Hétvégén futott be a hír, hogy a BKK hosszú tárgyalások után nekiesik az Andrássy út biciklisávjának és megcseréli azt a parkolósávval. Ha minden jól megy, ezentúl kisebb lelkesedéssel vágják majd neki az autósok az ajtót a bringásoknak, vagy gyúrják el őket, amikor…
Régi álom teljesül: rendszeres hajójárat indul Budapesten, sima BKV-jegyért. Munkába menet az egyik legszebb panorámát nézheted, miközben a hajón ingyen szórják a wifit.
L. küldte nekünk ezt a fotót, amin világosan látszik, hogy a kikötőben készülnek valamire:
Némi…
A napokban mit sem sejtve sétáltam a belvárosban, amikor az Oktogonnál, a kisföldalatti bejárata mellett egy egészen furcsa felfestést láttam meg a földön. Elsőre azt gondoltam, hogy mozgássérülteknek hoztak létre parkolóhelyeket, majd amikor jobban megnéztem az ábrát, kiderült,…
Amióta tavasszal elkezdtem biciklizni, hazafele elég gyakran a Margit-szigeten át vezet az utam. Mégiscsak kellemesebb, mint mondjuk a budai oldalon a Duna meg a széles utak mellett tekerni, munka után egészen kikapcsol az az öt-tíz perc a parkban. Csak egyetlen körülmény szokott…
Annyi ideje tart a huzakodás, pereskedés, erőfitogtatás, hogy lassan teljesen elfelejtjük, miként néznek majd ki a 2-es metróra érkező új szerelvények. Mert hogy érkezni fognak, az most már biztos: óriási késéssel, jó pár kellemetlen pillanattal a hátunk mögött, de az ügy…