Nem ez az első randim ezzel a mexikói nőcivel. Jó, hát eleve kódolva van ez az érdeklődés, ha már spanyol szakon végez az ember lánya, amihez hozzájön a művészfilmek és a festészet iránti rajongás, de van itt meg más is.
Egy saját Frida Kahlo élmény, amit most megosztok veletek.
Amikor Salma Hayek zseniális alakításával bemutatták itthon a Kahlo életéről és munkásságáról szóló filmet, teljesen odaszögezett a székhez mind a horrorfilmbe is beillő sztori, mind a nagyon erőteljes képek. Ez volt az első találkozásunk, ami után pár évvel a londoni Tate Modernben nyílt kiállítása volt a következő, máig meghatározó élményem a művésznővel. Hiába tudtam már áprilistól mind Frida, mind saját magam látogatásáról 2005 szeptemberében Londonban, mégsem vettem előre jegyet a kiállításra, mert nem tudtam, mikor lesz rá időm az üzleti utam során. De amikor hirtelen rámszakadt két szabad óra az angol fővárosban, gyorsan elmentem este hétkor a Tate Modernbe, hátha.
De sehol senkit nem láttam, be van ez zárva, vagy mi? Egy fenét. Pont akkor volt az éves Notting Hill Carneval; aki épp nem ott szórakozott, az elutazott a városból hosszú hétvégére. Bátran odaszambáztam a pénztárhoz, ahol nulla ember állt sorba, hogy csókolom, mikorra van elérhető jegy Fridára? Erre a lépcső felé mutogat az ürge. Na, biztos rosszul mondtam angolul, fussunk neki újra: When is the next admission for the Frida Kahlo exhibition? NOW! Azt hittem, rosszul hallok. Akkor Ági Budapestről most tényleg meg tudja nézni ezeket a világhírű képeket? Mi az hogy! Tizenegy teremben voltak kiállítva a brutális festményei és hat látogatóval osztoztam ezen az élményen. Ez azért elég jó arány.
Ugyan a szombaton nyíló Frida Kahlo kiállításon a Várban nagyon sok érdeklődő várható, de mégis arra sarkallak titeket, hogy menjetek el megnézni (november 4-így van rá lehetőségetek). Érdemes elolvasni az életrajzát is, mert úgy értjük meg igazán a képeit.
Ami engem Londonban a földbe döngölt, az a képek hatalmas mérete és gyakran abszurd témája, ami az erős színhasználatával már messziről odavonzza a tekinteted, és örökre beleég a retinádba. Erre számítottam itthon is, de teljesen más élmény ért. Először még csalódott is voltam, mert a Tate-ben letaglóztak a képek méretei, itt viszont nem volt olyan ajtóstul a házba fíling, szélesebb rétegeket szólítanak meg, és a képek is kisebbek. Aztán ahogy egyre több időt töltöttem el a kiállításon, úgy fogott meg a kiállítás hangulata, amit fekete-fehér képekkel és videóbejátszásokkal tettek teljessé.
Ahogy belépünk, a szemközti falról figyel minket Frida, körülötte a legmenőbb dizájntapétákra jellemző buja virágos háttér.
Az első termekben még nagyrészt szolídabb képeket láthatunk, abból az időszakából, amikor még kereste az útját. Aztán jött a buszbaleset, amit csodával határos módon túlélt, de gyökeresen megváltoztatta mind az életét, mind a festői stílusát.
De dedikáltak a kiállításon külön termet a mexikói nemzeti érzésnek és kultúrának:
… mint ahogy annak a hatalmas szerelemnek és az életigenlésnek is, ami oly jellemző volt a Frida Kahlo – Diego Rivera hedonista és drámai sztárpárosra.
A gyűjteményt eredeti fényképek és filmfelvételek, autentikus zenei aláfestés teszi teljessé:
És még egy magyar szerelme is felbukkan:
És a végén a fridamánia, avagy a személyét és egyedi stílusát övező kultusz, illetve hatása kortárs magyar művészekre. Na, ez igazán megfogott, ami a múzeum shopban folytatódott.
Nem biztos, hogy minden kép tetszeni fog. Nem is kell, hogy tetsszen. De tuti kiszakít a hétköznapi gondjaidból, hiszen a komfortzónádon kívülre ránt. Hogy megértsd, hogy a bozontos szemöldök mögött és a híres festő férj, Diego Rivera árnyékában milyen bizarr gondolatok és érzések kavaroghattak. Ezt pedig csak egy ecset képes leírni.
Ha pedig nem volt elég az élményből, ott van a Manifesto is, amiről Ádám írt.
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria, Budavári Palota
További infók és hozzáértő leírás itt
(Jótanács: a gyereket és a tűsarkút érdemes otthon hagyni)