English

Egy nap a városban

Nektek nem tűnt fel, hogy idén kimaradt a borsószezon?

szucsadam 2018 augusztus 07.
Címkék: piac zöldség

Jó városi emberként kimegyünk a piacra, vagy elmegyünk a zöldségesünkhöz, aztán hazajövünk azzal, amit megkívántunk. Így kerül sorra végül minden zöldség és gyümölcs, jó esetben mindent szezonjában vásárolva, amikor épp érik.

Úgy esett, hogy idén a zöldborsó átsuhant a fejem felett.

Egyszer sem kínálta nekem senki, pedig ha megtette volna, biztos veszek belőle. Tudniillik nagyon szeretem a zöldborsót.

Nem értettem, mi történt. What happened to the zöldborsó? Elfogyott, vagy nem is volt? (Pisztácia vagy csokoládé?)

dsc01486_1.JPG

Úgyhogy mit tehettem volna, felkerestem egy szakértőt. Mivel zöldségekben nem ismerek nagyobb szakértőt a zöldségeseknél (elnézést az agrárium doktoraitól, még nem találkoztam veletek), így a Mészáros utcai zöldségbolt tulajdonosához, Istvánhoz fordultam. Meghülyültem, vagy tényleg nem volt borsó?

Tényleg ez történt. A nagybanin van egy borsós ember, akitől lehet rendelni szépet. De nem ám csak úgy, hogy most viszek, fel kell iratkozni egy-két héttel előre ilyenkor, és akkor kapsz mondjuk negyven kilót. Na, ezt az embert nem találtam meg idén, és nem véletlenül. Rákérdeztem, és elárulták, hogy nem volt, aki leszedje a borsóját. 1200 forintos órabérért sem, egyszerűen nem talált idénymunkást.

Volt borsó Magyarországon, csak épp nagyon sok rohadt meg a földeken.

Ugyanez a sztori a dinnyével. Meg a meggyel, meg a cseresznyével. A 168óra újságírója lement Csányba, hogy értékelje a dinnyehelyzetet, végül találkozott Meggyes Milánnal, aki tizenhat hektáron termeszt dinnyét. Ő mesélt arról, hogy alig talál munkást, és hogy van egy kollégája, aki tizenkét hektár cseresznyére és meggyre csukta rá a kertkaput, mert nem szedte le neki senki.

Mi, akik csak a folyamat végét látjuk, csodálkozunk, ha kevés vagy importált, sőt, egyenesen ledöbbentünk azon, amikor egyetlen hűtőházban kialakult lisztéria-fertőzés gyakorlatilag lesöpörte az áruházak polcairól a fagyasztott zöldségeket (jé, minden egy helyről jött?). Segítenénk a kistermelőket, szeretnénk, ami magyar, de nem látunk bele a háttérfolyamatokba. Az a helyzet, hogy a magyar munkaerőpiac már nem alkalmas idénymunkára. Rövidtávú megoldás nincs, ugyanis ezeket az állásokat keleti irányból importált munkaerővel lehet feltölteni - ha valaki szed ma itthon, az valószínűleg épp a román vagy romániai magyar vendégmunkás -, de az ország közhangulata ezt a megoldást minimum nehezíti. Ráadásul a közvetlen szomszédaink is munkaerőhiánytól szenvednek, egymillió ember hiányzik például a román munkaerőpiacról is.

Akik egyszer rácsukták a kertkaput a gyümölcsükre, többet nem nyitják majd ki. Vegyük észre, hogy a kistermelői, a “kézműves” alapanyag, vagy akár a garantáltan magyar termény sem tuti, hogy biztosítva lesz a jövőben, mi pedig csak nézünk hülye fejjel, mint én, amikor borsót ettem volna, de már nem tudtam. Málnát vettem volna, de aranyárban volt.

Mi a megoldás? Az egyik, hogy elfogadjuk: ezentúl a céghatalmasságok etetnek minket. A másik lehetőség, hogy tényleg piaci őstermelőkhöz, valóban családi gazdaságoknál vásárolunk a pici piacokon, ehhez viszont nagyon kell tudni, melyik aranyos néni a valódi termesztő, és melyik unokája jár ki időnként azért a nagybanira (nem mintha ott lenne borsó, ugye).

