Nagy szívfájdalom, hogy ősszel egyre kevesebbet süt a nap, egyre korábban van a naplemente.
:(((((
Mert hát természetünknél fogva imádjuk a naplementéket. Alig van olyan téma, amiben teljesen egyetért az emberiség, de mondjuk kevés ember fordítja el a fejét undorodva, ha meglátja a vöröslő ég alját, meg azt a rengeteg meleg színt, amivel a horizont felé tartó égitest csiklandozza a retinánkat.
A naplemente megtekintésére rengeteg hely adódik Budapesten is, egyrészt Budán egy rakás természetközeli kilátó is található, másrészt a városnak amúgy is vannak magas pontjai, épületei, ahonnan sokan élvezhetik ezt a látványt, a napi egyszeri ingyenes, szélesvásznú fényeffekteket. És mindenhonnan kicsit más az élmény.
Egy nap azonban általában csak egy naplementét láthatunk. Akkor is szerencsénk van, ha épp egy magas helyen vagyunk, amikor megtörténik a fényjáték, de abban a másfél órányi ereszkedésbe általában nem fér bele két kilátó, két hangulat, két élmény.
Na, ezen próbáltam most változtatni. Megnézni, hány naplemente fér bele egy napba!
A tervem a következő volt. Kibérelek egy Bubit, előkapom a McDonald's BringaMánia appot, amivel megtervezem az útvonalakat a helyszínek között, és megpróbálok minél több kilátót belesűríteni abba a másfél órába, amit naplementének nevezhetünk október elején.
Az útvonalnak a következőt tűztem ki:
- Gül baba türbéje
- Tóth Árpád sétány
- Filozófusok parkja
- Citadella
- Sas hegy
- Bálna
- Bazilika
Google Mapsben autóval így néz ki a dolog:
Tudom, nagyon sok. Autóval ez a táv másfél óra alatt abszolválható a naplemente idején, úgyhogy kerékpárral inkább több. Főleg azért, mert a navigáció nem nagyon veszi figyelembe, hogy neked egy harminc fokos lejtőn kell felfelé tekerned, vagy a sík terepen száguldasz.
És aki elsőre nem látta volna a fenti listából: ez az út nagyon-nagyon-nagyon szívatós. Nagyon. Ha elképzeltek egy komplett edzést az Iron Man versenyre: na, ez kábé olyan. Íme az arcom a túra egy random pontján:
Úgy voltam vele, hogy sikerül, amennyi sikerül a fenti listából. Nem tudtam, mire számítsak, így inkább több programpontot szerveztem be, mint kevesebbet.
Az első helyszín még simán ment:
A Gül baba utca önmagában Budapest egyik nevezetessége kellene, hogy legyen. A macskaköves burkolat, a régi, alacsony házak megmutatják, milyen volt a budai utcakép a lerombolás előtti Tabán idejében (az író természetesen tisztában van vele, hogy ez nem a Tabán, csak szabadon asszociál - a szerk.). A kissé kanyargó utca azonban eléggé meredek, egy 26 kilós Bubi bicikli társaságában pedig még meredekebbnek tűnik.
Gül baba harcos muszlim szerzetes pont 1541-ben, Buda elfoglalásának hálaadó ünnepén halt meg. Sírját a törökök emelték, tiszteletére nevezték el Rózsadombnak ezt a helyet (Gül baba jelentése: Rózsák Atyja). Most pedig annyira felújítják, hogy OSB lapokkal is körberakták az építési területet, úgyhogy az első állomáson nagyot koppantam mindjárt.
Mindegy, kicsit odébb készítettem egy naplementés képet is. És már robogtam is tovább.
Ilyen lesz egyébként, ha elkészül.
Lássuk a következő megállót:
Innen lejutni könnyű, kacskaringózunk egy sort a Széll Kálmán tér felé. Az app levisz minket a Margit körút vonaláról, hogy kényelmesebben, rendes bicikliúton haladhassunk az Ostrom utca felé. Itt pedig megint csak le kell szállnunk a kerékpárról, hacsak nem rendelkezünk természetfeletti lábizmokkal.
A Tóth Árpád sétány egyébként egy másik, méltatlanul keveset látogatott naplementenéző hely Budapesten, a Várnegyedben. A sétány egész hosszán összesen egy szerelmes párt találtam, akik elmentek az aznap esti előadásra csókolózni, mást nem érdekelt a naplemente erről a hangulatos helyről.
De nincs sok időnk, így tekertünk is a következő helyszínre:
Egy újabb kevésbé hájpolt kilátó Budapesten, a Citadellától nem messze. Míg a Citadella a turisták kedvelt kilátója, addig itt szinte kizárólag budapestiek nézik a naplementét. Általában fiatalok, de láttam már olyat is, hogy egy idősebb melós tekert ide, a zsebében egy nemrég vásárolt hideg sörrel, és úgy itta meg, hogy közben a várost nézte.
Egyébként itt van a város legsztoikusabb padja is, egy emelvényen, háttal a városnak, és a látványnak, "menj a francba a naplementéddel" jeligére. Aki itt végigüli az egész show-t, az már kész elvonulni egy barlangba is.
Ők nyilván végigülték volna simán:
Ezen a napon mindössze két emberrel találkoztam itt. Az egyikük a naplementéért jött, a másikuk a szobrokat látogatta meg.
Fel, fel!
Útközben találunk még egy hangulatos naplemente-néző helyet, a Búsuló Juhászt. Egyszer voltam már itt, tényleg pazar a kilátás, de a kaja felejthető. Nem is írtam végül meg az élményt.
Miután felszenvedtem magam a Citadellára - és itt már tényleg nagyon kivoltam -, megtaláltam a busszal ideszállított turisták hadát. Végre egy hely, ahol érdekli az embereket az előadás!
Úgy láttam a fényekből, hogy semmi esélyem innen eltekerni a Sas hegyre, hiszen mire odaérnék, a napnak hűlt helyét találnám. Úgyhogy lássuk a Sziklatemplomot. Gyorsan terveztem egy útvonalat, és láttam, hogy legurulni a hegyről nem is lesz olyan rövid táv, mint elsőre hittem. Noha alattam volt a Sziklatemplom, az aszfaltos úttal körbe kell mennem, erre pedig már nem volt időm, ha még bele akartam sűríteni a napba egy újabb naplementét.
Szóval a kényelmes, 2,3 kilométeres gurulás helyett nekivágtam a lépcsőknek, gyalog, oldalamon a több mint 20 kilós a bringával.
Egy japán kisfiú, aki a szüleivel sétált fel, egyenesen kinevetett.
Itt sem találkoztam élő emberrel. Pedig ez a kilátó is szép kilátást nyújt csodálatos városunkra - hörögtem magam elé, miközben négykézláb köptem ki a tüdőmet.
Legurultam a Gellért fürdő mellett, át a Szabadság hídon, sétagaloppnak érezve az utolsó előtti helyszínre érkezést. Az alkalmazás által tervezett útvonalat felülbíráltuk, az app valamiért nem akart átküldeni a hídon.
Gyorsan a Bálnánál voltam, ahol még elcsíptem a lemenő nap utolsó sugarait.
Mire ideértem, teljesen sötét volt, ráadásul október 1-től életbe lépett a téli nyitva tartás, a kilátó így 16:30-ig várja csak a nagyérdeműt a weboldal szerint. De így is belefért összesen hat darab naplemente egyetlen estébe, hat helyszínnel, hat hangulattal, olyan helyekről, amiknek a nagy részéről nem is nagyon tudnak az emberek.