Én éppen azért rajongok Budapestért, mert akármilyen kopott a felszíne, akármilyen keveset foglalkoznak azzal, hogy újjá varázsolják, a felszín alatt akkor is hihetetlen értékeket tartogat. Éppen ezért rajongok azokért a helyekért, amik ugyanígy meglepnek: látszólag semmi különös, mondjuk egy étterem a város szélén, de amit a konyhából hoznak, kizárólag azért érdemes meglátogatni.
Ezért próbálgatom rendszeresen a belvároson kívüli helyeket, és ezért volt biztos, hogy miután ketten is ajánlottátok a Don Ninót a Törökbálinti úton, én is ott ebédelek egyszer.
Elhagyjuk a Farkasréti temetőt, haladunk Budaörs felé, amikor egy kis tábla figyelmeztet az étteremre. Jobbra kell fordulni, fel egy helyenként egyautónyira szűkülő utcácskán, majd valahol megállni. Az étterem melletti parkolóban például pont nem, az magánterület.
Odabent rögtön elfog minket a "mit keresek én itt?" érzés, ahogy meglátjuk a jellegzetes sárga színes üvegeket az ajtókon, a régies faborítást, ami mellé láthatóan már az új tulajdonosok ragasztották fel a kissé frissítő, piros virágos tapétát, na meg az új, kikás lámpákat. Nagy helyiség egyébként, a sok asztal mellett simán elbújik egy rajzsarok a gyerekeknek, és a hatalmas kandalló is illik az összképbe.
Családi vállalkozás, szicíliai apuka és felesége viharzik ki-be a konyhából, olaszul kiáltanak egymásnak, a társalgásba néha az egyébként magyar felszolgáló is betársul. Szintén olaszul persze.
Az étlap a megszokott olaszos. Pizzák (1890 - 4000 környékéig) tészták, saláták (1000 - 2500 körül), rizottók (2500 - 3000), halételek, utóbbiak elég magas, öt-hatezer forintos áron. De a kínálat megmutatja, miért: többféle kagyló, királyrák farok, tengeri süllő, a felszolgáló szerint spéci beszállítótól. Végül a hölgy javaslatára kérünk egy pizzát, egy tengeri izés tésztát és egy rizottót is. Meg persze egy focacciát, ha már várakozunk, legyen mit rágni.
Focacciát ezért kér az ember. Többre nem számít. Arra meg végképp nem, hogy felordít, hogy ez mennyire jó már. Én legalábbis kiabáltam (nálam ez a fokmérő, ha nagyon meglepnek egy jó falattal, nem bírom ki csendben). A balzsamecet, az olíva, a kenyér és a fantasztikus zöldséges feltét homlokon csap. Itt valami készül.
A pizza is jó volt. Nem az encsi Anyukám mondta - Kemencés vonal szinten jó, kicsit mintha a magyar szájhoz szabták volna. A tészta vastagsága, állaga olyan, mint a legtöbb helyen itt készülő pizzáké, a feltét viszont sokkal ötletesebb, finomabb, és persze totál eláztatta a tésztát.
Itt következett egy egyórás szünet, amíg elkészült a rizottó és a tészta (összesen két óráig tartott az ebédünk úgy, hogy mindent megrendeltünk már a legelején). Három-négy asztal volt csak velünk együtt, a szakács viszont nem jött dolgozni, így iszonyú pörgés volt, hogy ki tudjanak szolgálni, a felszolgáló rendszeresen eltűnt a konyhában, gondolom ő is beszállt a kajagyártásba. Végül azért csak megjött:
A rizottó tényleg rizottó, amit nem sok helyről lehet elmondani a városban. Fehérborban főtt, és rizottó rizzsel, nem szétfőve, tartással. Remek. A tengeri herkentyűs tészta is kiváló volt, a tészta addig főtt, ameddig kell, a kagylók és a rákok pedig egyrészt eszméletelnül finom szószban állnak, másrészt annyian bújnak meg, hogy életemben először fogyott el előbb a tészta, mint a feltét a tányéromban.
A végén már nem jutott nekünk tiramisu - elfogyott -, ezért cannolót kértünk. Alapvetően nem rajongok ezért a desszertért, kíváncsi voltam, itt kizökkentenek-e ebből az álláspontomból. Alapvetően nem sikerült nekik sem, de ez volt a legjobb cannolo, amit eddig ettem.
Szóval a Don Nino megér egy próbát. A teraszán biztosan hangulatosabb elüldögélni, amikor jó idő van, most a belső térrel kell megelégednünk. Gyors ebédre se ugorjunk be, meg kell hagyni az időt a szicíliai konyhafőnöknek. de amit végül kapunk, az egy becsületes, jó szívvel készült, finom olasz kaja. A tengerparton nem várhatsz ennél többet (leszámítva, hogy ott a halakat jó esetben nem fagyasztják).
Don Nino
Cím: 1121 Budapest Törökbálinti út 51.
Telefon: +36 30 692 2592
Nyitva: H-V 12:00 - 23:00