők a főnökök. Egyre hosszabb szavakat és jeleket kell megjegyezni, de itt ne gondoljunk összetett barokk körmondatokra. A játék címe hűen bemutatja, mennyi értelem lesz egy nagyon hosszú szóláncban, a játékszabály első kitétele pedig a komolyságot is megmutatja:

A játék menete 3 körből áll és a legszőrösebb ősember kezdi!

memoriajatek-cocktail-games-uga-buga-tarsasjatek-kartyak.jpg

Ennek ellenére az egyik legjobb memóriafejlesztő játékról van szó, és épp a komolytalansága miatt nem is gondolnánk róla ezt egy percig sem. Mókának tűnik, és az is.

A Csapasd a ritmust játékot az Uga Buga után érdemes elővenni a házibuliban. Itt a társaság leül egymással szemben, és a Queen We Will Rock You ritmusát kezdi el dobolni. A ritmusra, meghatározott helyeken egy sor jelet kell elmutogatniuk a játékosoknak, ha valaki elrontja, a többiek tovább csapják a ritmust, mert The Show Must Go On. 

A Miaubirintus hasonló dobozban van, mint a fenti kettő, de egész más tészta: labirintust kell építeni, hogy a cuki kiscicák eljussanak egyik pontból a másikba. A játék könnyűnek tűnhet, és kisebbek is szívesen játszanak vele, ha azonban magasabb szinten játsszuk, tehát minél kevesebb lépésből juttatjuk ki a macskát, igen nehézzé válik a megoldás. 

Egyébként a Reflexshopban az ünnepi pörgés ellenére is érdemes elnézni. Az eladók maguk is szenvedélyes felnőttjátékosok, akik úgy beszélnek nekünk a termékekről, hogy azonnal kedvet kapunk hozzájuk. És valahogy az ünnepek előtti türelmetlenség itt nem érezteti hatását: mind az eladók, mind a vevők mosolygósak, csak a szem alatti ráncok mutatják meg, mennyi volt az alvás mostanában. Akármilyen korosztálynak vennénk játékot, akármilyen érdeklődési körrel, biztosan lesz ott hat-nyolc tipp, mindenféle árfekvésben.

p1340557.JPG

És akkor zárásként következzen a reflexshoposok kedvenc idézete:

"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”  - George Bernard Shaw

süti beállítások módosítása