English

Egy nap a városban

Íme a hely, ahol úgy gondolják: a MÁV ma már túl jól működik

szucsadam 2019 október 04.
Címkék: fodrász városkép

Miközben feldühödött utasok tüntetnek a MÁV ellen, mert a cég olyan rossz minőségű (illetve pontosságú) szolgáltatást nyújt, hogy mára ez a defekt nem valami bocsánatkérésre okot adó esemény, hanem inkább már alapértelmezett lett, addig van egy hely, ahol a szemembe mondták: ma sokkal jobban működik a rendszer, mint korábban. És komolyan gondolták. És nem örülnek annyira ennek, így elfogultsággal sem vádolhatjuk őket.

Akik mostanában Miskolc felől vonatoznak Budapestre, egy átszállás keretében juthatnak csak el a fővárosba. Hatvanban ugyanis megáll a vonat, itt át kell szállni pótlóbuszokra, amik megindulnak Isaszeg felé, Gödöllőn keresztül. Itt visszaszállhat mindenki a vonatra, ami begurul Budapestre.

Ezért aztán sokan elmondhatják magukról, hogy jobban megismerték a hatvani állomást, mint amennyire szerették volna.

Egyébként ez nem is baj, mert egészen különleges helyről beszélünk. Kívülről olyan semmilyen, látszik, hogy - földrajzi helyére rímelve - nagyjából hatvan éves épület, amit ráadásul az elmúlt évtizedek eléggé leharcoltak:

Miközben belülről ókori várkastély sárkányokkal, lovagokkal, trónok harca, fáklyafény:

Olyan, mint Alice Csodaországban: bebújsz egy egyszerű fa odvába, és kijössz egy másik világban, ami sem méretében, sem hangulatában nem egyezik a látszattal. De amiért írtam róla: működik itt egy olyan intézmény, hogy

állomásfodrászat.

img_2123.jpg

Arról van szó, hogy egy üzlethelyiséget kifejezetten erre a célra alakítottak ki, a felirat kora alapján már a megnyitás alkalmával. Fontosnak tartották.

És ez egyáltalán nem is volt ritka jelenség akkoriban, sőt. Megkerestem Zeke Gyula írót, történészt, aki jelenleg is dolgozik egy hasonló témába vágó könyvön, hogy többet megtudjak az állomásfodrászat jelenségről általában. És megtudtam:

Az ország nagyobb (sőt olykor kisebb) városainak pályaudvarain úgy a 19. század második felétől egészen a hatvanas-hetvenes évek fordulójáig szinte mindenütt voltak borbélyműhelyek, épp oly elmaradhatatlanul, mint a nyílt vendégtérrel is rendelkező éttermek, a mára már legendás restik.

Ha meggondoljuk, teljesen érthető jelenség ez. Mit csinálnak az emberek az állomáson? Várakoznak. Vagy azért, mert átszállnak, vagy mert korábban jöttek a vonatok, vagy mert - hehe - ők ugyan időben jöttek, csak a vonat késik. Ezeket a felmerülő 15-30 perceket pedig lehet értelmesen eltölteni, mondjuk rendbe tenni a hajunkat, vagy borotválkozni.

img_2119.jpg

Egy utazás régebben nagyobb jelentőséggel bírt. Elképzelhetetlen volt, hogy aki rokonlátogatásra indul messzi vidékre, először ne hozza rendbe magát. Külön elmenni a fodrászhoz, aztán az állomásra: macera. Egy helyen a kettő: tökéletes. Ennél már csak az lenne a tökéletesebb, ha a MÁV kocsikon lenne egy fodrász-kabin.

Én pedig nem bírtam magammal, és bementem a fenti látható egységbe, hogy megkérdezzem: kik járnak ma ide? Vajon még mindig utazók, ahogy logikus lenne egy a város központjától kieső pályaudvar esetében, vagy hatvaniak? A hölgy nem lepődött meg a kérdésen, és rögtön rávágta, hogy mára inkább az utóbbiak jönnek, az utasok kevésbé. A hölgy azt állította, hogy régebben sok utas vette igénybe a szolgáltatást, de a MÁV mára annyira jól működik, annyival több a közvetlen járat, kevesebb a várakozás, hogy nincs idejük betérni ide.

Nevettem. Ő nem.

Nagyon tetszett az, hogy ennyire szembemegy a sokat tapasztalt fodrász vélménye a most látható tüntetés állításaival. Persze gondoltam, hogy ez ennyire nem egyértelmű, hiszen épp most Hatvan lett az átszállások mekkája, mégsem mondta a hölgy, hogy tapasztalt volna megnövekedett vendégekszámot.

Zeke Gyula szerint nem kizárt, hogy ez is ott szerepel a forgalomcsökkenés okai között, de volt bőven más szempont is, ami közrejátszhatott (bár ezeket érdemes lenne adatokkal alátámasztani, ha valakit komolyabban érdekel a téma, ezek alapján lehet kutatni).

Épp az említett hatvanas-hetvenes évek fordulója volt az első olyan korszak Magyarországon, ahol a vonattal helyet változtató társadalmi csoportokkal és utazási alkalmakkal nagyságrendileg már összemérhetővé sokasodtak a más úti eszközökkel, mindenekelőtt a buszokkal és főként a személyautókkal végbevitt utazási alkalmak. És ez az akkor megnyílt olló csak tovább szélesedett az elmúlt évtizedekben.

A vonatot használók kvázi társadalmi csoportja ezenközben belső szerkezetében is átrendeződött az üdülési és magáncélzattal utazó döntő többségben középosztályi többség felől a munkába járó alsóbb osztályú tömegek irányába.

A pályaudvari borbélyműhelyek döntő többsége pedig elsősorban a borotválásból élt. Hajat vágatni is lehetett persze bennük, ám elsősorban erre volt idő és igény. Azon férfiak száma, akik még nem tértek át az önborotválkozásra, úgy az 1920-as évektől kezdve lassan ugyan, de folyamatosan csökkent.

Negyedik okként közrejátszhatott a MÁV általi bérleti díjak folyamatos emelkedése, de ezt is ellenőrizni kell.

Vagyis nem feltétlenül a MÁV egyre jobb járatai voltak az okai a pályaudvari fodrásztok eltűnésének, bőven vannak ebben társadalmi és infrastrukturális változások, borotválkozási szokások.

És az az ironikus helyzet állt elő, hogy az emberek autóba vágják magukat a városban, és elmennek a pályaudvarra azért, hogy fodrászhoz jussanak, miközben épp az autó lehetett az egyik ok, amiért nem jártak többé oda.