English

Egy nap a városban

Trainspotting Hardcore

Magyarósi Csaba 2011 december 19.

A brit fiatalokkal foglalkozó Punk Rock brutálisan erőteljes, amiben nem félnek hosszan beterpeszteni a diáklányok.

Óriási mázlim van mostanában a színházzal. Az előző évadban annyi unalmas, feleslegesen megrendezett darabot láttam, hogy már kezdtem feladni ezt a nézősködést, de idén valahogy egyfolytában remek előadásra ülök be - ráadásul fogalom nélkül.

Két hete a Kriplit néztem megy úgy, hogy ötletem sem volt, mire számítsak, aztán kiderült, hogy az egyik legszórakoztatóbb pesti darabot sikerült elcsípnem. Miután örömmel megírtam, hogy mindenkinek látnia kell, kiderült, hogy már csak két előadás van belőle hátra, aztán függöny.

Múlt héten viszont egy olyan darabot láttam, amit még épphogy csak elkezdtek játszani, szóval aki akar, biztos tud rá jegyet venni. A Pesti Színház Punk Rock nevű darabjáról van szó.

Szeretem ezt a társulatot, az utóbbi másfél évben sok jó darabot láttam náluk. Ott volt a remek Mindent anyámról, meg a Mikve, ami a tavalyi évadban az egyetlen említésre érdemes bérletes darabunk volt. Sőt, azt kifejezetten zseniálisnak találtam. Be is rakták idén is a bérletünkbe.

És ha nem is hasonló szinten, de kihagyhatatlan a Punk Rock is. Baromi nehéz erről a darabról írni, mert a végén elsütött poéntól lesz olyan emlékezetes, azt viszont nyilván nem szeretném előre lelőni. Inkább egy hasonlattal élek: kábé pont olyan nehéz dolgom van a Punk Rock-kal, mintha a Hatodik érzékről akarnék mesélni, spoilerezés nélkül.

A Punk Rock csattanója ugyan egészen más, annyiban viszont hasonlít az amerikai filmhez, hogy egy fordulattal sikerül tökéletesen új síkra terelni a fiatal britek életével foglalkozó darabot. Szerencsére egyébként a darab csattanó nélkül is tökéletesen életképes: végig szórakoztató, úgy lehet jókat röhögni, hogy azért a felszín alatt zajló drámákat ügyesen domborítja a társulat.

Mert fiatalnak lenni attól még lehet szar, hogy azt folyton az élet legboldogabb korszakának nevezik a felnőttek. Sőt, így nyilván csak még elviselhetetlenebb lesz az egész. Vannak családi drámák, van kilátástalanság, elvágyódás, félelem attól, hogy mi lesz az érettségin és még inkább érettségi után, leginkább pedig a rettegés a felnőttléttől: attól az állapottól, amiről a többségnek még 18 évesen sincs elképzelése. Pedig sok idő már nincs azon gondolkozni, hogy milyen lehet szülőnek, dolgozónak, önmagáért felelősséggel tartózó felnőttnek lenni, a darab szereplőit néhány vizsga választja csak el az ismeretlentől.

Ettől persze még fiatalok: piálnak, tanulnak, verekednek, és vég nélkül kefélnek, ami néhány villanás erejéig meg is elevenedik a színpadon. Könnyedén szórják a szexualitást. Az egyik legszórakoztatóbb jelenetben Bata Éva szoknyában ücsörög a színpadon, lábait ügyesen összezárva. Ez az a helyzet, amikor a férfi nézők abban bíznak, hogy egy pillanatra kilátszik majd valami, de valójában mindannyian tudják, hogy az ezerszer begyakorolt mozdulatsoroknak hála ilyesmi nem fog bekövetkezni a színpadon. Aztán erre rácáfolva, sőt, rájátszva néhány összezárt combmozgás után Éva váratlanul guggoló pózban szétnyitotta a lábait és vagy tíz másodpercig úgy is hagyta őket: mindezt az első sorból, Évától egy méternyire végignézni meglehetősen erőteljes élmény volt.

A színészek kiválóak, a Punk Rockban tényleg nem tudok senkit megnevezni, aki ne hibátlanul hozta volna a szerepét, pedig itt aztán szélsőséges, hormonok és frusztrációk terhe alatt nyögő karaktereket kellett megformálni. Varju Kálmán a Mindent anyámról után ebben a darabban is remek, a kicsit tikkes diák figurája a darab két órájának minden másodpercében hiteles. Lengyel Tamás meg a Kripli fogyatékkal élő karakterének hibátlan eljátszása után most ugyanilyen meggyőző erővel hozza az alfahímet, az iskola vezérkanját. Hegedűs D. Géza meg néhány szavas jelenetében is erős.

Eszenyi Enikő remek darabot rendezett, ami nagyon modern és nagyon hiteles: a fiatalok facebookoznak, mms-t küldenek egymásnak, Lady Gagát hallgatnak, és mindez úgy hangzik el a szájukból, mintha tényleg valamelyik diák mondaná: nyoma sincs az "így képzelik az öregek a fiatalok világát"-érzésnek, aminek számtalan kínos, vállalhatatlan előadás, sorozat és mondat lett az eredménye. Ez a darab áll, hihető, hiteles, humoros és közben rendkívül, brutálisan erőteljes.

Menjetek, nézzétek meg.

(fotók: Vígszínház.hu)

 

· 1 trackback
süti beállítások módosítása