A Moszkva(-Széll Kálmán) téren eddig nem egykönnyen futhattunk bele gasztronómiai csodákba. Pedig jó pár helyen árulnak itt ételt, de leginkább kifőzdék, gyorséttermek, a Fény utcai piac lacikonyhája ontják az olajszagot. Azért van itt egy csipetnyi eldugott Franciaország is.

Úgy volt az egyik hétvégén, hogy viszek haza kenyeret. Jó minőségűt ígértem, a szombati reggelit általában komolyan vesszük Évivel. Aszalt paradicsom, francia kéksajt, jófajta vaj, és persze az ezekhez való bagett volt tervben. Ez utóbbi hiányzott még, és korábban már hallottam arról, hogy a Retek utcában van egy hely, ahol ezt mesterien állítják elő.

Meg is láttam a bejáratot: á table! boulangerie – patisserie. Egy francia jellegű pékségre számíthatunk tehát, édes tésztákkal megspékelve.

Belépve az apró helyre rögtön érezzük, hogy ez itt valami más, ezer kilométert ugrunk, Franciaországba, a bejáratnál csak azért nem kérték az útlevelet, mert mi is uniós tagok vagyunk. Szemben a felállított bagettek adják meg az alaphangulatot, balra tekintve meglátjuk a konyhát a nagy üvegtáblákon keresztül, jobbra a vendégek ülnek azon a néhány asztalon, ami elfér a helyiségben. Az egész olyan érzetet kelt, mintha egy tehetős, nyugdíjas francia házaspár a saját kezével építette volna fel, festette volna ki, rendezte volna be a boltot. Imádnivaló.

A francia ihlet a konyhában dolgozik. Egy francia pék és cukrász, Anthony Lecaude készíti ott a tésztákat, mindössze 27 évesen, nagy elhivatottsággal. Mondjuk őt pont nem láttam ottjártamkor.

Nézegettem egy kicsit a süteményeket, aztán a feladatra koncentrálva csak egy bagettet kértem. Nem mintha nem tűntek volna remeknek az édességek, szinte látszott rajuk, hogy milyen hangot adnak ki, amikor beleharapunk, hogyan préselődik össze a tészta, hogyan folyik ki a töltelék - a táskámban viszont már lapult becsomagolva sütemény, amit máshol vettem, így ezt most kihagytam.

A bagettet melegen nyomták a kezembe, ami a kinti hidegben különösen jól jött. Ahogy kicsit rányomtam a papírborításon keresztül, és éreztem a ropogós kéreg alatt a puha tészta állagát, megálltam. Nem bírtam hazáig, és törtem magamnak egy darabot. Zseniális volt, állagra, ízre is tökéletes.

Otthon volt még maradék az előző napi bagettből is, de ez a mostani kenterbe verte. És a kenyér másnap is tartotta magát. Igaz, hogy az ára is követte ezt a minőséget: 450 forintért vettem az alig több mint negyed kilós darabot.

A magas ár mindenre vonatkozik a boltban, az édes tésztákat is 450-490 forintos áron adják, emiatt azért hátrahőköltem egy pillanatra. Aztán eszembe jutott, hogy az érdi Pataki cukrászda milyen süteményeket árul 500 forintért az ezekért sorban álló embereknek. Ha választanunk kell, inkább a minőségért fizessünk, mint egy híres, lassan kopó családnévért.