English

Egy nap a városban

Budapest 2020: Sétálóutcák a belvárosban, terjeszkedő villamosok mindenütt

Magyarósi Csaba 2012 augusztus 15.

Itt a fővárosi tömegközlekedés megújítási terveinek harmadik darabja: az első részben a kettes metró és a HÉV összekötését tárgyaltuk, a másodikban az ötös metrót, most nézzük a villamoshálózat fejlesztéseit.

Alapok: a kiadásokat uniós forrásokból fedezik, a forrást a 2014-2020-as EU-s költségvetés nyújtja, és a BKK-nál azért kezdték már most el a munkát, hogy mire pályázni lehet, kész terveink legyenek. Részletek itt.

A kiszivárgott tervezet ezen epizódja tehát a villamoshálózat komplex fejlesztésében gondolkodik, és ezernyi elemből áll. A tervek szerint fejlesztenék a trolihálózatot is, a 82-es egy kilométer pluszt kapna, a 77-es 1,2-t, a 74-es 350 métert, és a 9-es autóbuszból meg trolit faragnának.

A villamoshálózatban azonban sokkal jelentősebb átalakításokat terveznek. Kezdem a két kedvencemmel, a 47-es és a 14-es összekötésével, és egy új vonal kiépítésével.

A 47-es villamos ugye nagy bátran jön Dél-Budáról, aztán szomorúan elakad a belvárosban. A 14-es hasonló elszántsággal indul el Észak-Pestről, de a Lehel térnél elveszti az önbizalmát. A kettő közt 2,2 kilométer távolság van, de ha összekötnék ezeket a vonalakat, nemcsak egy, a városon átívelő, remek járat jönne létre, ami érdemben csökkenthetné az autóforgalmat, de a belváros képe is megváltozhatna.

A két szakasz összekötése ugyanis a Bajcsy-Zsilinszky úton történne, ahol egyébként korábban is volt villamos, amit a hármas metró miatt felszámoltak. Azt hitték, hogy a továbbiakban nem lesz rá szükség, pedig pont a saját példámból tudom, hogy amíg villamossal simán utaznék a Deáktól a Nyugatiig, addig metróval ez már őrületes macerának tűnik. A föld alá csak nagyobb távolságok miatt megy az ember.

Szóval behúznák a Bajcsy közepére a villamossávot, ami autós szemmel nézve is csak elsőre tűnik rossz ötletnek: a Deák felől eleve kisebb forgalom érkezik, hiszen ott az átépítés óta kevesebb a sáv, mint a Bajcsyn, és visszafelé ugyanez a helyzet: az áteresztőképesség legkésőbb a Deáknál jelentősen csökken, úgyhogy a Bajcsy részleges átadása a villamosnak nem járna drasztikus hatással az autósokra nézve.

Más a helyzet a városképpel: a belvárosi autópálya helyett egy olyan szerethető út jönne létre, amilyen a Károly körút, tele fákkal, zölddel, élhető környezettel. Autósként is lelkesedem a tervért, ahogy a Nyugatinál található ronda, városképrontó és valójában értelmetlen felüljáró opciós lebontásáért is: ez ugyan most kivált egy lámpát, de a híd egyik lábánál úgyis belefutunk egy másikba, ahogy az ellenkező menetirányban is van lámpás kereszteződés. Összességében tehát messze nem javít annyit a közlekedési helyzeten, amennyit ront a városképen. Ha lebontanák a felüljárót és bevezetnék a villamost, rendezhetnék végre a Nyugati tér környékét, ami most elég lehangolóan néz ki, pedig a világ egyik legszebb pályaudvarával bőven van benne lehetőség.

A másik kedvencem a Rákóczi út elvillamosítása. Sőt: visszavillamosítása, mert annak idején ugye itt is kötött pálya volt, majd ezt felszámolták, abban bízva, hogy legyőzhetik a forgalmi dugókat. Dugó ugye továbbra is van, bónuszként meg kipusztult a teljes útszakasz, se üzlet, se ember nem marad ott meg, miközben a felmérések szerint az autók 70 százalékát nem az átmenő forgalom adja, hanem a budai hegyekből dolgozni járók. Éppen ezért jól átgondolt tömegközlekedéssel jelentősen csökkenteni lehetne a belvárosban ácsorgó autók számát és vissza lehetne adni a városnak a Rákóczi utat.

A tervek szerint a villamospálya a Blahától a Döbrentei térig tartana, így összekötné a jelentős budai és pesti villamos-hálózatokat. Ezzel, valamint a rövidesen forgalomba álló négyes metróval már ki lehetne váltani egy-egy sávot a Kossuth Lajos-Rákóczi útról, így behozhatnák középre a buszsávot, jöhetne a villamos, a biciklisáv, és zöld-zöld-zöld minden mennyiségben (a második képről hiányzik a villamos, mert azt még a Levegő munkacsoport készítette, de kiderül, hogy jellegében milyen lenne a térség).

terv[1].jpg

kossuth_lajos_utca_latvanyterv_levego.hu_.jpg

Tényleg remek lenne.

Aztán vannak még kevésbé látványos, de nagyon fontos projektek: az 1-es villamost meghosszabbítják a Kelenföldig (ez eldőlt), majd az Etele térig, a 3-as villamost kihúznák a Béke térig, összekötnék Csepel városközpontot a Határ úti metrómegállóval, mindkét irányba meghosszabbítanák a fogaskerekűt, a kettes villamos a lakótelepek érintésével elérne az Árpád hídig a másik irányban meg az 51-es összekötésével Pesterzsébetig, de bővítenék az 50-es villamost, a 4-6-ost, és kiépítenének számos új szakaszt is.

A tervek több célt szolgálnak: számos szakaszon kiváltanák a buszokat a belváros levegőjét nem szennyező villamosokkal, ami az utak forgalmára is jó hatással lenne. Több ponton kötnék össze az elővárosokat a belvárossal, hogy kevesebb embernek kelljen autóba szállnia, nagyobb legyen a tömegközlekedés vonzereje (a projektet nyilván a másik három tervvel együtt kell értelmezni). Ezek a hatások együtt megteremtik a közúti közlekedés alternatíváját, így csökkenteni lehetne a forgalmat a belvárosban, több zölddel, élhetőbb terekkel, kevesebb zombizónával.

Rendszer van benne, azért lehet lelkesedni érte.

Nyomj egy like-ot, ha tetszik a projekt!

A sorozat a kisföldalatti megújulásával folytatódik.

süti beállítások módosítása