Idén is sor került a Borest a Bor Akadémián elnevezésű rendezvényre. Ezen az Akadémia által legjobbnak ítélt öt borász sorakozott fel, hozta magával palackjait, hogy itt győzze meg a bírákat, ő a legérdemesebb az Év Borásza 2010-ben díjra.

Az eseményre egy borkóstolásra maximálisan alkalmas és inspiráló helyen, a Vajdahunyadvárban, a Mezőgazdasági Múzeum épületében került sor. Estefelé a sötét falak között bóklászva meglátja az ember a hatalmas csillár fényét, és noha egyetlen tábla sem mutat az épület felé, szinte hallja a palackok csörömpölését.

Az est megnyitója az irodalom jegyében telt, Lukács Sándor érdemes művész adta elő új verseskötetének egyes darabjait, nagy átéléssel, színpadi nagysága teljes tudatában. A közös pontja ennek a boresttel kizárólag Lukács Sándorban keresendő, aki a Magyar Bor Akadémia tagja, én amúgy is erőltetettnek érzem ezt a folytonos kapcsolatkeresést a költészettel. Igazság szerint ez inkább életkori sajátosság lehet, de erre majd még visszatérek.

A jelöltek, akik idén a legjobbnak ítéltettek: Áts Károly Tokajból, Dúzsi Tamás a Szekszárdi Borvidékről, Gálné Dignisz Éva a kunsági területről, Légli Ottó a Balatonboglári és Vida Péter a Szekszárdi Borvidékről. Erre a versenyre nem egy-egy boruk, hanem hosszas teljesítményük alapján szavazták be őket.

Érdekes, hogy az ötből hárman (utóbbi három) tavaly is ott álltak a hatalmas bírák előtt, akkor azonban a végtelenül szerény Lőrincz György vihette el a díjat. Így aztán ők már rutinosan mutatkoztak be, Vida Péter szinte folytatta a Jászai Mari-díjas művész költői előadását, még verssel is készült, Légli Ottó pedig erejének tudatában, kihúzott háttal, felfelé mutató tekintettel nagyon is illett ebbe a környezetbe. Dúzsi Tamás nevetésre húzódó szájjal, jókedvűen rittyentett egy kis stand up comedyt nekünk, a legkedvesebb viszont Áts Károly volt, aki végig behúzott vállal hallgatta a szakma nagy neveinek előadását, majd amikor hozzá került a mikrofon, közölte, hogy elfelejtette, mit akart mondani.

Az itt látott, igen eltérő személyiségek arra ösztönöztek, hogy őket keressem a borokban is. Először Gálné Dignisz Éva asztalához mentem, nem is tehettem volna jobban, kezdésnek egy könnyű, gyümölcsös tételt kerestem. Szinte robbant az idei rozé gyümölcsbombája, de a tavalyi sem tér el sokban ettől, és még a Cabernet Sauvignonba is sikerült belopni ezt a hallatlanul erős gyümölcsösséget és a friss szénsavasságot. Éva nekem azt állította, nem akar megfelelni a női borászokról alkotott sztereotípiáknak, és ez a könnyed stílus belülről fakad. Ha nyárra frissítő rozét keresek majd, mindenképpen őt fogom választani.

Légli Landlordjával folytattuk a sort (a címke alapján akár Landord is lehetne, sosem tudom eldönteni), jó folytatásnak bizonyult, az ízkép kezdett szélesedni, ha nem lett volna még előttem annyi tétel, ezzel a kombinációval is el lettem volna egész este. Dúzsi tavalyi Chiraz Roséja viszont tényleg vitte a pálmát, egy kalandozás az ízlelőbimbóknak, fantasztikus összhang. Ha felerősítenénk a hangerőt, a Dúzsi Chirazt válasszuk, ugyanez az összkép, hatalmas vörös erővel.

Vida Péter borait én személy szerint nem kedvelem, de ez semmit sem árul el a munkájáról. Most is megkóstoltam két vörösét, a Cabernet Franc-t és a Kadarkát, mindkettőben ott volt az a jellegzetes ízvilág, ami másnak a mennyország lehet, tőlem azonban egy kicsit idegen.

Közben a Bor Akadémia járta körbe az asztalokat, az egész légkör rendkívül belterjes volt, fél óra múlva már mindenki lekezelt mindenkivel, a tekintetekben csöppnyi zavar támadt, a hajak a fejtetőre lapultak, nagy hangon üdvözölték egymást az akadémiai tagok és ismerőseik. Ha el szeretnénk őket képzelni, mindenképpen 50 feletti, büszke, nagy hasú urakat vízionáljunk. Egy mellém csapódott borbarát (gyanakvásom szerint borszakíró, de letagadta) elmondta, hogy minden asztalnál nyújtják a poharat, ezzel a felkiáltással: na, most abból adjál, ami miatt rád fogok szavazni. "Kihalásos alapon megy" – tette hozzá a mellettem álló fantom, majd eltűnt a teremben.

A boresten folytatódott a korábban a Borfesztiválon üdvözölt trend, hogy a Kárpát-Medence teljes területéről hívnak meg magyar borászokat, így kóstlhattunk többek között az erdélyi Balla Gézától, a délvidéki Maurer Oszkártól vagy a felvidéki Bott Frigyestől is.

A kizárólag kitűnő borokkal elérhető, mással össze sem hasonlítható tudatállapotra dobtam be az asztalokra okosan kikészített töpörtyűből (más néven zsírból), és úgy ballagtam el, hogy tudtam, semmiféle fejfájás vagy kellemetlen érzésem nem lesz, ahogy párolog ki belőlem az alkoholtartalom. Észrevétlenül csusszanok át a józanságba, nem tudom megmutatni a határt, és ez az állapot az elalvásig tart. Amit érdemes kitolni minél későbbre.

És ilyenkor mindig megfogadom, hogy borból csak a legjobbat.