Épp a Fruccolában teszteltem a reggelit, amikor észrevettem, hogy a szomszédos épületben valami kiállításféle van. Beszélgetni kezdtem az egyik dolgozóval, aki elmondta, hogy odabent a húszas-évekbeli kísérleti szovjet elektronikus zenét lehet megismerni. Ádámmal később remekül mulattunk azon, hogy a megismerhető valóság egy ilyen felfoghatatlanul kis szelete egyáltalán létezni tud. Viszont gondolhatjátok, hogy miután megismertem a tematikát, egyből beléptem a kiállítóterembe, még ha csak öt percnyi szabadidőm is volt.

Odabent kiderült, hogy miközben a Szovjetunióban javában dúlt a forradalom, a kommunizmus, a vodka meg Sztálin, az oroszok olyan megdöbbentő dolgokat hoztak létre, mint a vadiofon, a teremin, terpsziton, ritmikon, emiriton, ekvodin, vagy a grafikus hang.

Ezekről természetesen még az életemben nem hallottam, soha, itt viszont leírások, sőt, eredeti darabok bizonyítják, hogy ilyesmik bizony léteztek. Nem verték őket nagy dobra, a korszak egyszerűen elmosta ezeket a próbálkozásokat, de attól még léteztek, sőt léteznek, mert az első elektronikus hangszer, a teremin például ki is próbálható a Centrális Galériában. A cucc egyszerűen működik: a vertikális rúd mellett húzkodva a kezünket a hangmagasságot, a horizontálishoz közelítve, vagy attól távolítva, a hangerőt tudjuk állítani. Ilyen ügyesen kitanultam két perc alatt a teremin használatát:

A cuccal egyébként megdöbbentő dolgokat lehet művelni, ha rendesen kitanuljuk a mesterséget, és most nemcsak arra gondolok, hogy a fickó ruházata felháborító:

mert ez például már módfelett menő (kösz Feri!):

Ebből az indexes videóból meg kiderül, hogy készítője azt hitte, a teremin lesz a világ legegyszerűbben megtanulható hangszere, mert nem kell megérinteni, de pont ebből az okból végül ezzel a legnehezebb elbírni a világon.

A Centrális Galériában holnapig lehet megnézni a Z Generáció című kiállítást, aki tehet, nézzen el hozzájuk még ma.