Tovább küzdünk a panírozott zsírral: egy újabb magyaros étterembe látogattunk el, ezúttal azonban nem a Kispiac-Pesti disznó-tengelyen mozogtunk, inkább rebootoltuk a sorozatot és visszatértünk a Kádárral meg a Norbi étkezdével megkezdett alapokhoz.

A Kívánság étkezde a hetedik kerületben található, de nem a Kazinczy környékén, hanem kijjebb, sokkal kijjebb, túl a Nagykörúton, ahová turistából még a kelet-európai sem jut el. Ez erősen szűri a közönséget, nincs tele külföldiekkel, mint a Kádár, de a kockás abrosz, a tulajnál fizetés bediktálás alapján, meg a magyaros vonal stimmel. A fogyasztók láthatóan törzsvendégek, mindenki ismer mindenkit, munkások és a kormányzati hullámvasútból kimaradt értelmiségiek vannak bent, akik elhanyagolhatóan szűk közös halmazt alkotnak a Costes vendégeivel. Aztán persze lehet, hogy tévedek, mert amikor ott jártam, a mögöttem ülők épp a kettős könyvelés előnyeiről beszélgettek, ami a Michelin-csillagos éttermekben is érdekes téma lehet.

Szóval a hely kívülről és belülről is megnyerő, szórakoztató, kicsit ilyen lehetett Párizs, amikor a Saint-Germain-des-Prés még tényleg a Saint-Germain-des-Prés volt, vagy félrevezettek az írók, vagy félreértettem őket.

Akárhogy is, a Kívánság hibátlanul hozza azt a miliőt, amit vagy könyvekből, vagy a nyolcvanas évek első felében készült magyar filmekből ismerünk, és éppen ezért olyan otthonosan mozgunk benne, hogy nem is nagyon akarunk odabent facebookozni meg leveleket olvasni a telefonunkon: hátradőlünk és élvezzük a hangulatot.

Nem sokáig, mert a kaja hamar megérkezik. Bablevessel kezdtem, ez a kis adag 520 forintért, haha:

A leves igazából nem kicsi, hanem nagy, főleg ennyiért, máshol ez az adag simán 7-800 forintba kerül. Nem állítom, hogy a legjobb bableves, amit életemben ettem, de a bab meg az összes alapanyag kellemesen puhára, mégsem mállósra főtt, jó a füstös íz, jók voltak a szalonnák, bár nem kiválóak, csak jók. Az egész inkább volt csak rendben, mint remek, de hát 520 forintba került, a menőbb éttermekben ezért egy üveg ásványvizet hoznak, értitek, egy ásványvizet, de nem kétliterest, hanem 0,33-ast, ebben a levesben meg csak folyadékból volt vagy fél liter, üdítőként is jobban megérni, nemhogy ehető ételként!

Aztán jött a mátrai borzaska, amit egyik olvasónk is ajánlott, sült krumplival. Házi sült krumplival. Gondolom így sokkal olcsóbb, mint a fagyasztottat venni, de végső soron mégis az van, hogy egy friss, ehető köretet kapunk, és most mindegy, hogy ennek divatos vagy gazdasági okai vannak. Viszont milyen szép már, hogy ha aki olcsó ételt akar adni, az ugyanoda jut el, ahová a minőségre törekvő, csak a kettő közti hatalmas világ töm minket a fagyasztott szarokkal.

Az ételből egyébkét csöpögött az olaj, de talán mert kedden voltam, talán mert erre is odafigyelnek, nem volt se állott, se avas, se hal meg másételízű, egyszerű, becsületes olaj volt. Gazdagon. Egyébként a borzaskára is áll az, amit a bablevesre írtam: nem a legjobb, de jó. És hatalmas. Megöl. Ez legyőz, akárki vagy, akárhonnan jöttél. Nekiáll a belvárosi ficsúr, ez meg kiröhögi. Miután megettem, nem elhagytam az éttermet, hanem kimásztam belőle. És ez is befér az ezres alá. Az még mindig csak fél liter víz a Michelin-csillagos mezőnyben, vagy negyed, de akkor olasz, ami mégiscsak más, gondoljunk csak bele, hogy az olaszok pizzában is milyen erősek, képzelhetitek akkor az ásványvizüket.

Ebben a ligában egyébként továbbra is a Kádár van a csúcson, de a Kívánság közel jár hozzá, hozza az adagokat, az ízeket, utóbbiban leheletnyivel gyengébb, de a szomorkásabb, sötétebb, megfoghatóbb hangulat mindenért kárpótol. Ha az nem, akkor meg az alacsonyabb árak.

Kívánság kifőzde
Budapest
Alsó erdősor utca 36.
Tel: 0613521450
H-P: 11:45-16:00