A jó kenyér majdnem kihalt. Tényleg, majdnem.

Éveken keresztül ettük az élesztős, adalékanyagos, harmadnap is bizarrul puha borzalmakat. Nap mint nap, hiszen a kenyér a fő táplálékunk, és van, hogy reggeltől estig háromszor is érte nyúlunk. Mégis, a gasztro-forradalom beröffentése után is csak nagyon ritkán találtunk olyan péket, aki legalább félig-meddig tisztességesen készíti el a kenyereket. Szó sincs arról, hogy ezek az élelmiszeripari termékek ne feleltek volna meg az hatályos előírásoknak, papíron minden rendben volt. Papírízűen, de rendben.

Aztán felbukkantak Budapesten olyan pékek, aki kivételesen a lehető legjobb kenyeret akarták megsütni. Hagyományosan, kovásszal, a són, a liszten és az ivóvízen kívül mást nem rakva a tésztába. Ezt a három egyszerű alapanyagot keverték úgy, pihentették addig, sütötték olyan odafigyeléssel, hogy a végeredmény ilyen gyönyörűség lett:

Velük, mármint ezekkel a pékekkel, nem volt rendben papíron semmi. Ők külföldön tanulták ki a pékszakmát, külföldi pékmesterektől. Ott, ahol még megvolt a tudás. Aztán hazajöttek, és eljártak a hazai szakoktatásba is, megszerezték a papírt, kijárták a kötelezőt mosolyogva, aztán elkezdhettek dolgozni.

A legjobbakról itt írtam egy összefoglalót.

Azt gondoltam, hogy ez a folyamat egyre gyorsabb lesz, egyre többen akarnak majd jó kenyeret készíteni, és egyre többen lesznek kíváncsiak arra a tudásra, ami ehhez kell. Tévedtem: most úgy látom, a bomba nem robbant, és továbbra is csak szállingóznak az új kenyérkészítők, és messze még, hogy minden sarkon lehessen jó kenyeret kapni.

Szerencsére az ügynek van egy komoly harcosa. Józsi, a Pékműhelyből.

Ő az, aki nemrég kitalálta, hogy rendez egy versenyt. Augusztus 20-ra, az új kenyér ünnepére. "Naná, persze, Szent István ünnepe, és mindenki elfelejti, hogy mást is ünneplünk akkor: a kenyeret" - mondta nekem, amikor megkeresett, és felkért zsűritagnak. A verseny neve: A Kenyér Lelke.

A verseny úgy zajlik, hogy a nevezett pékségek elkészítenek

• egy fehér-, vagy félbarna kenyeret
• egy teljes kiőrlésű kenyeret
• egy szabadon választott kenyeret
• egy bagettet
• egy croissant-t.

A  kenyerek csak lisztet, vizet és sót tartalmazhatnak, a szabadon választott kenyeren kívül, amibe - az adalékanyagokat kivéve - sokféle természetes alapanyag mehet, magvak, levek, tojás, méz, fűszerek, sör, bor ésatöbbi. A többiekre is szigorú előírások vannak az adalékokat illetően, így a beszerzett összetevők minőségén túl csak az elkészítési mód fogja meghatározni, mennyire jó a végeredmény. Nem kell visszafogniuk magukat, nyugodtan beletehetik a legjobb és legdrágább lisztet, mézet, bort, aszalt gyümölcsöt ott, ahol ez engedélyezett, nem kell figyelniük arra, hogy ki veszi meg ezt kilónként kétezerért. Nem kell eladniuk.

A zsűri számozva kapja meg a kenyereket, és anélkül pontoz, hogy tudná, melyik kenyeret ki készítette. De valójában tök mindegy, ki nyer. Ez a verseny nem ezért jó, hanem mert összehozza a szakmabelieket, a "hagyományosan sütőket", azokat, akiknek kétszer kell elmondani a nagykereskedőnek, hogy _vajat_ hozzon, ne valami olcsó zsiradékot, és akik ezt megunva később inkább más helyről szerzik be a jobb cuccokat. Azokat, akik izgalmat és örömöt találnak a kenyérsütésben, és nem valami olyan gépies tevékenységet, ahol az egyetlen cél, hogy az egyik összetevőt olcsóbbra cserélve napi x százezer forinttal többet termeljenek.

A nevezett pékségek listája itt található. Ha neveznétek, vagy csak nézőként vennétek részt az eseményen, és ünnepelnétek a kenyeret velünk, az info@kenyerlelke.hu címen tehetitek meg. Nincs belépő, senki nem fizet senkinek, ebben az a szép. A kenyérért leszünk ott.

A Magyar Pékszövetség nem fogadta el a meghívást a rendezvény zsűrijébe.