Jókuti írt egy örömteli kritikát a Don Doko Don japán bisztróról, erre a hellyel kábé ugyanaz történt, mint amikor mi csinálunk ilyet: alig lehetett asztalt foglalni, annyira tele lett hirtelen a hely több napra, hétre előre. Aztán megszüntették az asztalfoglalást, és akinek-jut-az-eszik stílusban vitték tovább a dolgokat a Facebook-üzenetek tanúsága szerint.

És tényleg: a nyitvatartást este hétről először ötre, aztán délután háromra módosították. De azért négykor is fogadtak vendéget, ha marad valami kaja: addig vannak ott, amíg ehető dolog marad a konyhában.

Úgyhogy amikor erre jártam, és lyukra futottam a szintén különlegesen korán bezáró új Matrjoska Kroshka vegán kiadásánál (úgy tűnik, a Kálvin tér környéke lesz a munkaidő vége előtt bezáró helyek kánaánja), úgy döntöttem, teszek itt egy próbát.

A Don Doko Don japán bisztrót kevés választja el, hogy kitűnő helyen legyen: épp csak egy épülettömb. Így viszont, az Üllői útra nyíló bejárattal inkább csak autóból lehet észrevenni, vagy ha a Világevő kritikát követve zarándokolsz ide. De jönnek az emberek kitartóan, mert az ígéret, az autentikus japán ízek, a “mintha Tokióban tennék eléd” felkiáltások vonzóak.

Fontos azonban elmondani, mit is jelent ez. Vagy hogy inkább mit nem jelent (nehogy csalódás érje azokat, akik nem tudják, mire számítsanak).

A helyen főleg Dont, japán rizses-zöldséges húst kapni - háromfélét -, meg húsos gőzölt gombócot, és persze Miso levest. A három együtt a menü, és ezzel el is mondtam a teljes kínálatot. Tehát mi nem a Don Doko Don? Nem egy olyan hely, ahol sokat válogathatsz.

Viszont a kaja nagyon gyorsan kész, a nyitott konyhában főleg japánok dolgoznak, és pillanatok alatt kapod a tálcád. Amin ez van:

Az ízek tekintetében egyesek esetleg a közismert, japán-perui Nobu intenzív, nyálelválasztós emlékeket bőven hátrahagyó fogásaira asszociálnának, vagyis hasonló élményt keresnek, amint mondjuk az ottani rizs-zöldség-hús kombók. Pedig ez távol áll az itteni élménytől: az én Kakuni Don-om, ami disznóhússal, zöldségekkel és szójaszósszal érkezett, kifejezette lágy, visszafogott ízekkel kombinált. És ha túljutottál a doboz tetejére pakolt cuccokkal, alatta elég sok rizzsel küzdöttem még egy ideig, magában. Tehát mi nem a Don Doko Don? Nem egy olyan hely, ahol az intenzív, meglepő ízekről a barátaidnak hosszasan mesélsz majd.

Viszont kellemes, az európai szájnak is könnyen érthető, mégis különleges ízű cuccokat tolhatsz befelé az arcba. Szándékosan nem írtam, hogy “kóstolhatsz”. Nekem azért belefért volna több gyömbér, több hús, több minden, ehhez a rizsmennyiséghez.

A donok 1000 forintba kerülnek, a Niku-Man darabja 300 forint, a pohárban kapható Miso leves szintén 300. Utóbbi egyébként nagyon finom, frissítő, akár önmagában is érdemes beugrani érte, ha nem vagyunk különösebben éhesek, és útközben szürcsölnénk valamit. Tehát mi nem a Don Doko Don? Nem egy olyan hely, ahol a gatyád is kifizeted, ez egy kifejezetten olcsó, diákbarát, egyszerű kajálda. Csak épp japánok főznek.

Örülünk, hogy van.

Don Doko Don
Cím: 1085 Budapest, Üllői út 2-4.

A Bors szendvicsező népszerűségén nincs mit magyarázni: jó séfek tisztelettel álltak a gyorskajához, ráadásul jó időben léptek - az “álljunk tisztelettel a gyorskajához” társadalmi mozgalom elején -, mindennek tetejében a Kazinczy utcában, ahol fürtökben özönlenek azóta is az emberek, és közülük soknak van mit felitatni a gyomrában.

Nekem a Bors picit mindig finomkodó volt. Jól kitalált ízek, gondosan elkészítve, de valahogy a töltelék/szendvics alacsony mennyiségi aránya, és ezáltal a szaftos, örömkönnyet okozó részek kíméletes adagolása mindig legfeljebb elégedett hümmögésre késztetett.

