Szóval akkor közkívánatra folytatódjon a múlt héten elkezdett sorozat, ami nem is sorozat igazából, csak ilyen cikkecskék abból az alaphelyzetből kiindulva, hogy az ember szinte sosem tudja úgy szemlélni a saját városát, mint mondjuk Párizst, vagy Rómát (kivéve, ha az ember párizsi, esetleg római), pedig ha egyet hátralépünk, észrevehetjük, hogy egy fantasztikus turistaparadicsomban élünk, ahol nagyon sok a látnivaló.

És ez a felismerés őrült izgalmas: nem kell repülőjegyet venni, szállást intézni, nem is kell költeni egy forintot sem az útra, kis beleélőképességgel mégis viszonylag gyorsan úgy tudjuk érezni magunkat, mintha elutaztunk volna jó messzire. Főleg azért, mert a saját városunkban mászkálunk a legritkábban turistás helyeken, szóval minden ilyen túra egy új felfedezés.

Persze, mindenki volt például a Gellért-hegyen, de mikor voltunk ott utoljára mindenféle kötelezettség nélkül, csak úgy? Amikor nem kísérők voltunk, nem házigazdák, nem dolgunk volt ott, csak következmények és elvárások nélkül lődörögtünk?

Én például pont tegnap és szuper volt az élmény. A Gellért térről indultunk, onnan baktattunk fel kábé 10 perc alatt, ami ebben a hőségben azért jelent némi kihívást, de az útvonal szép, árnyékos (plusz természetvédelmi övezet) és menet közben sok a kilátó, ahol érdemes megállni.

A cél persze a 235 méter magas hegytető, ami egyébként kábé 130 méternyi emelkedés után érhető el.

Séta közben kis történelmi alapozás: a környéket nyilván belakták a kelták, aztán a rómaiak, aztán a Vata-féle pogányok elvileg innen lökték a mélybe a hittérítő Gellért püspököt egy szekéren. Gellért egyébként valószínűleg a mai Észak-Olaszország területéről származott. Később aztán gyakran szerepelt a hegy neve a boszorkányperekben, mert állítólag itt folytattak sötét mágiát az érintettek, aztán Haynau 1851-ben felhúzta itt a Citadellát, hogy idegállapotban tartsa a magyarokat, a parkot meg azután alakították ki a hegyen, hogy a filoxérajárvány kipusztította a szőlőt a hegyoldalból.

A sziklakápolnát 1926-ban építették, Rákosiék befalaztatták, de 1992 óta újra megnézhető (akit bővebben érdekel a téma, nézegesse a Wikipediát).

Felül meg ott van a Szabadság-szobor, a pálmafaágat tartó nő, Kisfaludi Stobl Zsigmond 1947-es alkotása, amit annak emlékére állítottak, hogy a szovjet hadsereg kiverte Budapestről a német erőket. Volt egyébként itt gépfegyveres szovjet katona is, de a rendszerváltáskor eltávolították. A szobor amúgy 14 méter magas, a talpazatával együtt negyven.

A legjobb jóság persze a kilátás, aminek az élvezetéhez egyáltalán nincs szükség előképzettségre, vagy történelmi ismeretekre, mert tényleg őrült jól néz ki Budapest onnan fentről, és az ember kedvet kap ahhoz is, hogy sétálgasson egy jót odalent.

Szóval ha van egy szabad órátok, érdemes felbaktatni a hegyre, jobban szeretitek majd utána a várost, ahol éltek.