Bezerics Dániel, a Balatonon és Budapesten működő Paletta tulajdonosa például azt mondta, ő nem érzékelt semmit a borsóválságból. Bejáratott kistermelői hálózattal dolgoznak, a fair trade jegyében, nem alkudoznak az áron, a partnereik pedig leszedik maguk a zöldséget, gyümölcsöt. Ezzel a módszerrel azonban nem lehet megetetni az egész országot.

A harmadik lehetőség, hogy magunk ültetünk magunknak dolgokat, én például idén egy kertészetben vettem egy málnabokrot, elültettem, és már idén annyit termett, ami simán visszahozta az árát. Ehhez pedig a városi közösségi kerteket kellene fejleszteni, minél többet alapítani, ehhez pedig hajrá, aki szeretne, továbbra is megkapja a segítséget a KEK szervezésében. Jelenleg ezek a kertek találhatóan Budapesten:

ke_pernyo_foto_2018-08-02_10_17_35.png

update: a cikk megírása után néhány nappal István szólt, hogy talált a nagybanin 10 kiló borsót, olyan kilóáron, hogy gyanítható: beleépítették az 1200+ forintos szedési órabért. Két és félszeres a 2-3 évvel ezelőttihez képest.

Jót enni a Rómain? Nem hittem volna, de most sikerült!

Ági és Ráró 2018 július 31.
Valljuk be: alapvetően nem a különleges gasztronómiájáért szeretjük a Római partot.

Millióan megénekelték már az utánozhatatlan hangulatát a sok hekkel, Fellinivel, evezéssel és Evezőssel, gyerekzsivajjal és a retro élőzenével. Én is hasonlók miatt szoktam kibiciklizni a legbénább időpontokban: általában épp kiérek, amikor beborul, megiszom egy pohár sört, veszek aprósüteményt a Czinielben és már tekerhetek is vissza. De így is gyakran vizespóló a vége a mutatványomnak vagy pedig, mint nemrégiben, olyan ellenszélben küzdök, hogy a térdem utána több napig sajog. De ugyebár a jó hangulat miatt sok mindenre képesek vagyunk.

van_amikor_ma_r_kifele_elered_az_eso.jpg

Mivel most a Nap bácsis chill volt a barátnőmmel kitűzött cél, így rögtön azt céloztam be Ráróval (10 kilométer otthonról), de a hirtelen leesett vércukrom a finisben azonnali segítségért kiáltott. Hezitálás nélkül mentem oda a legelső bódéhoz, amit megláttam, rajta az elsőre igénytelen, de életmentő “gofri-kávé-üdítő” felirattal, hogy veszek egy üres gofrit – fő a bizalom.

ebbo_l_a_semmitmondo_bo_de_bo_l_adja_k_a_gofrit.JPG

(Ekkor még nem tudtam, hogy a Szentendrén is kedvelt GofriZóna standjához léptem)

Meglátva a tekintélyes választékot elbizonytalanodtam, majd enyhén pikírt, kétkedő hangsúllyal megkérdeztem, hogy “nagyon mű és gejl az a meggykrém?” A jóképű srác minden sértődés nélkül, totál nyugodtan csak ennyit mondott: “Hát… 80%-a gyümölcs.” (Hoppá. Micsoda égés.) Na jó, adj egyet, de gyorsan, mert mindjárt megmurdalok. Pár perc múlva ezt kaptam:

e_letem_gofrija.JPG

Alig hittem a szememnek, hiszen ez valami gyönyörűség. Ááá, én nem is merek beleharapni. De aztán mégis megtettem, hiszen már az ájulás környékezett: kábé a mennyországban lehet ilyen érzés. Életem legjobb gofrija volt, ez már tuti. Az alapja vastag, magas, tömör, szóval van benne cucc rendesen, míg a meggy “krém” savanykás, isteni. Azonnal helyrerakott, mondanom sem kell.