Törvényszerű, ami ezután történik. A Borsban dolgozók közül az évek alatt sokan kitanulták a fogásokat, ellesték a szendvicskészítést, és egy idő után elmennek máshová dolgozni, vagy alapítanak saját szendvicsezőt. Ez szerintem nem baj, sőt a jó falatok terjedésének egyik legközvetlenebb módja - mi csak örülhetünk neki. Így amikor belépsz ennek a külső- erzsébetvárosi szendvicsezőnek az ajtaján, és beleharapsz a kajába, és úgy érzed, mintha ilyenhez nagyon hasonlót ettél volna, nem lepődsz meg, ha kiderül:

a fiúk a Borsban dolgoztak korábban.

Ugyanaz a finom - néhol finomkodó - egyensúly, alacsony töltelék/szendvics arány, csak éppen új ízek, új kombinációk, pedig maga a hely nagyon vagány, ahogy a hangszóróból zenék is ezt adják vissza. Én egy csikés-avokádós példányt kóstoltam, amiben volt még meglepetés bőven, például két annyira odaillő, belesimuló ízű sajtcsík, hogy bravó. A kukoricakrémleves is isteni volt, főleg hogy jó izmos csiliszószt is pakoltak bele, amire azért nem mindenki van felkészülve (oké, azért előtte szólnak).

A srácok nagyon frissek, készségesek, nyíltak, barátságosak. Szemben az Állatorvostudományi Egyetem épületei, így általában onnan lökésszerűen, órák után érkeznek a hallgatók, mindenféle náció, kábé azonos életkorban. Ezért aztán a Find Food úgy állítja össze az étlapot, hogy mindenki találjon valamit, a vegán, a húsimádó, a nemzetközi konyha minden táján legyen valamennyi kompatibilitás.

Heti és napi ajánlatok is vannak a szendvicsek mellett, szóval mindig van többféle leves, egyféle főétel - amíg el nem fogy -, egy főzelék háromféle feltéttel, és a szenyók.

És ha már szó volt a szendvicsezők összefonódásáról, íme egy nagyon jellemző példa: a Find Food és a Crudo (szerintem ma a legjobb szendvics a városban, de ott nem Bors-stílusban nyomják) egyik szakácsa lakótársak. És korábban mindketten a Borsban dolgoztak.

Find Food
Cím: 1078 Budapest István utca 5.

A társasjátékokat kívülállóként mindig három csoportba soroltam, a magam primitív szempontjai szerint. A nagyon gyors, minimális eszközt igénylő játékok, mint például egy kártyajáték. Középen helyezkednek el a lazább társasok, táblásak, könnyen megérthető szabályokkal, időnként rendhagyó és különleges ötletekkel. A hierarchia csúcsán a vaskos szabálykönyvvel rendelkező társasok, amik rengeteg “ha ezt csinálod, akkor az történik, kivéve ha ez van, mert akkor az van” típusú szabályt sorakoztatnak fel. Ezek inkább a gyakorlottabbaknak szólnak, akik nem riadnak vissza, hogy eltart néhány órát, amíg ráéreznek a terep minden finomságára, és még pár óra lesz, mire elkezdenek stratégiázni.

A társasok ára is így nő: a gyorsakat pár ezresért meg lehet kapni, aztán jön az 5-10 ezres kategória, a legkomolyabb táblák meg már 40-50 ezer forintba is kerülhetnek (ilyeneket is kipróbálhatunk a Reflexshop budai üzletében, így például a magyar fejlesztésű Anachrony játékot is, amit egyébként alig kapni itthon).

A KLANK! az én szememben, a saját fejlesztésű rangsoromban, egy hibrid, átmenetet képez a második és a harmadik csoport között. Van azért szabálymennyiség, de azért nem átláthatatlan, egy nehezebb, valamint egy könnyített pályát is tartalmaz a játék, a stratégiát meg már az első rajt-cél után elkezded építeni. És minél többet játszol vele, annál élvezetesebb lesz (főleg hogy az első félórában még keresztbeállnak a szemeid, annyira nem látod át).

Az alapsztori nem bonyolult: be kell surranni a Sárkányerődbe, és elhozni minél több kincset. Papíron egyszerű, és a kastélyon még át is jutunk baj nélkül, azonban a mélyben egyre jobban szorul a hurok a nyakunk körül: fogy az életerőnk, ahogy beleszaladunk egy-egy szörnybe, és mivel egyre többször botlunk meg, a sárkány is egyre éberebben figyel. Ha begőzöl, nekünk annyi.

