Kedden megdöntötte a negatív hőmérsékleti rekordot az időjárás, olyan hideg volt, amilyen azelőtt még sosem Magyarországon az utolsó jégkorszak óta. Szerdán is befagyott a seggünk, és ma sem túl fényes az idő, de ez még nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk minden szabadtéri…
Szombaton történt, nem sokkal azután, hogy megvettük Budapest egyik legjobb kenyerét, és elfogyasztottunk egy kiváló ebédet a Liszt Ferenc téren, hogy az Andrássy úton sétálgatva megtorpantunk a nem rég felújított Párisi Nagyáruház mellett. Az épület a közelmúltig romosan…
Borzasztóan indul ez a hét, kialvatlan vagyok, tegnap dél óta alig ettem, leesett a vércukorszintem, az alkarom izomgörcsöt kapott, pedig még nyolc órán keresztül kell ütnöm a billentyűzetet, ráadásul véletlenül megint meghallgattam Schmuck Andor: Ez a mi városunk-című instant…
Tegnap volt a születésnapom, amit illik valahogy megünnepelni, és mivel a berúgást már két napja kipipáltuk Ádámmal, kapóra jött a tegnapi kiállításmegnyitó. Az eseményt a Samsung szervezte, a dél-koreai cég adta hozzá az ötven, egyenként 1,7 millió forintot érő…
Hazugság, hogy csak rosszat lehet mondani a budapesti forgalomszervezésről, időnként határozottan olyan érzésem van, hogy odafigyelnek az emberekre és megpróbálják teljesíteni az elvárásainkat.Mint például most: alig pár hete dühöngtem azon, hogy egyszerre újítják fel a…