img_0180.jpg

A Nap bácsinál kevesen voltak a furfangos időjárás miatt, így hát végre kipróbáltam a stéget. A partról nézve a szélén körbefutó padot azt hittem, hogy oda kell ülni – másokat korábban így láttam. De amikor ott vagy 40 centire a víztől, akkor azonnal bele akarod lógatni a lábad, és ekkor az is kiderült, hogy a “pad” igazából pult: oda rakhatod a poharadat, van egy kis pereme is, hogy ne csússzon a Dunába a rendelésed. Olyan őszinte lelkendezésbe kezdtünk a barátnőmmel (uuuh, aaah, azta, de jó érzés, nem hiszem el), hogy még jó, hogy nem hallott minket senki 1-2 kacsát leszámítva, akik némi hápogással kommentelték az eseményt.

Először egy – a KEG-ben megismert – sört rendeltem gyümölccsel és ropival, amivel megkínáltuk a Nap bácsi épp arra kenuzó szabadnapos kollégáit,

ke_rtek_ropit_de_hia_nyzik_a_hajam_egy_helyen.JPG

...majd pár óra múlva a fűszeres merguez kolbász következett, remek mustárral, salátával, gerslivel, kenyérrel (jól is laktunk vele ketten, kiadós adag, férfiak kedvence lehet).

lifestyle.JPG

Felmerült, hogy a közelből induló BKV hajóval menjek vissza Ráróval az egyre viharosabb szél miatt, de szokás szerint lekéstem az utolsót, olyan jól éreztem magam, a fene sem vágyik a betondzsungelbe ezek után, így hát maradt a tekerés, de hátszéllel és kék órás budapesti panorámával nem is volt vészes.

(A kék óra az a kábé egy órás időtartam, ami a naplemente és a teljes sötétség között van és minden kékben pompázik, a díszkivilágítás pedig még meleg sárga fényű.)

img_0239.JPG

Szóval ha elegetek van a városból, a napi stresszből, a kollégáitokból vagy nem bírjátok elviselni már saját magatokat sem, menjetek ki a Rómaira. A Duna meggyógyít, ígérem. Ádám is megmondta már: “vízbe láblógatás Budapesten: nincs ennél lazább program nyáron.” A túlparton pedig a Kabin vár rátok.

kora_bbi_rossz_ido_de_paradicsomi_a_llapotok_e_s_tea.jpg

Rejtett szigetek Budapesten - Lőrinc pap tér

szucsadam 2018 július 30.
Mi is az a városi rejtett sziget?

Nehéz lenne definiálni, hiszen nyilván nem szigetek ezek - bár nálunk előfordul, hogy egyébként valójában is azok -, és nyilván nem rejtettek, bárki által látogathatóak. Még ha nem is látogatják olyan gyakran.

Budapest rejtett szigetei számomra azok, amiknek egyedi, erős, és a környezetükbe nem illeszkedő hangulatuk van, és általában kevés ember látogatja őket. Ezek azok a helyek, amik gyorsan kedvencekké válnak: akik egyszer felfedezték, és ráéreztek az ízére, onnantól törzshelyként látogatják, és az ismerőseiknek mesélnek róla. Sok év alatt nekem is lettek ilyen kedvenceim, amiket most megpróbálok összeszedni egy sorozatban.

Lőrinc pap tér

 

A város szerintem legkedvesebb tere ez, ami szinte elénk robban. Csupa egyirányú, egy sor autósforgalom és két sor gyalogosforgalmat is szűkösen lebonyolító utcácskák találkoznak itt.

A tér maga nem nagyobb, mint egy szállodai lobbi, csak épp itt fölénk tornyosul Zichy Nándor szobra, három épített lakószint, szemet gyönyörködtetően egységes magasságokkal. A tér alapterülete és a három szintes bérházak nagyon harmonikus arányokat adnak, szemből azonban BUMM: a Jézus Szíve templom hatalmas tornyai zökkentenek ki az idillből. Mégis, mivel a templom karcsú, mellette kinyílik a tér, ezért nem nyomasztó a látvány, inkább nagyon különleges, mint egy nagyszabású, grandiózus alkotás kicsinyített mása.