Ez itt a képen a nehezebb tábla, a hátoldala a könnyített:

A szabályokat nem ismertetem részletesen, a lényeg, hogy sokféleképpen juthatunk kincsekhez, és még többféleképp bajba. A kockadobást felejtsük el, ez nem az a játék: itt egy alappaklit kapunk, amit a játék során folyamatosan bővítgetünk a saját ízlésünk szerint, mindenféle bajtárssal vagy varázslattal. Amikor mi jövünk, a megkevert paklinkból a felső öt lapot felfordítjuk, és a kártyákon lévő lehetőségekből mazsolázunk, lépünk, harcolunk és vásárolunk. Aztán a lépéseink után újabb kártyát fordíthatunk fel, egy-egy legyőzött szörny újabb pénzt vagy más lehetőséget ad. Mi döntjük el, hogy mivel élünk - a kereteinken belül. Hiszen csak a velünk egy súlycsoportú szörnyeket győzhetjük le, és csak olyan dolgot vásárolhatunk, amire épp van keretünk.

Több tolvaj is elindul egyszerre (ahányan játszanak, ugye), akiknek más-más elképzelése van arról, hogyan szereznek minél nagyobb értékű zsákmányt. Valaki a rövid és kockázatos, valaki a hosszabb, de biztosabbnak tűnő utat választja. Valaki a nagy kincsekre hajt és gyorsan ki akar rohanni, mások több apró dolgot gyűjtögetnének, megint mások sok harcost vásárolnak, szörnyeket ütnek le, így gazdagszanak lassan, de folyamatosan. Egy kincset azonban mindenkinek ki kell hozni legalább (ha vásárolunk útközben egy táskát, kettőt is kihozhatunk), és a kifelé útra már mindenki elég rotty állapotban lesz, így akkor jön csak a neheze.

Aki először kijut, az nyer, illetve csak akkor, ha elég pénzt gyűjtött össze. Aki a játék végére a barlangban maradt, annak annyi, akit a kastélyban ért a leggyorsabb játékos célba érése, az még számolgathat, persze már jóval kevesebbet, mintha kijutott volna.

A KLANK!-ben az a jó, hogy összetettsége miatt különös helyzetek alakulhatnak ki. Olyan, mint az élet: lehet úgy játszani, hogy azzal kezdünk valamit, amit elénk sodor a sors, és ízlésünknek megfelelően válogatunk a lehetőségek közül, meg lehet úgy is, hogy elhatározunk egy stratégiát, amit keményen végigviszünk, és megpróbálunk egy területen a legjobbak, legerősebbek lenni.

Hogy van-e benne szerencse? Persze, azt nem lehet kiküszöbölni, hiszen mondjuk a sárkány is azokat sebzi, akinek a klank-jait (színes kis fakockák, amik számát többek között a botlásainkkal növelhetjük) kihúzzuk a zsákból. De az ügyetlenebbeknek nyilván nagyobb esélyük lesz a sebzésre. Ráadásul nem kockákkal dobsz, te válogatod össze, építed a paklit, ami alapján haladsz. És a paklidat mindig felhasználod maradéktalanul: ha az egyik körben felfordítasz öt pocsék lapot, a következőben azokat már nem húzod fel, a maradékból játszol. Így falhoz csapkodós igazságtalanságok nem lesznek a játék során.

Szóval ha egy agyat kicsit jobban megmozgató társasra vágytok, de nem akartok Mensa-tagok lenni egy jó kikapcsolódáshoz, akkor ez a tábla nagyon ideális elütni a hosszú hétvégét, meg a húsvéti családi időt. Apropó, a játék Mensa Select díjat kapott, ami nem a bonyolultságát mutatja, az intelligens emberek klubja az eredetiséget, a játékélményt, esztétikumot és az instruálást is értékeli.

A játék megrendelhető itt, esetleg közelebbről megnézhető a Reflexshop pesti vagy budai üzletében. Ára 16.990 Ft.

Disclaimer: a Reflexshop az Egy nap a városban blog partnere

Nyilván van az a helyzet, amikor senkivel sem akarunk találkozni a szállodában, főleg, ha az a szálloda a bulinegyed szélén áll. Ha totálisan elázva érkezünk haza hajnal háromkor lehányt pólóban, akkor jobb nem szembesülni a recepciósok lesújtó tekintetével, persze akkor arra is jó esély van, hogy nem tudjuk majd előkaparni a mobilunkat és elindítani az appot, amivel a KViHotel ajtajait nyitod: a bejáratit és azt is, ami a szobádat választja el a folyosótól.

