Elég szkeptikus voltam a Március 15. tér felújításával kapcsolatban, sőt, igazából arra gondoltam, hogy ebben a formában felesleges az egész: a terület most szinte láthatatlan, a dunai oldalról csak a kocsik járnak arra, aki a korzón sétál, az szinte biztosan nem jut el déli…
Múlt héten írtam arról, hogy a Kiskörút széttúrásának konkrét oka van: nemcsak azért bontották fel az aszfaltot, mert volt néhány felesleges munkagép-kapacitás, vagy mert feladatot kellett adni a válság idején tétlenségre ítélt építőipari dolgozóknak, nem: egy…
Tavasz végén, nyár elején történt talán, hogy végre elkészült a kiskörút Kálvintól Astoriáig tartó szakasza, de az öröm nem tartott sokáig, mert amint elhárult volna az akadály a közlekedés elől, újabbat emeltek: szétbontották az utat az Astoria és a Deák között, ezzel…
Éveken át elátkozott hely volt Budapest egyik fontos csomópontja, és bizonyos értelemben még ma is az, csak már hátat lehet fordítani neki: a közelmúltig az egész Kálvin egy feltúrt gödör volt, most már csak az Üllői út és a Lónyay közötti rész néz ki úgy a…