Most lássuk, hogyan látta ugyanezt (vagyis ugyanennek 1925-ös változatát) Rónay György író, költő A nábob halála című regényében:

Két keskeny józsefvárosi utca keresztezte itt egymást, s az egész tér nem volt más, mint egy házhelynyi üres, aszfalttal burkolt terület a kétemeletes Werner-palota előtt szemközt a vörös téglából épült, újromán stílusú templommal. Baloldalt régi, háromemeletes főúri ház szegélyezte a teret; gazdái elszegényedtek, eladták a házat, most lányotthon volt benne. A gyalogjárón néhány csenevész, lombját korán elhullajtott juharfa tengődött.

19886463_b28c1c999ee5665f637778b03371a383_x.jpg
Különös ellentétek uralják ezt a helyet.

A Mária és a Krúdy Gyula utca találkozásánál találjuk a teret, izgalmasak ezek az utcanevek is. Máriát nem kell bemutatni, Krúdy azonban híres volt roppant zülléseiről, lucullusi lakomáiról és ivászatairól. Hasonló a párhuzam a templom és a vele szemközt található “asztalnokház” életében is, ugyanis ez utóbbi aljában hírhedt kocsma működött, kakucsi Liebner József császári és királyi asztalnok házában. Noha a pap átjött, hogy leállítsa az éjszakai tivornyákat, gyorsan visszapattant a bevételét és törzsközönségét féltő tulajdonosról. A nappal az egyházé, az éjszakák a világi örömöké voltak.

dsc02323_1.JPG

Legutóbb a Matrjoska működött itt, az orosz bisztró ugyan nem volt zajos, de vodkából ezerfélét árult, nem kis mennyiségben. De itt is volt egy csavar: a tulajdonos vegán lett, és alkoholt sem fogyasztott egy idő után, így inkább bezáratta a helyet, egy másik étterem működik itt azóta (Alma & Körte, a névadás picit 2000-es évek, valaki próbálta már?).

De önmagában ellentmondásos figura Lőrinc pap is, a tér névadó plébánosa, aki a Dózsa György-féle parasztfelkelés vezetőjeként vált ismertté. Történelmi távlatból ugye minden keresztes hadjárat is az egyház szellemiségével ellentétesnek tűnik, ez a vérontás pedig még értelmetlenebbnek látszik így 500 év távlatból, oka ugyanis ez:

a törökök ellen toborzott zömében paraszti származású keresztes sereg a nemesek ellen fordul, amikor le akarják állítani a hadjáratot.

Következő héten egy újabb városi szigettel jelentkezem. Ha te is szeretnéd felfedezni ezeket a mi szervezésünkben, jelentkezz csapatépítő túrinkra, és kérj egy egyedi túrát tőlünk.

Két budai kávézótulajdonos szerelmes dalt énekel egymásnak

szucsadam 2018 július 27.

Három éve jártam először a La Nubéban, a Bartók Béla út melletti igazi spanyol-magyar szerelemkávézóban. A helyet egy pár nyitotta, és azért írom le, hogy “szerelmes”, mert tényleg sütött róluk. És süt a mai napig.

Akkor előkerült egy gitár, és elénekelték nekem a közös dalukat, kettejük megismerkedésének emlékét, ami betöltötte a teret, annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt hangos.

Az utcán megálltak az emberek, és benéztek, mosolyogva.

Timit és Ivant nemrég meglátogattam újra, és megkértem őket, hogy az emlékeimben olyan szépen élő dallamot énekeljék el újra, ezúttal nektek is. Sajnos a háttérzaj és a kis mikrofon nem adja vissza azt az atmoszférát, amit teremtettek vele, de azért szerintem értitek a lényeget:

Ez május végén történt. Pár nappal később bezárták a La Nubét, a három éves bérleti szerződésük lejárt, én pedig rácsodálkoztam, hogy eltelt ez a viszonylag sok idő. Nyitás után voltam náluk először, akkor hallottam meg a szerelmes dalt, meg most, három évvel később.

