Mikor először hallottam a Suttogó Piano Bárról, elhatároztam, hogy egyszer ellátogatok ide. Az állítások: kis pince a föld alatt Pesten, a Hajós utcában, kényelmes kanapék, sejtelmes fények és minden este egy jazz-zongorista, aki csak annak a néhány kivételezett embernek játszik, aki befér a kis helyre.

Egyik nap Csabával meg is látogattuk a helyet. Azt képzeltem, hogy alig férünk majd be, a pultnál iszogatunk majd, miközben hallgatjuk a halk nevetéseket valami Diana Krall kísérettel a háttérben. Aztán lejutva a föld alá pontosan azzal találtuk szembe magunkat, mint amit a hely weboldalán lévő fotókon is láthatunk.

fotó: suttogopianobar.hu

Zona deserta. Egyetlen lélek sem volt a felszolgáló lányon és a zongoristán kívül, utóbbi érkezésünkre máris a billentyűk mögé ugrott, és minket kérdezett, mit játsszon. Mi meg leültünk a félhomályba, kényelmesen hátradőltünk, és elégedetten konstatáltuk, hogy a BeerCo után ismét találtunk egy teljesen elhagyatott helyet, ami azért többre érdemes. Bár itt nem éreztük annak a veszélyét, hogy a vécében egy szundikáló, szakállas biztonsági őrt kell megkerülni.

A hely ugyanis tök jól ki van találva. A föld alatti, rejtett kis italmérő jazz-klub, élő zenével, süppedős karosszékekkel az amerikai maffia-világot juttatja eszembe, és az itallapról gyorsan kiderül, hogy a tulajdonosoknak pontosan ez volt a szándéka. Egy nagyon olvasmányos, jól megírt kis szösszenetet tettek ugyanis be a szesztilalomról, az ekkor szerveződő gengsztervilágról, a korrupcióról és arról, hogy az új rend hogyan adott munkát a zenészeknek. Hogy "suttogóknak" nevezték az illegális szeszmérő helyeket, ahol a Kanadában 5 dollárért vásárolt söröshordókat, amikért a tulajdonos már 55 dollárt fizetett, még sokkal drágábban mérték a korsókba, feketén. Hogy Owney Madden például a Harlem Cotton Club tulajaként első fellépési lehetőséget adott a kor nagy zenészeinek, Duke Ellintonnak, Billie Holidaynek, meg ilyenek.

Az asztalokon elhelyezett, aranyozott fegyvereket mintázó lámpák is ezt a hangulatot erősítik, bár ezt egyértelműen túlzásnak éreztük már Csabával. Ráadásul gagyinak tűntek, mintha valaki a búcsúban lőtt volna pár aranyszínű festékkel befújt műanyag játékpisztolyt, és azokra technokolozta volna rá a burákat.

fotó: suttogopianobar.hu

Aztán mikor rábukkansz a neten, hogy Philippe Starck dizájnernek egyetlen ilyen fegyver-lámpája 3300 dollár (750 ezer forint), akkor megakad a torkodon a viszki. De mint a Szép Házak egyik interjújából kiderült, ezek a lámpák utánzatok, nyilván a dizájner ár töredékéért legyártotta valaki, keleten. Bár nem hiszem, hogy Starck lámpái is olcsó benyomást keltenek első ránézésre, de hát az utánzatoknak mindig megvan ez a veszélye.

Szóval ott ülünk Csabával a műbőr fotelekben, a műanyag, világító játékpityuk között, tökegyedül, a háttérben többnyire Chris Rea szólt, Csaba a telefonján nézegette az elszabadult Django zöld kabátját, és elmondta, Tarantino mennyire figyelt a ruha kiválasztásánál, és hogy ezzel is egy korábbi kultuszfilmre (Bonanza) emlékezett meg. Meg hogy neki is kell egy ilyen zöld cucc. Rágcsáltuk az elénk kirakott sós izéket, amiket nem is kértünk, mégis életet mentettek.

Megkérdeztem a pincérlányt, mikor várható, hogy beindul a buli. A válaszból azt sejtettem, hogy ma konkrétan mi vagyunk a buli, és ha mi nem maradunk a nyitvatartás szerinti hajnali ötig, akkor nem feltétlenül várják meg a műszak végét. De hétvégenként, pénteken állítólag nagy itt a nyüzsgés, megy a tánc meg az ereszd el a hajam gengszter-jazz-aranypuska módra. Félek visszanézni hétvégén, mert lehet hogy akkor is rám várna a feladat, hogy rázzam a Josephine-re, de azt leshetik.

fotó: suttogopianobar.hu

Csabának nagyon bejött a hely, alapvetően nekem is tetszett, valami ilyesmire számítottam. Nem olcsók az italok, ha egy fapados kocsmához viszonyítjuk, de ha az ingyenes élő zenét is hozzávesszük, nem kapok szívrohamot az 500-600 forintos boros deciáraktól (Dúzsi-Sauska-Légli vonal), meg a 0.33-as sörökért sem sajnálom a 700 forintot, ha egyébként jó hangulatban telik az este. Csak legyenek már emberek rajtam kívül is.

Hazafelé a Nagymező utcában egy kábé száz emberből álló sort láttam az utcán kígyózni, a Peaches and Cream klub előtt. Éjfél körül járt az idő, őszintén nem is számítottam erre, én pár perccel korábban még Al Capone szellemével iszogattam egy álomszerű helyen, most meg kiderül, hogy akár órákig sorba is állhattam volna a Pesti Broadway-n zimánylindázni, pár utcával arrébb.

Budapest éjszaka is pont olyan változatos, mint nappal.

Suttogó Piano Bár
1065 Budapest, Hajós u. 27.
Nyitva tartás: Kedd - Szombat 19-05