Ami a rendszerváltás előtt magától érthetődő volt, azért ma már meg kell küzdeni. Munka, lakás, létbiztonság, rendes zöldségek.

Azelőtt anyám lement a boltba, és vett egy paradicsomot, ami finom volt. Nem nyomozott utána, csak megvette, ami a keze közé akadt.

Amit ma kapni, az fonnyadt, vagy bántóan roppanós, de mindenképp íztelen, vízzel teli funkciótlan izé. Aranyalma, ezt jelenti a paradicsom olasz neve, a pomo d'oro, de ami a generációnknak maradt, az csak egy leveses, piros krumpli: nem lennénk kevesebbek nélküle.

Ezért is örültem meg, amikor a Fehérvári úti piacon (újaknak: az Allé mellett) felfedeztem ezt a zöldségest. Eredetileg felvágottakért kezdtem oda járni, mert ugyanitt találtam meg a kiváló magyar kolbászokat és szalonnékat készítő Tarnamenti biogazdaságot, aztán fogalom nélkül vettem náluk:

néhány paprikát meg paradicsomot, és csak otthon derült ki, hogy milyen remek az íze mindkettőnek. Lédús, jó állagú és olyan az ízük, amilyen két évtizeddel ezelőtt volt: nemcsak az idő szépítette meg tehát az emléket, tényleg létezik a finom paradicsom és paprika, csak meg kell találni.

Nálam ez a kérdés kipipálva, azóta hozzájuk járok, máshol nem is vásárolok, csak ha kétségbeejtő a helyzetem, és azonnal kell az a paradicsom.

De többnyire nem az.

(a hely az első emeleten van, a képből talán kiderül, hogy az Allé-hoz közeli oldalon, szinte rögtön a lépcső után).