Szerettem volna jó hírekkel szolgálni nektek már akkor, de nem tudtam.

Végül azonban nemrég bizonyossá vált: újranyitnak.

Egy spanyol befektető viszi tovább a helyet, megújult konyhával, és változatlan névvel. Sőt, Timi, a hely bájosan színes lelke a pultban áll majd ezután is, és szervezi a programokat. Szeptembertől mehetünk az új La Nubéba, de remélem, az érkező nagyobb profizmus mellett azért lesz helye az emberi vonalnak is. Mert a La Nubéban ezt szerettem eddig a legjobban.

Egyébként amit énekelnek, Pedro Guerra Dibujos Animados című száma, a dalszöveget itt lehet megtalálni.

A La Nube Facebook oldala, ahol tájékozódhattok, itt található.

Budapesten végre van vegán fine dining, és baromi jó - Matrjoska Kroshka

szucsadam 2018 július 26.
Címkék: gasztro vegán

Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb vállalkozása a vegán Matrjoska Kroshkáé, és a sztoriba véletlenül épp akkor csöppentem bele, amikor elkezdődött. Néhány héttel a bezárása előtt mentem el ugyanis az orosz bisztróba, és fedeztem fel a Lőrinc pap tér kellemes báját, a kisvárosi hangulatot a nagyvárosi nyolcadik kerületben. Egy rejtett sziget, kevés ilyen akad a városban.

Meglepődve tapasztaltam, hogy a tulajdonos hölgy, Natasa egy érzékeny videóban búcsúzik a vendégeitől: nem tudja tovább vinni az éttermet, vegán lett, és alkoholt sem iszik, a lelkiismerete pedig nem engedte, hogy másokat is ilyenekkel szolgáljon ki, és ebből éljen. Akkor sokan felvetették neki a vegán étterem nyitásának lehetőségét - én is írtam ilyesmiről -, de nyilvánvaló volt, hogy ez nem ilyen egyszerű. Egy bezárt éttermet teljesen új szellemben, vegán területen mozgó szakácsokkal újraépíteni, hogy aztán hónapok múlva új személyzettel nyissanak ki: itt már nem jelent előnyt a múlt, a sok évnyi orosz bisztrózás, inkább hátrányt. Egyik oldalon ugyan ott a tapasztalat, de a szokások, valamint a múltbeli keserű szájíz emléke a lendületet foghatja vissza.

dsc01221.JPG

Natasa a bezárást követő időszakban sokat pihent, elmélkedett, nem tudta, mi legyen. Csak azt tudta, hogy ami volt, azt már nem akarja. Végül teljesen véletlen volt végül az egymásra találás a mostani csapatával, különösen Gergővel, a konyhafőnökkel. Egy ismerős esküvőjét vitték együtt, jól sikerült, az épp akkoriban vegánná vált séf pedig szívesen csatlakozott a hirtelen ötlethez: mi lenne, ha mégis lenne egy vegán Matrjoska?

Az új hely pedig nagyon okosan lavíroz a piac befogadási együtthatója és a saját vágyai között. Nappal ugyanis egy streetfood étterem, ahol remek vegán leveseket, szendvicseket, mindig változó töltelékű pelmenyit lehet kapni, tök jó áron, na jó, a pelmenyi konkrétan istentelenül jó. Esténként viszont, mármint néhanapján-esténként, magas minőségű vegán vacsorákat tartanak. Fine diningnak is nevezték korábban, most már inkább csak tapas vacsorának hívják, de Batman óta tudjuk, hogy tök mindegy, hogyan kívnak valakit, ha ő Batman.

Én is elmentem végre egy ilyen vacsorára, ahol elvileg hat fogást, gyakorlatilag vagy nyolcat kaptam.

dsc01181.JPG

Kezdetnek parajt pestóval, és egy különleges, kilónként 800-1200 forint között mozgó lisztből készült kenyérrel, meg annak rozsos-korianderes változatával. Utóbbi nagyon erős kenyér, a rozs és a fűszerezés mindent elnyom, amit rákensz. A parajkrém egyébként remek, ízletes, erőteljes.

Tovább olvasom