Általában nem írunk hotelekről, erről is csak azért, mert elég spéci ahhoz, hogy néhány szót azért ejtsünk róla és mert pont Budapesten van a kontinensen az első ilyesmi (tehát nem szponzorposzt).

A világ többi részein már tombol az automatahotel-láz (vagy nem), de Európában még nincs négy csillagos minőségű szálloda, ahol nem kell emberrel értekezned ahhoz, hogy bármihez hozzájuss. Vagyis eddig nem volt, de Budapesten már van.

És tényleg minden mobilon történik. Letöltöd az appot, regisztrálsz. Kiválasztod az emeletet, a szobát, lefoglalod. Innentől kezdve már a távolból is állíthatod például a hőmérsékletet, hogy pont olyan legyen az idő az érkezéskor, amilyet szeretsz.

A bejárathoz lépve a mobilodat az érzékelőhöz rakva és az appban a megfelelő gombra bökve tudod nyitni a bejárati, majd a szobaajtókat is, a szobában az appal tudod irányítani a klímát, azzal tudsz takarítást kérni és azzal rakhatod ki a ne zavarjanak táblát is. Sőt, az appal fizetsz, azzal csekkolsz ki, minden azzal történik.

A szobák amúgy jók, a szolgáltatás jellegéhez hasonlóan kicsit sterilek, de azért akadnak bennük kimondottan jó megoldások, ráadásul többnyire elég világosak is.

És persze azért van személyzet, de a takarítókat is algoritmus irányítja egyik szobából a másikba, és bár napközben van ember a recepción, ha elhagyod a mobilod, hajnal háromkor is hívhatod a kaputelefonon a 24 órás diszpécserszolgáltatást, akik beazonosítás után nyitogatják neked az ajtókat, hogy belezuhanhass az ágyadba.

Ha egy helyet Beef Heavennek hívnak, akkor az:

• vagy valamiféle vidéki gazdaság, ahol boldog szarvasmarhák mászkálnak a gyönyörű dimbes-dombos tájon, miközben csicsergő madarak vakarják a hátukat a szivárvány alatt
• vagy az a hely, ahol az előbb említett marhákat leölés után tányéron felszolgálják.

A Liszt Ferenc téri Beef Heaven már csak elhelyezkedésénél fogva is nyilván az utóbbiba tartozik.

A Tuning Barosok csinálták a helyet, akiknek városszerte híres az Akácfa utcai hamburgerük, mindenféle spéci meg óriás kiszerelést adnak és általában elég jó minőségű, amit csinálnak.

De elhatározták, hogy kicsit még beljebb hatolnak ebbe a műfajba, és a hamburgerhúson kívül megpróbálkoznak minden egyéb marhás sztorival. Szóval csináltak egy elegáns éttermet a Liszt Ferenc téren, beleraktak egy nagy szmókert, hoztak egy szuper séfet (és valahol még jó pincéreket is találtak) és nekiálltak a nagyüzemi steakezésnek.

Mondom, miket ettünk. Először is gulyás levest, légy óvatos, ez a kettészedett adag:

Igen, az egy bazi nagy marhahús a közepén, de nemcsak ez az érdekessége, hanem hogy ez a hús fantasztikus, és hogy úgy az egész leves a gulyás mesterfoka, hús nélkül is, a hússal meg pláne. Innen már nehéz lett volna veszíteni.

De nem, innen még elindult felfelé a sztori. Az ausztrál pit box marhaszegy tojásos sült rizzsel és tom kha levessel minden várakozást felülmúlt, a szegy tökéletesen omlós volt és szaftos, ami mellé szenzációs találat volt ez a köret:

Az ausztrál bélszínsteak kecskesajttal meg a többivel pedig az egyik legjobb steakélmény volt eddig Budapesten.

És annyira természetesnek tűnik, hogy egy steaket egy drága helyen pont úgy süssenek át, ahogy te kéred, de ez nálunk valamiért egészen ritkán jön össze, itt viszont nem volt hiba:

A Beef Heaven drága hely, két fő alkohol nélkül is ott tud hagyni húszezer forintot, szóval nem a könnyű gyorséttermek konkurense, de fontosabb vacsorákra, eseményekre, szóval ünnepi izékre abszolút opció azoknak, akik hozzászoktak már a jó steakek eleve magas árához.

Beef Heaven
Budapest, Liszt Ferenc tér 11
06202874350